Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám · / · Figyelő
A napokban jelent meg. Sajtó és közvélemény még nem tárgyalja. Pedig valószínűleg sok véleményt fog provokálni.
A december 11-én megjelenő összes lapokban az utolsó oldal fehér marad. Okát mindenki keresi, senki sem tudja. Az újságírók meghökkenve dugják össze fejöket. Ezerféle a találgatás. Köztük csak egy felsőbb intelligencia van: Narda (=Ch. Morice). Őt énje legmélyén mozdítja meg a dolog: sejti, hogy ismeretlen tengerekről fúj a szél.
A csoda másnap ismétlődik. Harmadnap a lapok teljesen fehérek. De mindenik szegletén ott van:
"Isten fiának nincs szüksége reklámra. - A Három Király szállodába szállt az Etoile téren. Fogad déltől egész nap, ma, december 14-én és holnap."
A rendes élet megszakad. Népújságok, professzorok, tudósok, mindenki megy látni a Krisztust. Megexaminálják, vitatkoznak vele. Ő régi önmagát ismétli parancsolólag, intranszigensül. Csodát nem tesz: nem akarja csodával rászuggerálni a hitet senkire. Keresse mindenki szabadon őt és meg fogja találni önmagában.
Az emberek megváltoznak: becsületesek lesznek! Tisztelik a nőt és nem harapdosnak a pénz után. Ez a váratlan becsületesség, ez az épidémie blanche tönkreteszi az üzleti életet: Franciaország a végső bukás szélén áll. Krisztus a Montmartre-ra hívja össze az embereket. Milliók veszik körül. Ismétli a hegyi beszédet. Tanulság: Boldogtalanok, nyomorultak vagytok, megöltétek az életet, elvesztettétek magatokat. Nem mertek hősiesen énetek teljes mértékében magatok lenni, hogy énemmé legyetek.
A gyermekek és nők mosolyognak: megértik, megtermékenyülnek. A férfiak a csalódás dühével mennek szét.
A köztársasági elnök és rendőrfőnök elhatározzák, hogy véget vetnek ennek a halálos becsületességnek. Az emberek is belefáradtak már a Krisztusba. A rendőrfőnök elmegy a szállodába és felszólítja Jézust, hogy hagyja el Franciaországot. Jézus engedelmeskedik.
A rendőrfőnök visszaszáll automobiljára. A fellélegzés diadalmas szótagja tör ki belőle:
- Ouff!
A sofőr visszhangozta: ouff!
Nevetni kezdtek. De hirtelen mindketten nyugtalanul néztek hátra. Az óriási épületekből és széles utcákból kiáradt és dagadva nőtt a visszhang:
- Houff!
És ez a hitvány szótag viharosan terjedt tovább a távolban alig látszó utcákon. Párizs, az ország, a világ minden zuga óriási zajban okádta ki magából:
- Houff!
A regény szatirikus része kevésbé új és érdekes. A Narda lelki eseményei a fontosak. Sok törődés után egységes evolúcióban lát feleletet a feltett: mi a megváltás-ra.
Az ókor emberei derülten jártak az emberszabású alkalomistenek között. Annyira hasonlítottak egymáshoz, hogy könnyen megérthették egymást és barátkozhattak.
A sok isten egy testetlen ideállá spiritualizálódik. Megkezdődik a testbe mártott lélek vergődése: kifejteni az élet maximális értékét, Krisztussá lenni.
Az eljövendő kor: minden ember meg fogja találni Krisztust önmaga szerint: a magában rejlő jó lehető teljességében bomlik ki élete. Nem lesz külön Krisztus és külön ember: Istenember lesz minden ember. Mindenki eléri, megéli énjének maximumát. A magunkon kívül vetített ideál belső életünkké lesz.
És ezek után kérdhetjük: igazán feltámadott? Hiszen ezek szerint az ember teljes evolúciója éppen az isten halálát jelenti.
Charles Morice pedig, aki nagyon művelt és nagyon intelligens ember, bizonyára tudja, hogy benne a Krisztus mennyit tanult valakitől, sőt eggyé békült vele: Nietzschével.