Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 15. szám

Boross László: Osztrák politika

Minden ideológia, mi hézagpótló alkotása annak az emberi életnek, melyet az elsőfokú szükségletek kielégítése már nem tud betölteni - minden ilyen ideológia tudjon egyszerű és népszerű jelszavakkal büszke pózokba segíteni, ahol mint a közhangulat uralkodó komponense az eseményekre döntő befolyással legyen. Minden ideológia, s így elsősorban a hazafiasság.

Ausztriát sajnos nem az ilyen hazafias nép szónokai és kedvenc plebejus zsarnokai, hanem a magas és rejtelmes diplomácia teremtette. Az osztrák állam nem testesít meg népszerűsíthető eszmét, mint például a nemzeti államok. És nincsenek mögötte háborúk, melyekhez a népnek harci kedvén át jutott, melyekre különös fényt dobott a tömegszenvedély, melyek mint a hazafias pátosz kincsesbányái az unokák korában is rendelkezésre állnak stb.

Ausztria létjogának címét nem múltjától nyeri, bár ez a múlt, a Habsburg-dinasztia múltja persze nem dobpergés, zászlók és rendjelek nélkül való. És nem nyeri létjogának címét a jövőtől se, mely nem hitegeti régi reményekkel, utópiákkal. Ausztria létjogának címét onnan nyeri, hogy Ausztria van, már van, ennyi meg annyi négyszögöl kiterjedésű és nehezen mozdítható.

Ez nem nagyon népszerű cím. Innen ered, hogy az osztrák hazafiasság meglehetős lanyha érzület. És innen ered, hogy azok, akik másutt, mint sovén hazafiak bizonyos tiszteletreméltó szerepet visznek és az ország kürtösei: azok Ausztriában mint sovén nemzeti pártiak csak kedvetlen szemmel nézhetnek végig az országon; nemrég nyíltan izgattak is Ausztria ellen, mint nyolcvan körül a német nacionalisták.

A nemzeti politika fő fészke persze a nyelvhatárok, ahol a nemzeti különbvalóság kérdése az egyéni önérzet sarkalatos tényezője, mint a német-cseh, a német-olasz és a német-szlovén nyelvhatáron. A cseh tartományokban vannak otthon a német radikálisok, az egész világ leghajthatatlanabb németjei, sőt ideesik az egész német nemzeti szövetség súlypontja.

A csak németlakta kerületekben a gazdasági és a kulturális kérdés fontosabb a nemzetinél. A keresztényszocialisták vezetnek, kik mint háztartáspolitikai párt jutottak hatalomra. A német nemzetiek annyiban jutnak itt szerephez, amennyiben a szabadelvűbb ellenzéket pótolják.

Gazdasági okok hozták létre a szociáldemokrata pártot is, a német kerületek harmadik nagy pártját, melyhez persze a többi nemzetek elvtársai csatlakoznak. A Bienerth-érában, mely a mai helyzet kiindulópontja volt, a német nemzeti szövetség, a keresztényszocialisták, a lengyelek és az olaszok alkották a munkatöbbséget a csehek, szociáldemokraták, délszlávok és rutének ellenzéki hadállásával szemben. A munkatöbbség megbomlott, mikor a Lengyel Klubra a pánlengyelek magatartása folytán nem lehetett többé számítani. A csehek ellenzékisége, a német-cseh háborúság okozta viszont, hogy a munkatöbbség ily csekély, mindegyik alkatrésze által bármikor megbontható volt.

