Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Tersánszky Józsi Jenő: Hitter Lajos, a hetedgimnazista
Régóta ismerte ezt a leányt Hitter Lajos. Valami hivatalnoknál szolgált azelőtt a gimnázium környékén és majd minden reggel találkoztak véle a diákok iskolába menet. Barna, eleven leányka volt, s nem lehetett több akkoriban tizenöt évesnél.
Frissen, pirosan, magát illegetve ment el reggelenkint a sok rajztáblás legény között és ügyet se vetett rájok.
A nagyobb fiúk eleinte közelhajoltak az arcához legényeskedésből, vagy utána fordultak őszinte éhséggel, de a leány rájok se hederített. Ha azonban merészebb valamelyik odaszólt neki valamit, azt rögtön kifizette: - menjen a fenébe, majom. Tintanyaló, és ráfintorította képét. Ez aztán elvette kedvöket az évődéstől s nem is törődtek többet véle.
Annyit tudtak róla, hogy Klárinak hívják s hogy valami szegény kovácsnak a lánya, akinek ott van a műhelye kinn, a város végén. Egy-két mesterlegény kísérgette néha az utcán, különösen egy hosszú, szőke sihederrel látták sokszor esténkint a kapu előtt vagy vasárnap a sétatéren.
Később eltűnt valahová a gimnázium közeléből s aztán csak elvétve találkoztak véle a városban.
Egy este a külső szénapiacon álldogáltak egynéhányan diákok a cirkusz körül. Felhős, setét volt az este, különben is korán volt még s alig pár ember őgyelgett a bejárat körül, meg egy sereg utcakölyök. Két nagy serpenyős fáklya volt meggyújtva a cirkuszajtóban, s messziről mint egy óriási rongyos lepedő lobogott a fényök. Akikre ráesett, úgy tetszett, mintha tántorognának és különös volt, mikor egy-egy ember kibukkant a setétből, keresztültántorgott a fényen s megint beleveszett a setétbe.
Klári is ott volt a bejárat körül két más cselédpajtásával és hangosan nevetgélve tereferéltek egy sátorkarónál.
A diákok jó távol egy csapatban beszélgettek a setétben. Éppen Kláriról folyt a szó közöttük. Az egyik az imént mesélte el a többinek: hogy a múlt nap mint kísérte el két nyolcadbeli a leányt a mezőn keresztül.
- És lehet? - kérdezte az egyik élénken s rögtön megszégyellte az élénkségét.
A mesélő erre buzgón kezdte magyarázni nekifordulva, milyen könnyen hozzáférhetni a lányhoz. A többi fojtott érdeklődéssel fülelt oda.
- Na, én nem hiszem, barátom - szólt egyszerre közbe az egyik -, nem igen kapod le te azt olyan simán.
Erre valamennyi pártjára állott a kétkedőnek.
- Kinek hiszed te? - mondta egy másik, a nyolcadbelire célozva -, annak? - sz' az annyit hazudik, amennyit lép.
Vagy ketten elkacagták magukat s a mesélő erre méregbe jött:
- Hát gyerünk akár oda, ha nem hiszitek. Ott vannak. Meglátjátok. Gyere Lajcsi - fogta meg a Hitter Lajos karját.
Vagy négyen csakugyan odasompolyogtak a setétben a lányokhoz. Csak úgy távolról kezdtek kötekedni vélök eleinte. Egyik-másik közelükbe ment, odaszólt nekik valamit és visszakacagott a többiekre.
A lányok elfordultak, összedugták fejöket s egymásra vihogtak csiklandósan.
Az egyik leány, a legkisebb elszaladt előlük a fényre, s onnan nézegetett vissza élénk, kíváncsi ijedtséggel a két nagyobbra. A másik kettő is ráripakodott néha egy-egy szemtelenebb ölelgetésért a fiúkra, hogy vissza is hökkentek, de azért látszott, hogy kedvükre való a mulatság. S inkább vihogva, egymást cibálva szökdöstek félre a szorongatások elől.
