Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Ady Endre novellái

Bán Ferenc: Gustav Wied: 2 x 2 = 5

2 x 2 = 5 = semmi sem bizonyos.

Vannak emberek, akik nagy garral hirdetnek valami világfölfogást, vannak, kik tűzzel-vassal kardoskodnak valamely politikai hitvallás mellett, és vannak, akik szent áradozással beszélnek a nézeteikről. Ha beszélni, szónokolni halljuk ezeket az embereket, ha szerepelni látjuk őket, úgy tűnik föl, mintha ezek igazi, kemény, kitartó, elszánt emberek lennének, olyanok, akiket meg nem ingat semmiféle katasztrófa. És ezek az antikul szilárd jellemű férfiak egy szép napon szembekerülnek az élettel: az életnek valami kényszerűsége válaszútra állítja őket. Itt, a válaszúton töprengenek, egy ideig csakugyan ragaszkodnak még, amelyek révén nagystílűeknek tűntek föl, előbbi fölfogásaikhoz, de azután szépen meghajolnak az élet kényszerítése előtt és emelt fővel haladnak új útjukon, amely pedig az eddig követett úttal éppen ellentétes irányba visz.

Ezeket az irányváltoztatásokat vitte színpadra Gustav Wied. Úgy látja ő, hogy senki szavában nem lehet hinni, mert előbb-utóbb megjön a kényszerítés valamifajta körülmény formájában, és akkor cserben hagyódnak, szögre akasztódnak az elvek, a meggyőződések és fut, rohan ki-ki a maga boldogulása után. Az elvekhez való hűtlenséget drámai motívum gyanánt sokan fölhasználták már, de egy egész színdarabot eddig egyedül Wied alapozott erre. Nála azért szerepelnek az emberek, azért tesznek-vesznek, cselekesznek, hogy bebizonyítsák: nincs olyan elv, ami állandó lenne ezen a földön. Kétségtelen, hogy a 2 x 2 = 5 témája sok színpadi hatást foglal magában, meg lehet állapítani azt is, hogy e hatáskeltő eszközök nagyrészét fölhasználta Wied, igaz lehet az is, hogy a mai, a modern ember nem ragaszkodhat egy emberéleten át egy meggyőződéshez, mert rengetegül nagy a konkurencia és immár száz eszkimóra sem jut egy fóka, de azért ez a színdarab mégsem tökéletes, mégsem az, ami előtt fejet kell hajtani és ami elé tisztelettel kell járulni. Korunkra, társadalmunk életére bármennyire jellemző is legyen ez a színdarab, tendenciája bármennyire igaz legyen is, mégsem képes elfeledtetni velünk, hogy vannak emberek, akiket nem tud meghajlítani az élet kényszerítése, vannak emberek, akik tüskön-bokron keresztül is kitartanak meggyőződésük mellett, és akik szemében csakugyan szent az, amit vallanak és hirdetnek - ezt nem tudja Wied elfeledtetni, ezt különben nem is lehet elfeledtetni és így a 2 x 2 = 5 szépen lekerül arról a magas polcról, ahová Wied helyezni szerette volna. Nem korfestő darab ez, nem is társadalomszatíra, nem, hanem egyszerűen: néhány állhatatlan embernek több-kevesebb szerencsével, több-kevesebb ízléssel megkonstruált rajza.

A darab kvalitásai nyilvánvalóak. Sok, igen értékes megfigyelés van a színpadi munkában, néhány tagadhatatlanul ügyesen formált helyzet is akad, a személyeket is Wied maga kereste ki az emberiség tömegéből, alapos, gondos a konstrukciója, a szerző minden cselekedetet megmutat csírájában is, a végrehajtáskor is. Ám amint filozófiai megismerése felé törekszik, amint azt igyekszik bizonyítani, hogy az emberek csakugyan állhatatlanok, abban sok az erőszakosság. Látnivaló az is, hogy igen törekszik arra, hogy valószerűnek hasson, amit tesz, de erre való igyekezetében elhomályosul látása előtt a tér és a négy fölvonás végül végig exponálása marad egyetlenegy jelenetnek. Ez a veszedelem már a témában rejtőzött és Gusztáv Wied különben nagyon éles szeme nem látta meg ezt a veszedelmet. A témából nem tudott akciót fejleszteni és ez az oka, ha annyira el nem koptatták volna ezt a megállapítást, a darab fő jellemző vonásául azt lehetne fölhozni, hogy képek sorozata az egész munka, és ezeket a képeket a szereplők azonossága hozza meglehetősen laza kapcsolatba. Ennek az igazi akció nélküli szűkölködésnek eredménye azután, hogy a darab szatirikus filozófiáját csaknem megdöntőn egy sereg komikus epizóddal hozakodik elő a szerző. Növeli a zavart, hogy alakjait is kétféle módon nézi: néha megértőn kezet fog az irányváltoztatottakkal, máskor pedig kilesi, kifigurázza emberi gyöngéiket. E fogyatkozások dacára is nívós munka a 2 x 2 = 5, és megírását, ha semmi más, de a rajzoló házaspár gyönyörűen konstruált, meleg életörömet árasztó alakja bizonyára indokolttá és jogosulttá teszi.

A Nemzeti Színház méltóságos játékstílusa ártott a frissen perdülő darabnak. Rózsahegyi, Ligeti Luliska, Hajdú, Kovács nevét, ha említjük, végeztünk a szereplőkkel is.