Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 7. szám · / · Figyelő

Boross László: A millió
Párizsi bohózat-újdonság

A millió szédületes darab. Aminthogy ügyes szakemberek napjainkban írták. Ha az egymásután következő darabokon, például a tavalyiak után A millión nem is látszik meg: e műfaj, művészetiparág fejlődése rohamos, akár a vasiparé vagy más világi ügyé. Persze nem raktak olyan béklyókat rá, mint a tiszta művészetekre, könnyű dolga van, e műfaj természetében rejlik (határozott céljában), hogy eredetiség helyett csak változatosságot követelünk termékeitől, így egyenes irányban is lehet fejlődnie, tehát iránykeresés nincs, visszaesés nincs, és a művészetiparosok tiszta kézzel is nyúlhatnak minden jó dolog után. A millió szerzői (Berr és Guillemaud) ezt nem is mulasztják el, eszük ágába se jut, hogy eltekintsenek egy kitűnő fogástól, mert másvalaki korábban alkalmazta színre; az ilyen bogarasság volna, hiúság volna meg más ilyen. A fő: tiszta munkát készíteni, néhány ötlettel tovább menni, mint az előd, némely dolgot jobban kiaknázni, a régi dolgok keverékébe változatosságot hozni. Persze a bohózathoz magához egy hálás alapötlet vagy legalább alapötlet-variáns is kell; az erre való invencióhoz egyéni ügyesség s némi rutin. Egy pályához se elég, hogy a pálya jó pálya legyen. Meg kell látni, hogy alapötletnek mily jó egy sorsjegy, mely egy nyomorgó kompánia legkedvesebb tagjáé, mely milliót nyer, elvész, számos viszontagságon megy keresztül s hazajut végre. De az alapötlet, sőt az alapötlet-variáns is semmi, mikor már megvan; akkor meg a mesterséghez kell érteni.

S nem kis dolog, hogy A millió sikerült dolog, hogy tartalma hihetetlen, stílje cinikus, felépítése ügyes, hogy mint huszárattakok, úgy peregnek le bonyodalmak, a színpadon mulatságos pofákkal, kacagtató helyzetekkel, friss tempóban forgolódván.

Mert tudni kell azt is, hogy mindebben törvényszerűség is van. Ha például a tenorista lakására, ahova egyszerre minden és mindenki belekergetőzik, ha oda az összes zongoristalányok közül épp az a zongoristalány toppan be (helyre jupe-culotte-ban), akit, mi nézők, ösmerünk már, s akinek a szőnyegen forgó kérdéshez némi köze van: ez nemcsak helyes fordulat, ez az egyedül üdvözítő fordulat is. Mit keresne itt más zongoristalány? Mért kell e találkozáshoz valószerű ok? Bogarasság volna, sőt hiba volna, főbűn a stílszerűség ellen. Mert minek valószerű dolgokat színpadra hozni vagy elmesélni, mikor mulattatni akarok? Ilyenkor épp hihetetlen dologgal hozakodom elő, olyannal, ami lehetőleg sok dolgot lefőz. A műfaj stílje azt követeli, hogy a tenoristához épp az a zongoristalány jöjjön fel (jupe-culotte-ban), akire azonnal szükségünk lesz.