Mikor Bienerth báró ebből a helyzetből kifolyólag választási küzdelembe bocsátkozott, két oldalról remélhette a munkatöbbség megszilárdulását. Bízhatott benne, hogy ismét kormányképes lengyel klubot fog kapni és bízhatott benne, hogy a polgári pártok együttműködése vissza fogja hódítani mindazt, ami az ő egyenetlenségük folytán a szociáldemokraták martaléka lett. Számíthatott arra is, hogy a cseh-német háborúság kártékony gazdasági következményei Csehországban a békebarát elemek térfoglalását fogják maguk után vonni. Ezekkel a sikerekkel maga mögött Bienerth hivatott lett volna, a cseh-német kiegyezési tárgyalásokat is vezetni és nem játszhatott volna jelentős szerepet az a körülmény, hogy eddigi politikája miatt személye a csehek előtt nem kedves. A délszlávok és a rutének megnyerésével (junktim a galíciai kiegyezés és a vízi utak között) Bienerth meg is kerülhette volna a cseheket.

A választások eredményei elvben igazolták Bienerth számítását. A legteljesebb igazolástól csak a számítást bizonyító és meghiúsító kivételek fosztották meg.

A galíciai választások még be sem voltak fejezve, mikor máris nyilvánvaló volt, hogy az új lengyelklub megbízható kormánypárt lesz. Galíciában a közigazgatás nem nézi a választást tétlenül. Tehetetlenül se.

A cseh kerületekben az agráriusok előrenyomulásán és a klerikálisok kudarcán kívül az extrém nemzeti irányok veresége volt a fő momentum. A győztesek a mérsékelt nemzeti politikát emlegették választóik előtt; a cseh-német kiegyezés számára ennyiben tehát kedvezőbb lett a helyzet.

A szociáldemokraták az összes németlakta tartományokban, Csehországban is, a tengermelléken is visszaszorultak. A helyzetük meglehetős nehéz volt; a nem rendkívül igazságos pótválasztási rendszer mellett könnyű vállalkozás, hogy a kisebbségben maradt szövetségesek a csak relatív többséghez jutott ellenzéket a mandátumtól akárhány kerületben elüssék. A polgári pártok rendes körülmények között szövetkeznek a szociáldemokraták ellen és velük szavaznak ilyenkor azok a kispolgárok is, akiknek a munkásokkal közös érdekük volna, de akik jószágnak tekintik a meggazdagodásra és kényelmesebb életmódra való reményt is, és ezt féltik a szociáldemokratáktól. Erre az okot nekik részben csökönyös tudatlanságuk szolgáltatja, részben az osztálybizalmatlanság: a szociáldemokrata párt ez idő szerint majdnem csak munkásokra támaszkodik.

Ausztria német kerületeiben az is ellenük döntő körülmény, hogy míg a polgári pártok (most csak néhány szál alldeutschot kivéve) a kormánnyal, szóval többé-kevésbé együtt mennek, a szociáldemokrata elvből és egyedül ellenzéki párt. De ez az állásfoglalás ez idő szerint gyakorlatilag jogosult, mert a szociáldemokrácia a mai alakulások mellett akkor se segíthetne diadalra jelentős reformokat, ha lemondana az ellenzéki állapotról. De ami az elvet illeti, persze fel lehet vetni a kérdést: ha oly parlamenti többségek lesznek alakulófélben, melyek a kispolgároknak és munkásoknak folyton és programszerűen segítségükre sietnek, vajon az ellenzéki elv nem lesz-e akkor ártalmára a szociáldemokrata pártnak? És nem lesz-e helyesebb taktika, választástól választásig terjedő időszakokra bizonyos szűkebb népszerű munkaprogramokat kitűzni? A szociáldemokraták így sok bizalmatlanságot legyőznének, új híveket toboroznának, további reformok szakadatlan sürgetésével a szükséges időben úgyis népszerű oppozícióba szorulnának megint és legalább utat hagynának maguk mögött a malkontens polgárok számára, kik a közös harc tüzében és a szokás vizében bizalmasabbakká lettek.

A szociáldemokrácia ez idő szerint elzárkózik hasonló gyakran felvetett gondolatoktól, és ez idő szerint jól teszi - ha sok mandátumot veszít is ezáltal, ami kifejezésre jutott például az utolsó német birodalmi és most, az osztrák választásokon.

