Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám · / · Figyelő · / · Kuncz Aladár: Két novellás könyv
- Disznótor a Lipótvárosban - Apró szenvedéseink - Rémes alakok - A modern - A zsúrapacs - Álhírlap és vidéke - És egyéb tárcák -
Molnár Ferenc humorában kétségtelenül van valami alacsonyrendűség.
És bár bizonyos, hogy Molnár fantáziája meg se közelíti a swifti méreteket, hogy Anatole France archaikus előkelősége csakúgy hiányzik Molnár írásaiból, mint Cervantes gyilkos szatírája vagy a Rameau szerzőjének finomságai;
és bár kétségtelen, hogy Molnár csak a káröröm durva nevetését tudja kicsalni belőlünk groteszkül elrajzolt köznapi karikatúráival, és sohasem fogja elérni a részvétteljes dickensi derű erkölcsi magaslatát;
- mégis én az hiszem: Molnár Ferenc kiváló mestere a humornak, és az alacsonyrendűség vádja a műfajt, a műfajnak ezt az árnyalatát terhelje inkább, semmint annak avatott tollú, rutinos művelőjét.
Kevés számú humoristáink közül feltétlenül Molnár áll művészetével legközelebb az élethez. - Ő óhajtja leginkább ezt a közeledést, de viszont ő is kapja kevésbé demokrata írótársai között a legzamatosabb, a legelevenebb, a legbiztosabb hatású témákat az élettől. - Témákat, amiken már változtatni se lehet, amiket éppen nyers érintetlenségük s egy fatális invariabilitás predesztinál a sikerre, amiket már megírni se kell, csak leírni, körülbelül úgy, ahogy Molnár teszi.
E merész és fenntartás nélküli élethez közeledésnek frappáns bizonyítéka Molnár különös előszeretete a dialógus (a levélforma) iránt; frappáns bizonyítéka, hogy e könyvben is, mely húsznál több humoros tárcát foglal össze, csak egyetlen egy ölti fel az elbeszélés megszokott alakját - azt is gúnnyal és megvetéssel kereszteli "elbeszélés"-nek a szerző -, három levelekben van megírva, a többi beszélgetés.
Nyilvánvaló, hogy ennek a humornak az elaszticitását, elementáris hatását a nevető idegekre és a rekeszizomra a valóság, az élet eleven ereje adja, hogy a stílus humora, a valóságot elhagyó fokozás csak alárendelt jelentőségűek, s hogy mindent, ami a hatás keletkezésére vonatkozik, Molnár sajátságos nézőpontjából, különös finomsággal berendezett szemeiből, megfigyeléseinek erőteljes frissességéből kell magyarázni.
Még legfeljebb csak azt kell konstatálni, hogy Molnár Ferenc kitűnő címet adott ennek a könyvnek, finom, egyszerű, művészi címet, ízlésest, választékosat, fülbemászót és stílszerűt; címet, amely az egymásra következő apró történetek belső nagy azonosságát plasztikus pózzal fejezi ki; címet, amelynek szuggesztivitása oly tökéletes, klasszikai ereje oly nagy, hogy még a szerző személyét se kímélteti velünk - megengedvén a monokli kombinációját a hétágú síp meztelen szatírjával.
Mi, régi ismerősi a szatírnak, zavartalanul élvezzük gazdag műsorát. Akik még nem látták, siessenek megnézni szeszélyes bakugrásait. Essenek izgalomba egy-egy különös és veszedelmes ugrása előtt s mint gyenge idegzetű cirkuszlátogatók, kiáltsanak fel a produkció sikerén aggódva.