Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 15. szám
Elsötétűlt életemnek napja vagy te mostan,
Mert te most is égve-égőn tündökölsz az életemben,
Egyedűl vagy, csodacsillag, megsötétűlt éjjelemben,
Most is rólad álmodom, mert rólad álmodoztam.
Álmodoztam éjjelenkint s régi verseimben...
Minden elment mostanáig, ifjuságom, az is indúl.
Félve, fájva kérdem én, hogy kell-e élni még azontúl?
Dúl e kérdés, bánt e félés, fáj nekem már minden.
Csak te vagy vigasz nekem most. Nézni jó utánad.
Utánad már semmi sem jön, énnekem már semmi sem kell.
Messziről csak érted élek. Téged nézlek tárt szemekkel,
Könytelen. Ha nézhetek rád, akkor bűn a bánat.