Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 15. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Szomory Dezső: Ünnep a dühöngőn és egyéb szerelmek

Turcsányi Elek: Szomory Dezső: Ünnep a dühöngőn és egyéb szerelmek
III.

Szomory hedonista író és csak természetes, ha stílusa és morális felfogása e hedonizmushoz alkalmazkodik. Bűnnek, stílusnak egyformán mások a kritériumai nála és nem csoda, ha a kishitű olvasók morális egyensúlyozottságukat, rövidlátó filológusokba ojtott esztéták a magyar nyelv épségét féltik Szomorytól. Az első félelmet főképpen azért említem meg, mert benne látom egyik fő okát annak, hogy Szomory népszerűsége a megérdemeltnek némileg alatta maradt. A másodikat pedig azért, mert a Szomory ellen megindult támadásoknak egyértelműleg elfogadott centrális bázisa.

Az elsővel nem érdemes foglalkozni, a másodikból igaz annyi, hogy Szomory akár tudatosan, akár öntudatlanul nagy mértékben függetlenítette magát bizonyos - különösen mondatszerkesztési - hagyományoktól.

Szomory védelmére elég lenne csak annyit megjegyezni, hogy művészetét még ezek a támadások se vonják kétségbe. Mégis hangsúlyozni kell, hogy amennyire eleven ellenőrzője mindennemű nyelvhagyomány a nyelvhasználatnak, úgyannyira kerékkötője a szabad írásművészetnek, melynek a nyelv nem célja, mint ahogy sokan még ma is hiszik, csak anyaga.

IV.

Akinek a képzeletét úgy gyújtják fel a drágakövek, mint az éjszakát a csillagok, az esetleg semmit se fog feltárni magából és művészetéből kicsinyes szempontok olajmécsei, sem öblös, de ellenséges fényszórók előtt. Azonfelül ha valaki, úgy Szomory bizonyára megérdemli, hogy a durvakezű kíváncsiság ne tapogassa össze kíméletlenül fragilis ornamentikájú művészetét. És megérdemli, hogy ne fogadjuk el a grammatikát kritikai értékelés alapjául vele szemben, aki mégis csak arról lesz nevezetes, hogy pazar pompájú sorokban tudta kifejezni a szép és a tiltott dolgok utáni feneketlen vágyakozást.