Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Ady Endre novellái
Napokban nyomtatott levelezőlapot hozott a posta: hajlandó volnék-e Erdélyi Gyula író 40 éves írói jubileumán részt venni, rendezkedni?... És amíg végigszaladt a szemem az íráson, képzeletemben feltűnik egy pirosmellényes, barna köpönyeges, furcsa öreg úr alakja, aki ősz szakállával, piros arcával és vidám tekintetével éppen olyan figura modern életünkben, mint amilyen figurákat Jankó János rajzolgatott hajdanában. A Jankó János fantáziájában élt ilyenformán az "öreg költő" alakja. Így ült a kávéházban vagy a korcsmában. A barna köpenyeg egykori viselőjével, mintha együtt növekedett, vénül volna, mint a Jézuska ruhácskája. A kalapja kerek, pörge, a nyakkendője rendetlen, laza csokorra kötve, egészben véve bohókás, bohémes, mintha a Komlóban vagy a Csigában találkoznánk véle ezelőtt negyven esztendővel és az ajtón nemsokára belép Lisznyai Kálmán...
*
Az idő eljár. Lám, lám, Erdélyi Gyula negyvenesztendős írói jubileumra készülődik, pedig mintha huszonöt esztendős volna manapság is. A kedélye, a naivsága, a hangulata és mindenféle ismerőse negyven esztendő előttről való, és ő maga mintha megmaradt volna huszonöt esztendősnek. A jó isten csodát csinált a szeretetreméltó öregúrral, mintha maga a sors nyúlt volna belé az irodalomtörténetbe, amidőn Erdélyi Gyulát meghagyta közöttünk. A költők ( a jó isten árva gyermekei) tudvalevőleg rossz tanulók szoktak lenni az iskolában, még a maguk dolgát sem tanulják meg, mert úgy vélekednek, hogy az irodalomtörténetet a tanárok számára írták. Tehát, hogy isten árva gyermekei ne maradjanak teljes tudatlanságban; azért hagyódott közöttük Erdélyi Gyula. Rajta és benne lássuk, hogy milyenek voltak 40 esztendő előtt az írók.
...Hárman laknak egy szobában valahol a külső városrészben és a Kulifay lapjába dolgoznak. A legtöbbször túrót vacsoráznak, de néha borra is telik a szervitáknál. Ruházat a legsanyarúbb; a téli kabátot akkoriban még csak a Rothschildok hordják, de sebaj, megvan valahol a Balás Sándor köpenyege. Balás Sándor a mágnásköltő. Néki csizmája, rendes ruhája és süvege van. Daliás férfi. Egyformán bolondulnak érte a színésznők és korcsmárosnék. Azonkívül sok pénzt keres. Mégpedig biztosítással, akvizitőr az Első Magyarnál. és van egy barna meleg köpenyege, amelyet kölcsön szokott adogatni azoknak a költőknek, akiknek semmiféle ruhájuk sincs. A köpenyeg vándorol, egyik költő leveti, a másik felveszi. Hordja rossz időkben Lisznyay, Erdélyi Gyula, de még Mikszáth Kálmán is viselte egy darabig. A lapok két pengőt fizetnek egy novelláért, versért ötven krajcárt, csupán a "furfangos tót" (Mikszáth) bírja "megzsarolni" öt pengő forint erejéig a Budapesti Bazárt. szükség van tehát a Balás Sándor köpenyegére. Esztendők mennek, a hatvanas évek csigalassúsággal múlogatnak lefelé az alvó irodalomról, az írók egymásnak írnak és sanyarúan várják a Csigában vagy az Arany Sasban, hogy mikor lép be az ajtón Benedek Aladár, a milliomos költő, aki, miután lóháton bejárja az országot (előfizetéseket gyűjtvén műveire), duzzadt tarisznyájával tér haza a pesti pajtásokhoz. A Zenélő órában csodálatos, csiklandozó szaga van a kis pörköltnek és mindszenti Erdélyi Gyula, a gödöllői kálvinista pap fia olyan humoreszkeket ír az akkori újságokba, hogy az egész ország a hasát tartja nevettében... És ha történetesen, akkor zsebóra van az öreg Erdélyi Gyula zsebében, a mutató ekkor csöndesen megállott volna.
*
Vagy húsz kötet vers, regény, novella, tömérdek újságcikk jelenti Erdélyi Gyula elmúlt negyven esztendejét. Író volt mindig, szegény, árva gyermeke a jó istennek, a feje fölött ugyanazok a csillagok, amelyek a hatvanas esztendőkben ragyogtak és a vállán a Balás Sándor köpenyege.
Csak a Csigáért kár! Mert vajon hol üljük meg most a jubileumi "dalidót"?