Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Tersánszky Józsi Jenő: Hitter Lajos, a hetedgimnazista
A tedeum előtt, a vizsgák után való pár nap szüneten, egy délután az eszterhéj alatt olvasgatott Hitter Lajos, kényelmesen féloldalt dűlve a kanapén.
Leteltek róla a keserves, verejtékes izgalmak, s hogy leteltek, ez csaknem fontosabbnak tetszett Hitter Lajos előtt a leendő eredményöknél. Majd egy hét volt még a tedeumig, a bizonyosságig, s ez egyelőre elég távoli volt s még alig nyugtalanító. Csak néha riasztotta meg mint valami utálatos fenyegetés. Olvasás közben, kószálás közben egyszerre, mintha álmából rémülne fel. Még később is, otthon, a vakáció alatt is kísértette az iskola réme. Sokszor álmodta, hogy az osztályban ül ideges-sápadtan s a tanár rája mutat ujjával.
- Megbuktat, biztosan megbuktat az a buta. - Egy tanárjára gondolt, egy cvikkeres, vigyorgó emberkére, aki legtöbbet nyomorgatta és sokszor megszégyenítette az iskolában. S az ilyen keserítések után sokszor fogadkozott magában s a pajtásai előtt, hogy mihelyt kezibe kapja az érettségi bizonyítványt, rögtön elveri ezt a majmot.
Különben a fogadkozásoknak elég bővibe volt Hitter Lajos. Néha a másnapra való sürgős leckével a kezében, mikor hamarosan beleunt a tanulásba, szinte elszántan gondolta el, hogy gyürkőzik majd neki ezentúl a munkának. Át is élte képzeletében a siker gyönyörűségét, egészen a jövendő nagy diadalmak teljesedéséig, amikor megfizet majd a keserűségei okozóinak, ha egyébbel nem, egy néhány lenéző pillantással, s avval félrelökte a könyvet és elindult jókedvvel csavarogni.
- Megbuktat, az biztos - erősítette magának minduntalan, de ez szinte magabiztatás számba ment, mert valami jóleső hitetlenség s csodára várás élt mögötte.
Most valami vidám történetet olvasott éppen s nagyon mulatott rajta. Fel-felemelkedett fektéből élénken, fel is ült egyszer félhangosan nevetve s szerette volna, ha valakinek elmondhatná hirtelenében a történetet.
Olvasni nagyon szeretett egyébként, sokat is összeolvasott s a könyvek úgy terelgették-fordítgatták céljait, vágyait, meggyőződéseit, mint valami nyájat.
Felállott a kanapéról kinyújtózkodva. Összecsapta a könyvet, mutatóujját közte hagyva s a kezében loginyázva körülsétált egypárszor a kertben a virágágyások között. Egy percig nem tudott nyugton ülni, ha valami megbolygatta a képzeletét. Fészkelődött, helyét nem kapta s a könyvbeli személyek úgy sürögtek, keringtek körüle, mint valami vidám kísértetek.
Hat óra tájban hazajött Herepei úr a hivatalból. Egy hivatalnoktársa is véle jött, egy hosszú, magáratartó kinézésű ember, akit Hitter Lajos ismert már látásból. Ez is legényember volt, mint Herepei úr.
Odajöttek Hitter Lajoshoz a tornácra s az idegen roppant keresett mozdulattal nyújtotta neki a kezét.
- Nevem Gerő Dénes.
S a bemutatkozás után mind a hárman nagyon komolyan nézegettek egymásra és a levegőbe. Leültek aztán a kanapéra s Herepei úr találta meg legelőször a szavát. Kérdezősködni kezdett Hittertől a lakótársa felől, aztán felvette az asztalról a könyvet, forgatta, szemlélgette egy darabig, aztán elkezdte becsmérelni a könyv íróját, bár közben azért elkérte olvasni. Hitter Lajos egyetértőn bólingatott véle s húzogatta félre a száját, hanem a vendég váratlanul közbeszólt:
- Te mindenkit lerántol avval a lecsperdi száddal. Neked mindenki ostoba, csak te vagy okos a világon.
Már előbb is vitában lehetett valamin Herepei úrral az idegen, mert imént nagy hangon hallotta hadarni Herepei urat a kapuban, s csak előtte hagyhatták félbe.
Most is meglehetős indulatba jött Herepei úr a rápirításra:
- Hogy szólhat bele az ilyen ember, aki az iktatókönyvnél egyebet se olvasott tán életében - esett neki a vendégnek, s utána kacagni kezdett csúfondárosan a Hitter Lajos helyeslő pillantását vadászva. S szüntelen kerepelt azután.