Előadás közben aztán megint odafurakodott Hitter Lajos harmadmagával a lányokhoz, az állóhely szegletébe. Egészen közel szorultak hozzájuk hátulról, szemtelenségeket sugdostak nekik, s ha csak tehették, összetapogatták a mellüket, derekukat. Klári még legkevésbé huzakodott közülök. Legfeljebb azért, hogy fel ne tűnjék valakinek, vagy hogy el ne szalajtson valamit a mutatványokból. Égett az arca és minduntalan felkacagott.
A cirkusz majd megfúlt a fűrészpor s az izzadság meleg, savanyú szagától, a muzsika veszettül sivalkodott s a bohócok szinte kétségbeesetten vigyorogtak, ugrándoztak a körben. A fiúknak mindnek kigyúlt az arca s bódultan révedezett szemök az izgalomtól.
A közelükben két asszony megbotránkozva nézegetett feléjök s egy öreges munkás nagy élvezettel szemlélte a mulatságot. Kereste néha szemével a fiúkét, hogy biztassa őket.
Egyszer Klári titokban megbökte Hitter Lajost a könyökével, mikor a többi valami mással volt elfoglalva és azt súgta neki, hogy várja meg odakinn az előadás után. A diák megszédült erre egy kicsit, aztán szinte kárörvendő kevélységgel pillantott a társaira. És a másik kettőnek is ugyanazt súgta később a leány.
Kifelé menet azonban eltűnt valahová a tolongásban a fiúk elől. Egy ideig futkostak még utána, aztán hozzászegődtek a többiekhez.
A hazatérő népség felzavarta egynéhány percre álmukból az utcákat. A diákok az út közepén meneteltek csapatosan, zajogva. Hitter Lajos leghátul, a másik kettővel, külön a többitől.
Egy kicsit lehűlt, mikor megtudta, hogy a másik kettőnek is ugyanazt ígérte a leány. Mert egyikőjükbe se fért meg ez, s hogy eldicsekedtek egymásnak, azután már úgy beszéltek a lány felől, mint valami közös zsákmányról.
Két úriasszony haladt közelükben a járdán egy férfi kísérővel. Hitter Lajosék hetvenkedőn, hadonászva kiabáltak, s ahogyan egyik-másik közülök átpillantott beszéd közben az asszonyokra, úgy tetszett, mintha erővel azon lenne mind a három, hogy magára fordítsa a nők érdeklődését és maga a hetvenkedő és hangos voltukkal akarnának kérkedni előttük. Az egyik asszony egyszer elnevette magát valamelyök sületlenségén; erre méginkább s egymással vetélkedve fogtak neki viháncolni. És sajnálták szinte, mikor az asszonyok egy kapunál elmaradtak mellőlük.
Még csavarogtak egy ideig aztán, hogy a népség eltakarodott az utcákról. S ilyen éjjeli kószálásoknál alig tudtak megférni a bőrükbe. Valami titkos, gonosz duhajság szökött mindannyiába, mintha a közel éjfél boszorkányozta vón meg őket.
Ingerkedtek, csúfolódtak egymással, nekilökdösték egymást a falaknak s rugódózva táncolt egy-kettő a csapat élin, mintha kótyagosak lennének.
Beleskelődtek az ablakokon, megrángatták a kapucsengőket s utána nagy robogással nyargaltak végig a járdán lélekszakadásig. S lihegve, fulladozva verődtek össze ismét s a kacagás majd szétszakasztotta valamennyit, ahogy nekidűltek a kapuknak.
Egy jámbor részeg ember került aznap este útjokba. Elől botorkázott jó messze tőlük s mihely valamelyik észrevette, rögtön utána eredtek s feleleselni kezdtek véle. Előbb csak távolról, aztán hogy barátságosan szólt vissza, mellészegődtek egészen. Úgy kísérték egy darabon, mint valami menyasszonyt. Kettő belecsimpajkodott, a többi pukkadozva követte. Mikor aztán észbe kapott az ember, hogy bolondot űznek belőle s kirángatta magát közülök: hahotázva rebbentek széjjel mellőle s az utca két széléről kiabáltak vissza neki:
- Hejj, a rossz egyen meg, tekergői - agyarkodott nekik néha az ember, utána tántorodva a fenyegető mozdulásainak.
