Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 11. szám · / · Szomory Dezső: A touloni katona
Ez volt az Yzölt Tihamér, kitűnő honfitársunk elbeszélése.
Mire a végéhez ért, ímhol a jeles urakat már abban az angyali elszendergésben látta, mi a lomha és alantos elmék menedéke a gondolkodás kínja elől. De Felsner, a tengerész, a nagy vizek unalmához szokva hősiesen kitartott és el volt ragadtatva!
- Gyönyörű történet - mondotta közeledve -, és soha gyönyörűbbet nem hallottam és ilyen kiváló előadásban, úgyszólván az élet rezgésével, az élet sebével rajta. Igazi művész és minden szavamra - és főleg az a gyönyörű, amint a sok mindenféle véletlen incidensek egymáshoz csoportosulnak és egymásba fűződnek, s az ember igazán nem képzelné, mi minden történhetik a nagyvilágban, amikor egy vörös hajnalban kivégeznek egy katonát. S ami a leggyönyörűbb, nem is hinné, a leggyönyörűbb, hogy éppen nekem beszélte el ezt, éppen nekem, tetszik tudni, aki annak a touloni katonának nyilván az apja voltam, miért ne és csak azért is, hogy az apja voltam! Mert lássa, hajdan, egy csillagos éjjel a havre-i révben én is ismertem a Flórit, sőt talán én ismertem elsőnek őtet s innen van, hogy emlékszem reá. Mindenesetre igen hálás vagyok s nagyon örülök, hogy a fiamról ilyen kitűnő híreket hallottam s most már, hogy mondjam, impressziókban meggazdagodva térhetek haza Triesztbe.
Azzal mosolyogva köszöntött és a többiek is ébredeztek már s egymásután lejöttek a lépcsőn, a bárkásokat hívogatva. Akkor a háziasszony, ezüstszürkében s oly lágyan, mint az árny, Yzölt Tihamérhoz ért. S hirtelen, szájjal a száján ráborult, kiolthatatlan kívánkozással.