Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 8. szám
Levetkezem az álmosító csöndben
Álomváró, nehéz fejem lehajtom.
Párnámra permetez a könyem
Az esti csöndben.
S levetkezem a nap gondját, buját,
Az únt ruhákat, - fáradtan, sóhajtón,
Lerázom testemről a mát,
E bús ruhát.
Levetkezem nehéz keservemet,
Mely napról-napra búval öntöz,
S a kínszoknyát, mely testemre mered:
Életemet.
Ne fedjen más, ha jő az álom,
Csak lenge gyolcs, lágy éji köntös,
Szerelmem hűs mezében, így találjon
Reám az álom.
Álom, te fél-halál, te jóbarátom,
Oh szállj reám, oh hozd a végem,
Szerelmem ékes, hűs mezébe' várom...
Semmi se fájjon.
...Reggelre úgyis eltűnsz. Éledek
S ott látom összehajtva szépen
Álomhalálos-ágyamnál, a széken
A nyűtt ruhát: az életet.