Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám · / · Kádár Endre: Játék

Kádár Endre: Játék
II.

Később szinte életprogrammal élt. Már valami szeretetfélével végezte dolgát. Mindent megtanult, mindenre odafigyelt, érdekelték az orvostudomány titkai, és maga is használta a terminus technicusokat. Intelligens, nyílt eszű volt, mint minden alföldi magyar ezekben a gazdag, jól élő kunsági helységekben. Amit egyszer megtanult, azt nem kellett többet megmutatni neki. És nem kellett hajtani. Dolgozott és valami érdeklődéssel, mint amilyennel, mondjuk, a jó kezű munkás dolgozik a terrakottán. Hoztak egy tífuszost, ha tetszett neki - különösen a nők tiszták és formásak voltak és szőr nem rútította el őket -, passzió volt rajta dolgozni. Szerette már kézre fogni a fűrészt, szerette a nagy kést, szerette a hullaanyagot. Szerette a hullaházat és észrevette, hogy ha valami bántja, itt legkevésbé érezte azt. Ott voltak körülötte a hullák. Terítő, gyertya, temetéshez szükséges sötét darabok, és hogy helyén látott mindent, nyugodtabban, amolyan megelégedéssel ment aludni.

Így este, amikor lefekvés előtt bejött, még egyszer szemlét tartott. Megállt az ajtóban, majd végig járta a halottak sora előtt. Aki hordágyán kijjebb állott a sorból, azt betolta. Megnézte, mennyi a szentelt gyertyaállomány és a szemle azzal végződött, mennyi borravalót lehet várni egyik vagy másik temetés után.

Gyertyával kezében járkált. Feltartotta magasra és így a seregszemlénél mindegyikből látszott valami. Nem voltak rútak, főleg iszonytatók, talán egy szem. Az arcuk, ami látszott belőle, tiszta volt és szomorú. Külön csoportban azok, akiket még csak ezután boncolnak majd, és külön ravatalaikon akiket másnap kellett temetni. A gyertya fényén úgy tetszett, mintha egy fogház lenne a boncterem. Vagy egy kültelki menedékhely. Azt lehetett könnyen hinni: na, most mindjárt felül valamelyik, lehúzza szeméről a kalapját és beszélni fog...

Császi leskelődve kinézett az ablakon. És most ahelyett, hogy aludni ment volna, ott maradt.