Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Ady Endre novellái

Ignotus: Sámson és Delila

Az asszonyok körül nem egészen szerencsés költők témáját, a Sámson s a Delila históriáját Sven Lange úgy ragadja meg (Reinhardték most adják a darabot itt Budapesten, gyatrán és kedvetlenül, balkáni exportnak szántan) - úgy ragadja meg, mondom, hogy a költő a Sámson, a színésznő a Delila, a filiszteusok pedig, akiknek a ringyó Delila eladja a költő Sámsont: a filiszteusok, a publikum, az asszonyoknak való férfi mind egy Mayer nevű nagykereskedőben reprezentálódnak, egy buta, üres, kellemetlen, elbizakodott, rossz viselkedésű és hamis kikenettségű fráterben. A darabban soka az ötlet, nem kevés a mélység s meglepő a színpadiasság - de én itt nem a darabról beszélek, nem is arról, hogy egész munka-e vagy felemás, csak Mayer urat akarom szóvá tenni, jobban mondva azt az érzésemet, hogy minden vers, dráma, regény, novella és bármily írásmű rossz lesz, amelyben költőember úgy áll bosszút valamely Delilán, akinek ő nem kellett, hogy azt akarja elhitetni, hogy viszont a Mayer úr kellett neki.

Dehogy kellett! A költőknek már ideje volna belenyugodniok abba, hogy ne tekintsék égbekiáltó igazságtalanságnak s az asszonyoktól nemük-hagyottságnak, ha olyikuk-másikuk nem kell az asszonyoknak. Ehhez nem kell az asszonynak beteg állatnak lennie, sőt éppen egészséges emberi mivolta állja próbáját, mikor érdeklődését nem téveszti meg olyan férfi, akinek lehetnek igen szép gondolatai s igen kiváló érzései, de aki talán erőszakoskodó anélkül, hogy erős is volna, állhatatlan anélkül, hogy kívánkozó volna, hiú anélkül, hogy kedves volna s kellemetlen anélkül, hogy lenyűgöző volna. Van sok kiváló író, akivel penitencia kezet fogni és purgatórium egy kocsiban utazni - mért kéne épen az asszonyoknak elragadtatva lenniök tőlük? Ez fájhat annak, akivel megtörténik, de az asszonyoknak igazuk van, ha azt gondolják: inkább nekik fájjon, mint nekünk! S nem igaz, hogy viszont a Mayer úr kell az asszonyoknak. Legfeljebb: még a Mayer úr kikentsége is inkább kell nekik, mint a költő férj nyavalyasága és koszossága - kivált, ha a költő nem tud keresni, s balsiker balsiker után kisebbíti mindenkinek szemében, még önnönmagának is - hát az asszonyéban hogyne? Míg ellenben Mayer úr tud lakást tartani, tud kocsit tartani, tud ruhákat varratni - ami szép asszony számára mind épp oly jogosan megvárható kiélési forma, mint a költő számára az, hogy írhasson, amit akar. De nem - az asszonyok csacsik, s nem is igaz, hogy Mayer úr után járnak. Hanem járnak: a csinos, a kedves vagy az egész emberek után, akik aztán lehetnek szentek vagy gazemberek - mindegy, csak egész emberek legyenek. Lehetnek költők is. - Goethe például sohasem panaszkodott az asszonyokra, nem jajgatott, hogy vérét s erejét veszik - aminthogy nem is vették, s ráért tőlük mindenre, pedig elég dolgot adtak neki! Az olyan költőnek, akinek erejét, idejét, önérzetét s alkotó képességét elszíja az asszony: elszíná akármi egyéb is, kártya vagy fogpiszkáló-hegyezés, ha asszony nem színá el. Ezért: amily igaz a Sámson és Delilás lázadásoknak egyik fele, tudniillik a költőembernek és általában a férfinak lázadása a kiszolgáltatottság ellen, melybe a szerelem veti őket egy ronda kis asszonyi állat lábaihoz, olyan hamis a másik fele: az asszonynak emiatt való okolása vagy éppen szidalmazása és rossz ízlésben való elmarasztalása. Nem a. Az asszonyoknak sajnos nagyon is jó az ízlésük. S akinek baja van velük, csakis emiatt lehet. S ez akkor az ő magánbaja, amit hiába akar világbetegséggé kivetíteni. Ezen szegnek meg a legszebb elgondolású Sámson és Delila tragédiák.