Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám
(Érmihályfalva, szeptember.)
Már sárgulnak a nagy tengeri-táblák,
S békén bevárják, hogy mi lesz velük.
Lankadtan hajló száraz levelük
A napos, sárga délutánba mártják.
A széleken sorba csüggesztik rájuk
Napraforgók rikító koronájuk,
S szegi ákác halovány zöld vonalja.
Odébb szunnyad egy-egy megaggott borház,
Mereng a keskeny, napsütötte tornác,
S szőlőtőkék sora ível az aljba.
Most érzem, lelkem itt nyugalom várja,
S érzem, a sárga nagy táblák felett
Sárgán hömpölyg az idő széles árja,
Mig estre vál, s szakad az éjszakába,
S feketén foly majd a szőllők felett.
Ó délután! Szép őszi délután!
Nyugszol fákon, csendben figyelmezőkön,
Aranylón nyugszol halványzöld mezőkön,
S nézel az eltűnt hajnalok után!
Szép délután, aranyzománcú szőllő,
Édes béke, mely ért éltem e táján,
Nemes fürtbe, mely sápadt s duzzadó
Sok társaddal szállj éltem bus kocsányán,
Hogy érjek éjet, könnyű szenderűt,
S hogy majdan, őszöm szüretidején
Belőletek hadd szüreteljek én
Aranyszin bort, az aranyos derűt.
Hogy dőljek sírba attól részegen.
Mint most sötétlő faluvégeken
Fáradt ivók békén dőlnek az ágyra,
Ó bort iván, már uj borokra várva,
Most, mig állok szélén komor fasornak,
S az órák már setét folyással folynak
Az est sokágu deltájába érve,
S barnulnak már a szőllős dombtetők,
S az alkonyati fekete mezők
Messze futnak előlem be a térbe.