Még vagy egy negyedórát elugrándoztak körüle, aztán kezdtek hazaszéledni. Egyik sarkon Hitter Lajos is elkezelt a többitől. S mihelyt befordult az utcába s magára maradt, egyszerre, minden átmenet nélkül meglohadt a kedve. Valami sületlenséget kiáltott utána az egyik, arra még szintolyan hangon s nevetve felelt, de kelletlenül már és kijózanodva. Csömör állt belé a sok kacagás után s bele is unt, bele is fáradt a nagy hajcihőbe. Elgondolkodva mendegélt tovább s álmosan dörzsölte meg néha a homlokát. Hanem a leány kezdett most újra motoszkálni a fejében, s ez rögtön felpiszkálta szunyókálásukból a gondolatait, s amint felébredeztek s élénkebben kezdtek keringeni, az arca s a mozdulatai is véle élénkedtek. - Holnap este kinn leszek - gondolta -, majd meglátom. S szinte feleslegesnek tetszett tovább okoskodnia rajta. - Hát igen. Kijön a piacra s utána megyek. Majd ketten a Horváttal. Egyik pajtására gondolt s a gondolata végit már mondta is magában hangosan. Aztán részletek is kezdtek mutatkozni előtte. Lehető egyszerűek és kedvezők. Látta a piac egy sarkát járókelők nélkül, vagy számba nem jövő népséggel, ahol majd szóbaered a lánnyal. És valami külső, sötét helyet, a fasort vagy egyszerűen a setétséget, ahova kimennek. És látta: ahogyan megöleli a leányt.
Ez izgalomba hozta nagyon. Nekieredt hirtelen s vagy három nagy lépés után összedörzsölte vihogva a két tenyerét és rikkantott egyet magában: - Hénye, a csillagát.
Csak ezután kezdtek kétségei támadni; apró nehézségek, valami különös érzésbe foglalva: hogy rendesen az ilyen előre jól elvégzett tervek szoktak kútba esni. Ezt a kísértést azonban nem engedte egy percig se tolakodni a bizalma körül. És elégedetten elkezdett fütyörészni.
A kapuhoz érve megállott és körülnézegetett. Nem igen akaródzott még lefeküdnie. Benyitotta a kaput és megint visszahúzta. Elfutott egy utcalámpásig és megnézte az óráját. S ujjain s kezdte számolni a reggelig való órákat: tizenkettőtől-egyig, egytől-kettőig... s itt eszébe jutott a latin mondattanból egy auctor mondása: septem horas dormire satis seni iuvenique.
- Ajaj. Eleget alhatok még - gondolta fontoskodón a kapuhoz visszatérőben.
Szeretett vón már ismét visszamenni a többiekhez, ha ugyan el nem széledtek azóta, vagy elmenni valahová, találkozni valakivel és kószálni még egy keveset.
Jó ideig állott még tűnődve a kapuban, végre mégis csak bement.
Ha otthon maradt esténkint, akkor alig várta, hogy lefeküdhessen. Ha nagynéha aludni próbált, akkor egy-kettőre elálmosodott. De ha elcsavargott valahol vagy olvasni kezdett, akkor valami különös kedve telt benne, ha ellophatott még egy-egy órát az aluvásból.
Vetkőzés közben most is a szeme ragadt le már az álmosságtól és szinte erőszakkal kényszerítette magát még valamicsként fennmaradni.
Cigarettára gyújtott és szívta, szívta, ha nem is ízlett. S közben összerántott szemöldökkel nézett körül a szobában, míg a lakótársa nyugodtan lélegzett a másik ágyban.
Egy könyvet hagyott félbe délután. Már a lámpába akart fújni, mikor eszébe jutott. Most elékotorta a polcról és kínosan, félkönyökölve dűlve, az ágyban erőltette szemét az olvasással.