De azt a végeredményt, melyre Bienerth számított és melynek számarányokban kellett volna kifejezésre jutnia, lerontották kivételes lokális helyzetek, elsősorban a bécsi helyzet.

A népparlamentben minden képviselő nagyon függ a kerületétől. Nehezen alkalmazkodhatik akármily általános, akármily legyőzhetetlen érdekhez, mely a kerület érdekeivel szemben áll. A választók nem passzionált politikusok, akik az összes konstellációkat figyelemmel kísérik; nem jómódú emberek, akiknek legföljebb feleségeik panaszkodnak a drágaságra; nem érdekelt emberek, akikhez szálak vezetnek az első sorokból is.

A keresztényszocialista párt, mely a bécsi kispolgárokkal kezdte, később mint birodalmi párt, a tartományokban agrárius kerületekre, a parlamentben főleg agrárius szövetségesekre támaszkodott (a német nemzeti szövetségben csak az agrárius frakció akart gazdasági kérdésekben határozottan, a többiek csendesen követték). ily viszonyok között a keresztényszocialista párt persze agrárius politikát csinált; ezzel azonban elárulta a bécsi kispolgárok érdekeit, hozzájárult a drágasághoz. A bécsiek amúgy is szívesen elégedetlenek, és az úgynevezett nagypolitika különben se szokott bennük megértőkre találni ("Schwefel). Ráadásul meghalt Lueger, helyébe szenvedelmes fronde jött; és jött a bécsi liberális sajtó, mely több okból anti-keresztényszocialista; és jöttek a szociáldemokraták akár elragadó, akár ragályos harci lelkesedéssel, grandiózus tömeghatással; teljes győzelem, fenekes megbuktatások reménye kínálkozott. Eszmék dicső csatatere, szabadság, minden hamar a helyén volt; 21 volt keresztényszocialista képviselő közül csak 3 tudta megmenteni bécsi mandátumát, főleg megbuktak az összes pártvezérek. A szociáldemokraták annyi kerületet nyertek, hogy veszteségük legnagyobb részét kiegyenlítették; nyertek a német szabadelvűek is.

Ez az eredmény a kormány számára nagyon kínos volt, mert erősítette az ellenzéket, élével a kormány kereskedelmi politikája ellen fordult, a közhangulatra nagyobb hatással volt, mint az összes vidéki sikerek és megbontotta az egyetértést a kormánypártok között. Hiába akart a nemzeti szövetség a keresztényszocialisták segítségére jönni, Bécsben nincs hatalma, és mégis a németekre haragudtak a vereségért. Tovább: a keresztényszocialisták erkölcsi veresége a ténylegesnek nagyobb volt. Vezérei kibuktak a parlamentből, de mindegyikük mégis csak egy mandátumot veszthetett. Ha most e párt az erkölcsi vereség alapján lép be a munkatöbbségbe, a velük való bánásmódra az erkölcsi vereség befolyással lesz. Hogy ennek egyszer és mindenkorra elejét vegyék, kénytelenek éreztetni, hogy szükség van rájuk, kénytelenek kéretni magukat. A szabad kéz politikájáról beszélek. Ezt nem kellett komolyan venni, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy Bienerth választási hadjárata ne lássék okosnak.

A bécsi választásoknak egy másik következménye még csak fog hatásaiban jelentkezni. A városi képviselők megijedtek és már nem lesznek nagyon kaphatók arra, hogy agrárius párttagjaikat kövessék. A keresztényszocialisták között máris külön szervezkedtek agrárius és városi frakciók. A német nemzetiek óvatosak és a bécsi szabadelvűeket még távoltartják maguktól, nehogy életbeléptessék a radikálisok és agráriusok frakciója mellett a városi szabadelvűt. De meddig lehet ezt meggátolni?

Bienerth azt is fájlalhatta, hogy ami mandátumot a kormány vidéken nyert, azt nagyrészt a német radikálisok révén nyerte. Legfelső helyen nem nagyon bíznak az ő osztrák hazafiságukban; a német-cseh kiegyezést pedig, és egyáltalán az egyetértést Ausztria többi nemzeteivel, tényleg megnehezíti.

