Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 7. szám
Zord fekete kapu hideg kilincsén
Remegve tétováz kezem.
És nem nyitok be és csak kérdezem:
Van-e még olyan gyáva mint én?
Vagy vakmerés ez és nem félelem?
Itt e kapun innen
Az élet, a minden;
A viág csupa bűbáj, csók, mese, szin, fény...
De üdve mind gyötrésül jut nekem!
Ott túl a kapun sötéten, ridegen
A halál, a semmi...
És egyszer ugyis át kell oda menni...
A fekete kapu hideg kilincsén
Mit remegsz? Ránts egyet kezem!
S mégsem nyitok be és csak kérdezem:
Van-e még olyan gyáva mint én?
Vagy vakmerés ez és nem félelem?
Merek hát élni még e világon?
Óh vakmerőbb ki is lehet?
Ki birja imádni úgy az életet:
Oly epedőn, ahogy én imádom,
Oly oktalan', féktelen', szerfelett?
S óh annyi szépet
Kinek ad az élet
Mint énnekem? De csak hogy fájva fájjon!
Üdvében annyit még ki szenvedett?
Minden diadalban rontó bűvölet...
Élet, hiába
Nyit nekem gyönyöreid virága...
S mégis merek élni még e világon?!
Óh vakmerőbb ki is lehet?
Ki birja imádni úgy az életet:
Oly epedőn, ahogy én imádom?
Oly oktalan', féktelen', szerfelett?!
Szerelem, szeretet még átkarolnak,
Csüggök még bűvös álmokon.
Még dicsőség egy-egy dalom,
De üdve csóknak, álmoknak, daloknak
Eltorzul mind gonosz varázslaton.
Drágáim, nektek,
Kik úgy szerettek
Méltó jó sorsot, óh honnan raboljak?
Oly örömötökre mint én akarom!
Koldusdísz volna bármily kincs-vagyon!
S minden dicsőség
Hozzám hiába szegődnék...
Szerelem, szeretet, akárhogy átkarolnak,
Csügghetek bármi bűvös álmokon,
Csendülhet örök hírt igérőn dalom, -
Üdve csókoknak, álmoknak, daloknak
Eltorzúl mind gonosz varázslaton.
Élet, - mégis mind vakmerőbben
Szivem mind többért epedez...
S mindtöbbet adsz te, kegyetlenül kegyes...
Hogy bízzam benned, csalfa szeretőmben, -
Mindtöbbet adsz, hogy mindtöbbet elvehess.
Holt gyermekem arcán
Csodabájt sugarazván
Mutattad, mit raboltatsz el te tőlem...
S szivemben épp ugy - gyilkos kedved ez -
Üdvök megölt jövője dermedez
S minden dalomban
Halhatatlanság jóslata - holtan...
Élet, - mégis mind vakmerőbben
Szivem mindtöbbért epedez
S mindtöbbet adsz te, kegyetlenül kegyes,
Hogy bízzam benned, csalfa szeretőmben...
Mindtöbbet adsz, hogy mindtöbbet elvehess!
A fekete kapu hideg kilincsén
Jaj, ha későig tétováz kezem,
Ha be nem nyit a legszebb percben, hirtelen,
Aki az életbe oly szerelmes mint én,
Jaj annak, ha meg nem öli e szerelem!
Jaj, hogyha még tán
Rokkanva, bénán
Szívemet lemondás mentsvárába vinném!
Hol nem is volna mit elvesztenem...
Hol sem nagy üdv már, sem nagy gyötrelem
Nem ejtene szent remegésbe...
S lelkem holtaknál is holtabban élne...
A fekete kapu hideg kilincsén
Jaj, ha későig tétováz kezem!
Ha be nem nyit a legszebb percben, hirtelen.
Aki az életbe oly szerelmes, mint én,
Jaj annak, ha meg nem öli e szerelem!