Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Szabó Dezső: Jules Laforgue

Szabó Dezső: Jules Laforgue
III.

Íme így szüli újjá a francia lírát az a csodálatos betegség, mely kialakító tényezője a 19. sz. lírájának: az én betegsége. Az izoláltság érzete és a különbözőség beteges szüksége. Ez az izoláltság nem azt az egyedülvalóságot jelenti, melybe a körülmények sodorhatnak. Ez az izoláltság tragikus érzése annak, hogy igazi énünk egyetlen és senki mástól meg nem érthető. Hogy magunkba vagyunk zárva és senki soha meg nem ölelhet a lelkünk mélyéig. Amiel így mondja naplójában: Le plus précieux de notre mi-męme ne se montre jamais... Notre monade peut čtre influencée par les autres, mais elle ne leur en demeure pas moins impénétrable dans son centre, el nous męmes, aprčs tout, restons l'extérieur de notre poupre mystére.

Egy nagyon jellemző adat van Laforgue egyik lánytestvéréhez írott levelében: "Hier dimanche, je me suis tellement ennuyé, j'avais le coeur si serré de mon isolement dans ces foules se promenant, que cela devenait pour moi une sorte de jouissance d'artiste." Ez az izoláltság, a nagy romantikus betegség, az akcióba nem ömlő energia befelé fordulása. Ez a szenvedés az extázist adó pusztaság s a gyönyörűséges cilicium. Laforgue-gal ez az izoláltság az egész érzéstelen Kozmosz hidegét érezteti. Az egész világ egyénekre izolált életek társ után való sóvárgása:

Un chien perdu grelotte en abois la Lune...
Oh! pourquoi ce sanglot quand nul ne l'a battu?
Et, nuits! que partout la męme Ame! En est il une
Qui n'aboie l'exil ainsi qu'un chvén perydu?

Non, non; pas un caillon qui ne rčve un ménage,
Pas un soir qui ne pleuse: encore un aujourd'hui!
Pas un Moi quin'écume aux barreaux de sa cage
Et n'epluche ses jours en filaments d'ennui.

És ez a szegény költő, kit szenzibilitása univerzális ölelkezésre hajtott és aki olyan nagy izoláltságtól volt beteg, ki oly különböző akart lenni és félt az érzések banalitásától: megszeret egy nyelvtanító angol misszet, elveszi s tüdősorvadásban felesége karjai közt hal meg. A nő elkapja tőle a betegséget s pár hónap múlva utána hal. Nem olyan ez a vég, mint egy szabólegény és egy varróleány sokszor megismétlődött, sablonosan szentimentális históriája?