Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám
Az álmom mélyén gyulnak régi máglyák,
A füstje fojt, s érzek vad régi vágyat,
S szemeim a könnyek kéjét kivánják.
Ó bus szolgáló, Emlék, bontsd az ágyat,
Urnőd testét nyugtasd el téli fényén,
Pilláit zárd le: rejtsék el a vágyat.
Karját hajlitsd a feje alá kényén,
S mint sárga rózsa hajlik bus karón át,
Ugy csüngjön lába át az ágy szegélyén.
Ó könny! Csókold, mint halk eső a rónát,
Ezüst fonálban hullj, mint nyári zápor,
Öntözd az ajkát frissre mint a rózsát.
Patakban folyj le gyenge szép nyakáról,
Keblének két kies halomja völgyén
Zokogva törjön át ezüstös örvény,
Remegve fuss el csipői fölött,
S omolj le halk felsiró zuhatagban
A kerek fehér combjai között.