Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 14. szám · / · Zsadányi Henrik: A hozzánemértés kultusza
Faguet fölháborodik azon, hogy a törvényt nem alkalmazzák a bírák, humanizmusból vagy gyöngeségből és így elvész az igazság. Ő a törvényt és benne az igazságot valami általános jónak gondolja, amely az emberiség egyetemének csak hasznára lehet. Azért is van fölindulva annyira azon, hogy a régi törvényeket - a néptől nem függő arisztokrácia által hozottakat - egy-kettőre kicserélik a törvényhozás alkotta törvényekkel.
Egy törvény sohasem az az áldott nap, amely mindenkire egyformán bocsátja jótékony melegét. A törvényt a törvényhozók mindig a saját osztályuk javára készítik és a többi osztály csak annyiban kap részt belőle, amennyiben a "kormányzó" osztálynak az nem árt, vagy annyiban, amennyiben benne egy kis zsugolyt ki tudott magának csikarni. Mert néha a törvényhozáson kívül álló osztályok is számításba jönnek; akkor, amikor ezáltal megmenthetik a "kormányzók" a fejsze nyelét. Ez a magyarázata annak, amit David Lloyd George, az ultraradikális angol pénzügyminiszter egy baptista kápolnában a napokban mondott. Azt hirdette a prédikálószékből, hogy az uralkodó osztály sok olyan reformot valósít meg, mely neki ártalmára és az alsó osztályok hasznára van. Természetes; mert ha nem valósítaná meg ezeket a reformokat, kockára tenné egész uralkodó osztályi voltát és így kész örömest ád - reformokat.
Ugyanezt teszik a bírák is, amikor humanizmusból nem ragaszkodnak a törvény betűjéhez. Ha a törvény betűjét mindig végrehajtanák, túlságos élességgel tűnnék ki, hogy kiknek az érdekében készült a törvény. A demokrácia mindjobban dagadó áradata tehát arra figyelmezteti a bírákat, hogy a humanizmus öntözőkannájából eresszenek néhány csöppet az igazságszolgáltatás kerekei közé.
Érdekes, hogy a sok irodalmi megfigyelés között Faguet néha a valóságra is rátapint. Azt mondja, hogy az egyenlő, általános és titkos választói jog a nép képmására alkotja meg a parlamentet és ezzel a parlamentben állandósítják a harcot, a civakodást és az érdekek tusáját.
Hiszen ez nagyon jól van így. Soha ennél találóbb argumentum nem akadt volna az egyenlő, általános és titkos választói jog mellett. Ha a parlamentben az érdekek megütköznek, ez annyit jelent, hogy a különböző osztályok híven vannak ott képviselve és így nem történhetik meg, hogy valamelyik osztály teljesen háttérbe szoruljon. Az ilyen parlamentből kikerült törvények hűségesen fogják visszatükrözni az osztályok erősségeit és annyi igazságot szolgáltatnak, amennyit emberileg lehetséges. Faguet arisztokratikus törvényhozásában nem fogna tombolni a szenvedelem; (nagyon lenézi a szenvedelmet, amelyet - úgy látszik - egynek vesz az éhséggel) annak munkájába nem szólhatnának bele a dolgozó milliók és így a "kormányzók" teljesen kifogástalan tónusban egyezhetnének meg azon, hogy mit parancsol a lelkiösmeretük, az igazság és a haza jóléte. Faguet szerint ennek az arisztokratikus törvényhozásnak csak annyiban kellene a nép érdekire tekintettel lennie, hogy a nép ne állíthassa: minek katonáskodjam én tulajdonképpen, miért védjem én a hazát, mi védelmezni valóm van benne, mi köt engem a hazához és ebben az arisztokráciához?
Íme, ez Faguet demokratikus álma, ez a vékony fátyol, amelyet a nép szemére akar húzni. Csodálatos, nem veszi észre, hogy ezzel már kísérleteztek, vagy még ma is kísérleteznek; s mert ezek a kísérletek nem ütöttek be, éppen azért terjed annyira a demokrácia.
Volt idő, amikor az ő álma nem volt álom, hanem valóság. A nép csak dolgozott és nem avatkozott bele a törvényhozásba. A jó, régi törvények szabadon terpeszkedtek és a törvényhozók teljesen függetlenek voltak a judikatúrához, közigazgatáshoz és államkormányzáshoz nem értő néptől. Azok hoztak törvényeket, akik tiszteletben tartották a születési előjogokat, a tradíciót, a hazát, a múltat, az öregeket és az istent. Hogy van az, hogy ezek még sem tudták boldoggá tenni a népet és a nép rettenetes forradalmak, irtózatos szenvedések, vér- és könnypatak árán próbált megszabadulni a hozzáértőktől?! Igaz, hogy a nép tudatlan, de olyan tökkelütött még sem, hogy észre ne venné, hogy míg arisztokraták hoztak törvényeket, minden ponton hozzáértő emberek állottak, és ennek következtében őt jólét és boldogság vette körül; azóta azonban, amióta a saját mására alkotta a törvényhozást, a hozzánemértés mint valami sorvasztó kór terjedt szét tagjaiban: semmi sincs helyén, minden összegabalyodik, megcsalják, rászedik, játékot űznek szenvedelméből és visszaélnek sötét tudatlanságával. Hát elképzelhető, hogy ezt a különbséget a nép észre ne vegye és rögtön vissza ne térjen a boldogságfakasztó arisztokrata törvényhozáshoz?
Faguet hunyorít a szemével és azt feleli: persze, persze, hiszen én is azt mondom, hogy észre fogja venni és azért jósolom, hogy a demokrácia a szocialista zsarnoksághoz vezet, ezt elkerülendő, fölújítják az arisztokratikus (demokráciával vegyítve) kormányzás rendszerét.