Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Tersánszky Józsi Jenő: Hitter Lajos, a hetedgimnazista
A lakása közelében megpillantotta a lakótársát.
- Szervusz, hé - kiáltott messziről feléje.
A másik erre bevárta a kapuban.
- Volt valami? - kérdezte Hitter Lajos tőle egy pár lépésnyiről s egyetértő, bizalmaskodó ábrázattal közeledett hozzá, mint akitől jóelőre megnyugtatást vár.
- Hát mi legyen? - felelt vállrándítva a másik s idegenkedőn, rosszallólag nézett vissza Hitterre.
Köpcös, szürkeszemű fiú volt, szorgalmas s egy kicsit nehézfejű mintadiák. Ha hazajött, belebújt a leckéibe s szájamozgatva biflázott az ablaknál. Esténkint pedig felülve imádkozott az ágyban.
- Bediktáltatok? - tudakolta Hitter Lajos csakolyan hangon, mint előbb, mert úgy látszott, megszokta már a másik komolykodását.
- Muszáj volt, barátom. Vagy hárman hiányoztak a padodból. Horvátot ki is hívta. Az se volt ott.
- Horvát velem volt. Szólott tán valamit az öreg?
- Szólni nem szólott, csak hát vigyázz, hallod, mert egyszer megjárjátok evvel a szökdösésekkel.
Fejcsóválva, jóakaró s intő hangon mondta ezt a másik s benyitotta a kaput. Máskor rögtön letorkolta Hitter Lajos az ilyesmiért. Vagy kikacagta. Nevetett ugyan most is egyet, de hogy az imént úgy nekirontottak a gondok, maga is töredelmet érzett a mulasztásáért és félig nevetve, félig gorombán felelt rá, amin keresztül érzett a restelkedés:
- Egy huncut betűt nem tudtam, barátom. Mit akarsz? Ha máma kihív, meg vagyok lőve. Majd bevágom hétfőre az egészet -, és egészen komolyra válva kérdezte aztán: - Adott fel még hozzá?
- Hogyne adott vón - felelt készségesen a lakótársa -, különben nekem mindegy, csak mondom - tette hozzá nagyképűen, mert ínyére volt, hogy valamennyire számbavevődik az atyáskodása.
Iskolai dolgokban sokszor rászorult Hitter Lajos a másikra, de egyébként nemigen közösködtek. Hitter Lajosnak volt rendes társasága magafajta fiúkból, akik nem túlságosan törték magukat az iskola meg a tanulás után. A lakótársa idősebb is volt valamivel nála s józan, dolgavégző fiú lévén, gyerekesnek és hóbortosnak tartotta Hitter Lajost, meg romlott fickónak is a cimboráival egyetemben. Sokszor szörnyülködött rajta, mikor Hitter Lajos összeülve a pajtásaival, csúfot űztek a vallásból, a szentekből, nagyokat káromkodtak csupa a legénykedés kedvéért és mosdatlan szájjal beszéltek a nőkről.
Hajba is kapott Hitter Lajos egypárszor emiatt a másikkal. S különös gyönyörűségét lelte benne, ha a másikat megbotránkoztatta elvetemült voltával. Sőt maga előtt is kérkedett véle ilyenkor.
Mindig pózolt maga előtt is. Kérkedett például gonoszságával s rémült lelkifurdalás gyötörte akármi apró vétke vagy hanyagsága miatt. Istentelennek vallotta magát, de rögtön elrémült utána és kétségbeesett áhítattal imádkozott egy-egy nehezebb vizsga napján valamelyik csudatévő szent szobra alatt. Olyan biztonsággal járt-kelt, szemlélgetett a világban nagyképű, szajkós véleményeivel, mint egy fejedelem, hanem valami rendkívülit és jelentőségest érzett azért minden dolog háta megett. S amit nem értett meg, nem gyötrődött rajta s tehetetlenséget se érzett. Elhaladt mellette egyszerűen valami homályos s mélységes bizakodással: hogy mindennek meg kell oldódnia a jövőben, az ő kiváltságos és teljesedésekkel teljes jövendőjében.