Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám · / · Szabó Dezső: Jean-Arthur Rimbaud

Szabó Dezső: Jean-Arthur Rimbaud
I.

1870 szeptemberében megszökik hazulról. [*] A tizenhatéves gyermek, ki most szabadult ki a líceumból, nem bírja tovább az otthoni életet. Nincsenek erős impressziók, nincs akció, melyekben felélhetné túl-sok életét. És tűrhetetlen izoláltsága is. Idegen mindenkivel szemben, anyjával is, ki nem tudja kisilabizálni ellentétes, gyanakvó, zárkózott fiát:

Et la Mčre fermant le livre du devoir,
S'en allait satisfaite et trčs fičre sans voir,
Dans les yeux bleus et sous le front plein d'éminences.
L'"ŕme de son enfant livrée aux répugnances.

Tout le jour, il suait d'obéissance; trčs
Intelligent; pourtant des tics noirs, quelques traits
Semblaient prouver en lui d'âcres hypocrisies.

Anarchikus, lázadó kölyök-Rousseau, aki minden civilizációban idegennek, betegnek érzi magát. Finom művészlélek, ki a kultúrélet legrafináltabb szenzációit élvezi. Cinikus és kihívó vigyorgással illetlenkedik bele az elérzékenyülésbe vagy ünnepélyességbe. Csodálatos szimpatikus képzelete van s mások legsajátosabb életfolyamát is magára tudja élni. Zárkózott és hangtalan s csak akkor rúg ki egy szemtelen megjegyzésben, mikor hallgatnia kellene. Nagy bizalmi, szerelmi rohamai vannak s a gyanakvás kegyetlenségével bánik az emberekkel. Anyja előtt látszólag meghunyászkodik, de amint teheti, elmenekül köréből, bárhova, csakhogy egyedül legyen, hogy zavartalanul élhesse önmagát.

- - - - - L'été
Surtout, vaincu, stupide, il était entęté,
"ŕ se renfermer dans la fraîcheur des latrines.
Il pensait l"ŕ, tranquille et livrant ses narines.

A magába zárt féktelen energia nagy képzelődésekben nyargalja ki magát. A meg nem értett gyermek büntetés és kinevetés félelme nélkül nyújtózkodhatik ki minden vágyaival, ha egyedül van. Nagy kóborlásokra, kalandokra vágyó vére megálmodtatja vele tarka jövőjét:

Des ręves l'oppressaient, chaque nuit, dans l'alcôve.
- - - - - - - - - - - - - - -
Il ręvait la prairie amoureuse, oů des houles
Lumineuses, parfums sains, pubescences d'or,
Font leur reműment et prennent leur essor;
- - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - -
- - - - seul et couché sur des pičces de toile
Écrue et pressentant violemment la voile!...

Ez a vágy kergeti el hazulról. Pénze nincs és jegy nélkül lopózik fel egy Párizs felé menő vasúti kocsira. Megcsípik, vallatóra fogják, makacsul hallgat. Kiteszi magát annak a veszélynek, hogy német kémnek nézzék. Megtudják, kicsoda s fedezet alatt hazaviszik. Egy év múlva újból Párizsba szökik, gyalog. Valahol a szemébe ötlik André Gillnek, a festőnek a neve és agyonfáradva, éhesen beállít a műtermébe. Gill nincsen otthon, Rimbaud végighever egy dívánon és elalszik. Gill megérkezik s felébreszti az ismeretlen csavargót. Rimbaud, mielőtt megnevezné magát, durcásan mordul rá, hogy miért nem hagyta aludni. Azután kijelenti, hogy ő Rimbaud, a 17 éves költő és reméli, hogy Gill segíteni fogja. Gill megsajnálja az idegen gyermekzsenit és próbál gondoskodni róla. Rimbaud hála és meghatottság nélkül mint debitumot fogad minden szívességet. Sokáig nem lehet kibírni, el kell jönnie Gilltől. Sokféle csavargás és nyomorúság után résztvesz a Kommün zavaraiban és szeret hajmeresztő dolgokat sejtetni magáról. Majd hazamegy, levelezni kezd Verlaine-nel, kinek több versét megküldi. Kedvező válasz után felutazik Verlaine-hez s megkezdődik az a szomorú viszony, mely a szegény gyermek-asszony Verlaine-t outlaw-vá teszi. Verlaine a természetellenes szerelem fatális erejével szereti a tizenhét éves gyermeket, kit ebben a korban így írnak le: Rimbaud, dans la beauté de son jeune visage, dans le charme de son corps d'éphčbe, était décidément trop joli, trop affiné. Il était grand, bien bâti, avec des châtain-clairs et des yeux d'un bleu p"ŕle inauiétant. Son visage parfaitement ovale charmait et inquiétait "ŕ la fois par tout ce qu'il y avait de fougue dans ses yeux étincelants, par tout ce qu'il y avait de charme esthétique dans la pureté de ses lignes. Cet étrange éphčbe attirait et repoussait "ŕ la fois. En tout cas, personne ne pouvait passer auprčs de cette beauté baudelairienne et perverse san ętre frappé de son originalité.

Megkezdődnek a nagy szellemi és testi débauche-ok a két író közt. Rimbaud a cinikus, kihívó magaviseletével mindenkit elidegenít Verlaine-től. Egy társaságban tőrrel rohan Carjat-ra, ki őt tisztességre intette. Ha le nem húzzák róla, gyilkosa lesz. Verlaine-t pedig örökre meggyűlölteti feleségével.

Az otthonát vesztett Verlaine Rimbaud-val Belgiumba, majd Angliába megy. A szerencsétlen asszony-embernek lerázhatatlan lidércnyomása Rimbaud. Gyerekcsínyekkel, nagy ivásokkal töltik az időt. Együtt szedik a hasist és más toxikus szereket. Londonban Rimbaud nagyhirtelen ráun Verlaine-re, kit állandóan pumpolt. Hazautazik s nincs benne semmi hála, sem szánalom, mely visszatartaná a rimánkodó Verlaine-nél. Verlaine beteg lesz és vissza tudja jajgatni barátját. De az együttlét nem tart sokáig, Bruxelles-ben Rimbaud egy utcai lány kegyetlenségével vágja Verlaine szemébe: elmegyek, itthagylak. Verlaine rálő és börtönbe kerül. A sebéből felgyógyult Rimbaud-t kitiltják Belgiumból. Ezután jön a kóborlások és kalandok hosszú sora. Többféle katonáskodás s egyéb életpróbák után Abesszíniába megy. Elfelejti Verlaine-t és az irodalmat. Műveit fiatal kora őrültségnek mondja. Erejét folytonos vállalatokba, tervekbe éli. Az Olaszország ellen készülő Négusnak szállít fegyvereket, midőn hirtelen megbetegszik. Hazaindul s 1891. november 10-én meghal egy marseille-i kórházban. [*]

 

[*] * Szül. 1854. okt. 20-án Charleville-ben. Atyja - kapitány - távol él a családtól. Anyja erősen vallásos, principiumos, szigorú asszony. Rimbaud maga csak az Une Saison en Enfer (1873) c. művét publikálja s ezt a kiadást is rögtön megsemmisíti. Meghal 1891-ben. Itt csak egy-két vonással adom életét. L. bővebben: Paterne-Berrichon: La vie de Jean-Arthur Rimbaud, 1897.

[*] * Híres portréja Fantin-Latourtól a Luxembourgban van. A kép címe: Coin de table s rajta vannak még: Verlaine, Léon, Valade, E. d'Hervilly, C. Pelletan, Bonnier, É. Blémont és Jean Aicard.