Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 15. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Szomory Dezső: Ünnep a dühöngőn és egyéb szerelmek
"Én - - Egy nyilalló perc, mint fénysejtés,
[béna idegre, ha rámhat
Tudom, elevenig soha, soha sem ér.
- Hol az én életem? Mi az élet nekem? Mit ér?
1. E finom és érzékeny versek legfőbb karakterét egy sajátságos paradoxonban keresem: abban, hogy Kaffka Margit a versköltészet ügyét általában felfogni látszik. Nála e szó "vers“ egyáltalában nem kötöttséget jelent, sőt ellenkezőleg: a legkorlátlanabb szabadság lehetőségét jelenti, korlátlanabb szabadságot és kötetlenséget, mint amilyent bármely próza biztosíthat. A próza logikai összefüggéseket követel, bizonyos fegyelmet, mely egy pontra irányít minden asszociációt - e versek minden kényszer alól felszabadultak s a lélek valamely lírai állapotát adott pillanatban a fotografáló gép vak hűségével adják vissza, kaotikus rendezetlenségben, zűrzavarban, céltalanul és célzattalanul. Egy érzékeny s érdekes lélek beszél, amint a dolgok, emlékek és vágyak hatnak rá: s a vers kritikátlanul lesztenografál mindent, hittel és bizalommal telve szemben a bódult papnő minden szavával, melynek zavara és kuszáltsága talán valamely titkos jóslatot jelent, mit fel kell jegyezni.
2. Minden egyéb tizedleges fontosságúvá hanyatlik nála. Ritmushoz, rímhez, lendülethez, ökonómiához, a szavak elhelyezésének ama sajátságos művészetéhez, ami valőrt ad a szavaknak, szóval mindahhoz, ami egy vers zenéjében elvakíthatja és szuggerálhatja a hallgatót: mindehhez kevés érzéke van Kaffka Margitnak. Hatni csak a nyers és puszta gondolattal, képpel, kapcsolattal akar, úgy és abban a percben, ahogy és amikor létrejött. Vagy talán egyáltalában nem akar hatni: - talán ő volna végre az a költő, "aki önmagának ír“. S talán pongyolája nem kacérságot s ingerlő célzatot jelent: hanem igazán azt, amit pongyolának jelenteni kell; hogy otthon van s otthon és egyedül jól érzi magát így.
3. Ha otthon vagyunk szobánkban, hol minden bútornak s minden színnek külön és csak miránk vonatkozó jelentősége van: arcunk egyszerűvé és komollyá lesz s ellágyulnak a póz merev vonásai. Egyedül vagyunk s most minden egyformán fontos, ami körülvesz: érzéseinket és gondolatainkat, e meztelen gyerekeket egyformán szeretjük, mindegyik a miénk s a külső világ kritikája nem válogatja ki, melyiket öltöztessük föl elébb a poézis tarka ruháiba. A megszeretett otthon intim költészete, asszonyköltészet: érdekes és tanulságos, mint szobában magánoskodó ember tört szavai, önmagához idézett szavai, dúdolása, amit kulcslyukon keresztül hallgatunk. Intim bíbelődés: ravasz és agyafúrt bogozása a szálaknak, amin férfiember álmélkodva nevet s mégis imponál neki, nem érti: horgolás, igazi asszonymunka. Gondolatok, érzések apró kis színes szálait, amit idegesen rázunk mi le ruhánkról, mert mihez kezdeni nem tudunk velük; ő összefogja megint s köti-bogozza, s íme, kedves és puha ornamens jött ki belőle, falra, asztalra, mindenüvé - változást se vesz észre szemünk, és a szoba lakályosabb lett és barátságosabb.
...ott hozzámtartozik: írás, könyv, ruha, csomag,
Ó - otthoni csomagok - és otthoni gondok,
Érdekek, undorok, vágyak, bolondok!
...Most vetkőztetik le a kisfiamat.
Otthoni szobám. - Ott most lámpa nem ég
Homályban az asztal, a kályhasarok.
Ott halotti csendben a jövőmre várnak
Mert évekig láttak
És mindent tudnak rólam a butorok.
4. Kaffka Margit novelláira gondolunk, megindítóan, csudálatosan gyöngéd és finom leírásaira asszonyi lelkeknek, serdülő lelkeknek, egy érzésnek, egy képnek. Hódolattal s bókkal legyen mondva: e novellák adta meleg szenzációnál nem nyújtanak kisebb szenzációt versei, melyekben önmagát írja le úgy, mint valamely bájos és meleg Kaffka-novella hősnőjét írná le, első személybe vetítve. S bókkal és hódolattal hajtjuk meg lobogónkat e versköltészet emez asszonyi és intim és egyéni felfogása előtt, mely nem a mi felfogásunk.