Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 8. szám · / · Figyelő
Két estén keresztül vendégeskedett nálunk a bécsi filharmonikusok zenekara. Ez idén már a harmadik bécsi nagy zenekar.
Nehéz józanul írni erről a két hangversenyről. A tollat félrecsapja, a hidegen induló sorokat megbolygatja a hangok feltörő emléke, perzselő tüze kicsap a tegnapra és holnapra gondolás szürke hamurétegéből.
Százharmincöt ember. És mind Bécs levegőjében nevelkedtek muzsikussá. Így, ahogy egymás mellett és mögött ülnek, lehetetlen nem emlékezni Beethovenre, Mozartra. A múltat érezzük.
A százesztendős zenekultúrába beleszületett és felnevelkedett muzsikusok együttérzése, összeszokottsága, méreteiben és hatásaiban imponáló munkára szövetkezett. Nagyszerű harmóniába emelkedtek a generációkon által egymásra testált ösztönök. Testté válásuk diadala volt ez a két este is.
Százharmincöt kitűnő muzsikus. Tíz nagybőgővel, a vonósok egész erdejével rohan bele a muzsika fergetegébe. A legnehezebb kürtrészlet zökkenés, hörgés nélkül ömlik ki a zenekarból. A legviharosabb krescsendó egy pillanat alatt széjjelporzik, elenyészik, a leghalkabb pianisszimó vad dübörgéssé tornyosodik. Olyan részleteket hallottunk, a szólamok olyan tökéletes kiemelkedését, amit más zenekarok agyonnyomnak, eltorzítanak. Voltak olyan zeneszámok, rég ismertek, sokszor hallottak, amelyek az ő előadásukban felfedezésszámba mentek. Félelmetes erővel szakadtak ránk az Eroica második tételének sötét akkordjai. Hatalmas fokozásban hozták a heroikus Egmont-nyitányt. Strauss Richárd Don Juanjának polifonikus értékeit úgyszólván ők bányászták ki.
A Mesterdalnokok előjátékával kezdték. Valóságos szimbóluma a germán öntudatnak ez az előjáték.
A többi német zenekarok is úgy látszik, demonstratív célzattal, ezzel kezdették meg műsorukat.
A berlini Muck Károly vezette a zenekart. Korrekt, higgadt és intelligens dirigens, aki nem pazarolja mozdulatait. Aligha szereti és erősen kerüli a külső effektusokat, a karmesteri pózok túltengését. Precízen, diszkrét biztossággal rajzolja ki a melódiavonalakat. Nehezen melegedik fel. Strauss Richárd zenéjét mintha nemzeti ügynek érezné. Mikor reá került a sor, szokatlan melegséggel és elevenséggel forgatta a karmesteri pálcát.
Bámulatos higgadtságát nem borította föl Csajkovszkij szélesre dagadt, szenvedelmes szimfóniája. Lisztnek a kontrasztokkal, dinamikai problémákkal súlyos Mefisztó-keringője sem. Egyformán erős volt, mikor a klasszikusok vezérkönyve elé állt, éppen úgy, mint mikor a moderneket szólaltatta meg.
Mozart Es-dúr szimfóniájának gyengéden odalehelt színeit, Haydn I. szimfóniájának naiv örömét, kedves humorát a mi filharmonikusaink hangversenyein sajnos eddig egyáltalában nem, vagy pedig nagyon ritkán tapasztalt stílusérzékkel magyarázta.
Boldog bécsiek.