A tenoristán van az a kabát, melynek zsebében az a főnyereményes sorsjegy van, melyért az öt felvonás folyik. Mihelyt ezt megtudja, a zongoristalány meg akarja hódítani az elveszett kabátot; barátainak, kiket az ablak alá küld, le fogja dobni. Ezer kísérlet következik, de egyikkel se sikerül a tenoristát rábírni, hogy a kabátot levesse. A zongoristalány arra is kéri, hogy adja neki a nadrágtartóját emlékbe, a híres férfiú intim dolgát egy gyűjtemény számára; a tenorista most csak leveszi a kabátot? De nem, csak most kergették őt ki az ágyból, egész rendetlen még, a nadrágtartót nagylelkűen, de zsebéből veszi elő. A zongoristalány kétségbeesik, már most mit tegyen, mit tegyen, viaskodik az ihlettel, mi is szorongunk érte, nagyszerű ideát kívánunk neki, azonfelül bízunk a szerzőkben s végre! valami! a zongoristalány hadonászni kezd, nekimegy a tenoristának: Szeretem magát, őrjöngve szeretem, most azonnal vetkőzzön le, nem este, most, nem várhatok estig, siessen, no, az isten szerelmére, siessen! Az eszme az egész vonalon vág, ez az, ami kellett, mindnyájan ujjongunk, kitűnő pszichológia, a helyzetet most zseniálisan átértjük, ebben a műfajban ez a megértetés stílusa, éljen! A zongoristalány hadonászik, minden mozdulata hatványozott sürgetés, e szuggesztió alatt minden a színpadon sürgetni, unszolni, kapkodni, hadonászni kezd, a tenorista is hadonászni kezd, a kabátot ledobja, a zongoristalány elkapja, szalad az ablakhoz - lehajítja diadallal - persze nem a barátok kezeibe, hanem egy robogó automobilra esik és újabb bonyodalmak...

Tehát nem mindegy. Nem baj, ha valamit előre láttunk, sőt a stílkonzekvencia örvendetes Mondhatom, lehetnek és vannak ennél a műfajnál, ebben a darabban is művészetbeli szenzációk és művészetbeli zökkenők.

Azért is szép A millió, mert... hogy is mondjam... érdek nélkül tetszik. A tiszta, jó és gyerekded lelkek orgiái ezek a színházi esték... Mily jólesik nekünk, hogy a zongoristalánynak senki se tesz szemrehányást, mikor a kompánia miatta veszti el a milliós sorsjegyet; szegényke, nem is tehetett róla. Ezt csak úgy mellesleg, de igazán, akármi folyik a színpadon, semmibe se kapcsolódhat érdekünk. A Julius Caesar bizony nem érdek nélkül tetszik, Julius Caesarral rokon lelkek vagyunk, ami ővele megesik, velünk is megeshet, magunkra való tekintettel veszünk a sorsában részt. A Rómeó és Júlia se érdek nélkül tetszik, a szerelmesek ügye a mi ügyünk, magunkért szorongunk, bár jambusokban írta e tragédiákat a magasröptű Shakespeare! A Hamlet tragikuma meg az, hogy inkább beszél, mint cselekszik, ez a tragikum minket is gyakorta ér, a Hamlet se érdek nélkül tetszik. Érdek nélkül A millió tetszik.

A Vígszínház ily darabok együttesébe kitűnő színészeket tud állítani. A zongoristalány Mészáros Giza volt; nemigen van még egy színésznőnk, aki az elemi érzéseket (meghökkenés, izgalom, kétségbeesés, türelmetlenség stb.) oly meggyőzőn tudná eljátszani, mint ő. S ez a legfontosabb; a színész eredeti felfogását, egyéni stílje kiművelését viszont perhorreszkálni kell. Mészáros Gizát kedves színészvére beviszi a színpad összes kedélyhullámzásaiba; verve! így nevezik ezt a szakértők, ez is a legfontosabb. Oly kitűnő színészanyag, hogy a rendezőt terhelné a mulasztás, ha nem játszaná a legnehezebb női szerepet is hibátlanul. Kívüle Tanai, Sarkadi, Tihanyi, Vendrei és Szerémi játszottak kitűnően; az első három hű jellemzéssel, a típus következetes kidomborításával hatott, Vendrei sztereotip hanglejtésével is, melyben jóindulat és üzleti szellem kedvesen vegyül; Szerémi szövevényes mozdulattechnikájával, mimikájával érte el a legtöbb sikert. A szubaltern fehérszemély példánya Pallay Rózsinak jól sikerült, valamint kisebb szerepekben jók voltak a többiek is.