Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám
Csend!
Arany madár!
Hol bujkálsz most a hangok sűrűjében?
Madárfiók, mit rossz fiu kicsent!
Engem visz most egy nagy arany batár,
- Arany batár, de a kereke ében -
Sudár hangok sikitó sűrűjében,
Hol fut folyondár-sirás, s nyit kacaj,
S az utakon felburjánzott a zaj.
De bár feküdnék inkább síri ágyon,
S ne vinne bár az aranyos batár,
Mert én mindég csak teutánad vágyom,
Arany madár!
Ó csend! Kocsim két ablakát kitárom,
Bánt a hangok vad fénye és aranyja,
Öntsd el, lepd el, állítsd meg gyors batárom,
Ó csendesség, ó béke édesanyja!
Kövülj kővé felettem, lelkem vár rád,
Őrizd, mint kristály megkövűlt bogárkát
Szemnek mutat, de érintéstől ója,
Fogadj magadba, ős csudáju Mája,
Fájó hangoknak boldog Nirvánája,
Boldog terek még egy dimenziója.
Mint termőföldet hó takar be télen,
Ugy takarjad be a szívemet nékem,
Rejtett csirái hátha zsendűlnének.
S mint fáradt varju száll, és megadóan
Árnyékára bukik a csöndes hóban,
Ugy hulljon le, halkulón, elhalóan
Hószin csöndbe ez a fekete ének. -