A vendég csak ritkán szólt közbe s csendesen, nyugodtan tette, jókat mulatva magában a Herepei úr berzenkedésén:
- Úgy van, barátom - mondta egyszer nevetve -, neked minden harmadik szavad igaz, de azt nem szoktad kimondani - és utána ő is Hitter Lajosra nézett hunyorítva félszemmel.
Hitter Lajosnak kedvére volt, hogy egy kicsit megleckéztetik Herepei urat, de azért egyformán helyeslő szemmel volt s egyformán nevetett mind a kettőnek.
Bementek aztán mind a hárman a Herepei úr szobájába s Herepei úr egy csomó iratot pakolt össze a barátjának. Kikísérték aztán a kapuig s mikor elköszöntek tőle, egy pár lépésnyiről még visszaszólt Herepei úrnak:
- Eljössz este?
Egy kis korcsmát értett alatta, rendes esti tanyázóhelyüket.
- El, el. Hogyne - felelt Herepei úr. - Jöjjön el maga is, Hitter úr - fordult hirtelen a diákhoz. Erre a másik is megállott egy pillanatra, mintha a válaszra vón kíváncsi.
- Nem tudom, hát... lehet... - dadogott erre határozatlanul a diák.
- Eljöhet, ne féljen semmit - veregette meg mosolyogva a hátát Herepei úr, ami annak szólott, hogy Hitter Lajosnak a tanároktól való féltében nem akaródzik velük tartani.
Ez rögtön zokon esett a diáknak. Tiltakozni is akart mindjárt ellene, de nem jutott ideje, mert Herepei úr hirtelen intett a másiknak:
- Várj egy kicsit, még elmegyek én is vacsoráig - és beszaladt a kalapjáért.
Kijövet még megállott egy pillanatra a diáknál:
- Eljöhet egész bátran. Egy pár pohár bort megiszunk, azután... semmi - legyintett a kezével s mikor Hitter Lajos komolyan és szinte sértődötten akarta újra a félelmetlen voltát megértetni vele, ő is elkomolyodott: - Jó, jó, 'szen csak tréfáltam.
Egy kicsit meg is bántotta Hitter Lajost, hogy Herepei úr ilyen gyerekmódra kezeli, s mikor ő éppen a tiltott dolgokat cselekvő voltára volt talán a leghiúbb.
Egy kis kávéházfélébe járt különben a diák egynéhány pajtásával, s többnyire délutánonként biliárdozni. Nagynéha pedig, év elején vagy ünnepi vakációk után, például mikor mindnek sok volt a pénze, inni is elmentek este s akkor rendesen így folyt le a mulatozás: először csendben letelepedtek egy sarokba, telehordatták borral az asztalt s nekifogtak derűre-borúra inni. Egyik számontartotta, mennyit nyelt le a másik és ittak, ha kellett, ha nem. Hamarosan elázott aztán valamennyi. S akkor elkezdtek teli torokkal ordítozni, ujjukat pattintgatva hozzá legényesen. Kurjongattak, felugráltak később s felforgatták az egész korcsmát. Leborogatták töltögetés közben az üvegeket. Egypáran rosszul lettek közülök. Egy-kettő összecivódott s a békítgetőik is hajbakaptak. Másnap pedig beteg volt valamennyi s napokig üldözte őket a borszag meg a temérdek elfüstölt cigaretta szaga. Nevetve, titkolózva tárgyalták aztán másnap az iskolában a szünetek alatt az estét, s ha óra közben összenéztek, olyan fáradt, korhely arcot vágtak egymásra.
A Herepei úr meghívása nem kis jelentőségű volt Hitter Lajosnak. Ez olyan felnőttes, igazándi kocsmázásnak ígérkezett a szemében. Számított is reá s tervelgette is magában az eshetőségeit. Még aggasztotta is halaványan a dolog valami miatt.
Ugyanis abban a korcsmában szolgált egy idő óta a leány, ahová menendők voltak. Cseléd volt ott vagy kiszolgáló leány, vagy ilyesféle. Egy párszor találkozott azóta véle Hitter Lajos az utcán. Félig kisasszonyosan volt már öltözve s ügyetlenül billegett magassarkú topánkáiban. Egy cseppet meghervadt az arca s a szeme is bágyadtabban égett az éjjelezéstől.
Az jutott eszébe a diáknak, hogy a leány még szégyenbe hozza valamiképp Herepei úr előtt, mikor már egyszer úgyis kellemetlensége volt miatta.