Bienerth politikai jövője érdekében jónak látta lemondani. Helyét Gautsch foglalta el, az általános választójog megalkotója, kit a csehek is kedvelnek.

Neki inkább fog sikerülni, hogy a cseheket a véderőreform kétharmad többségéhez megnyerje. A kiegyezés egyszer már majdnem kész volt, a csehek utolsó pillanatban hiúsították meg, viszont a választások eredménye harcikedvük ellen szólt és most csakugyan békeszeretőbbek. Elpártoltak tőlük a délszlávok is. Viszont a német radikálisoknak is tudniok kell, hogy mint kormánypárt, kénytelenek nemzeti koncessziókat adni; ha nem a cseheknek, akkor az olaszoknak (egyetemet); a ruténeknek, a délszlávoknak, sőt a lengyeleknek is. Az is kérdés, hogy a csehországi harcot ki bírja tovább: a német radikálisok keveset jelentenek a német nemzeti szövetség nélkül és bármily szilárd ott most az egyetértés, el lehet képzelni azt a pontot, ahol az agráriusok, alpesiek és a szabadelvűbb elemek útja elszakad egy minden rendet felborító, minden gazdasági érdeket veszélyeztető radikális nemzeti politikától. (Persze ily szakadások nem fognak azonnal történni.)

A véderőreform, a galíciai vízi utak, a rekompenzációk stb. nagy adóemelést fognak szükségessé tenni. Ha elvergődtek idáig, az adóreformok körül meg fognak bomlani a kúriaparlament pártkötelékei és helyükbe azok a gazdasági pártok fognak lépni, melyeknek némelyike most mint frakció szerepel a régi pártok falain belül. A legöntudatosabb az agráriusok szervezkedése, aminthogy a népparlamentnek is 160 földbirtokos tagja van.

Különben is itt utalni akarok egy tévedésre, melyet gróf Tisza István írt le Figyelőjében. Ráhúzza az osztrák népparlamentre, hogy csupa szürke nevű tagból áll - íme! így választ a nép. De hát vajon Ausztriában nem volt-e ez régebben is így? És miért? Először is a nevek Ausztriában nem csengenek egyhamar; csak a par excellence politikai nemzeteknél van ez így. Ismert név, kipróbált politikus azonban elég akad az osztrák népparlamentben is. Másodszor. Akik premierek voltak és lehetnek még, azok Ausztriában nem vállalnak mandátumot, mert nem exponálhatják magukat pártok mellett és pártok ellen; hisz a kormánynak Ausztriában minden párttal kell tudni operálnia, rendes többség ott nincs. Vezérpolitikus pedig, aki párt élén nem exponálhatja magát, parlamenti szerepléssel az osztrák viszonyok között csak árthat magának.

Utaltam már arra, hogy az imperialista politikánál jobban érdekli az osztrák választókat a gazdasági politika és hogy ebben az irányban mind erősebben befolyásolják a parlamentet. Azt hiszem, hogy ez a processzus a dualisztikus monarchiának kedvező. Nem mintha Magyarországnak és Ausztriának nem volnának ellentétes gazdasági érdekeik. De imperialista érdekeik kongruensek voltak és az imperialista politika idejében mégis szembe kerültek folyton! Közös ügyeink olyanok, melyeket úgyis mindenáron békésen el kell intézni; a békés viszony szempontjából ilyenkor az ügy, melyet tárgyalunk, nem is olyan fontos, mint az arc, mellyel egymással szembekerülünk. És két állam gazdasági egyezségeinél különben is sose adódnak olyan nagy ellentétek, amelyeknél nagyobb gazdasági ellentétek ne volnának egy állam polgárai között; a politikai szenvedély a gazdasági politika korszakában ennélfogva belföldön dühöngi ki magát.