Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám · / · Kádár Endre: Játék

Kádár Endre: Játék
I.

Császi akkor került a boncházhoz, a nagy tífuszjárvány idején. Egy nap találkozott a falujabeli Kovács Erzsébettel, akiről tudta, hogy jó módban él és az ura valami kórháznál van; ez lett a szerencséje.

Az asszony elálldogált vele, majd hítta, menjen a kórházhoz. Kell egy másik szolga az ura mellé.

- Ha nem félsz a halottaktól, hát gyere - mondta neki. - A jegyzőnek sincs otthon olyan dolga, mint amilyen nekünk van, meg amilyen neked lesz.

- Fél az atyaisten - felelt hetykén, kicsit sértődve Császi. Most már elhatározta, hogy azért is odamegy és még az is eszében járt hirtelenében, hogy ezt a sértést majd visszafizeti az asszonynak. Nem mondott mindjárt igent, mindenekelőtt az asszony hajlandóságát akarta kitapasztalni.

- A szent istenit - mondta jó kun szokás szerint mindenen káromkodva -, csak te érted mennék.

Azzal megfogta az asszony kezét.

- Há' szen - felelt kicsit pironkodva az életerős asszony. És ezzel el is volt intézve minden. Császi még néhányat káromkodott, csak úgy jókedvéből, hazai szokás szerint, szinte nem is tudva róla, hogy milyen gyalázatosak forognak a száján.

Elsején aztán csakugyan otthagyta az irodát, ahol háziszolga volt és ahol amúgy sem szeretett lenni. Egész nap lótni-futni, szolgának lenni, a mezőhöz, a nagy szabadsághoz, a kurjongatáshoz szokott természete sehogysem tudott ezzel megbékülni. Eleinte a kórházban is rosszul érezte magát. Rettenetes nagy csend volt a járvány szigetén, de ez nem volt az a csend, amit ő szeretett. A falu, a föld végtelen nyugalma, amelyben nekieresztette a kedvét, ha éppen kedve volt. Nem volt ínyére a nagy pontosság, az, hogy mindenki fehér kabátban járt, az, hogy nőszemélyekkel csak akkor állhatott szóba, félve, mikor éppen az orvosoktól nem kellett tartania.

Egy hónap múlva azonban nagyon megszokott, és miután jó termete volt és minden jól állott rajta, amit felvett, ügyesen hordta már az orvosokéhoz hasonló fehér kabátot. Ha jött a pavilonszolga és jelentette, hogy hulla van, kezébe adta a kosár egyik végét, ő fogta a másikat és ment a halottért. Szinte gondolat nélkül vetkeztette le, halott: halott, jó gyomra volt; az ő vidékén az asszonynép is szívesen járt halottnézni. Soha-soha nem törődött velük, ő meleg, a másik hideg; ha egyszer-egyszer mégis rájuk gondolt, ezzel a megállapítással el is intézte magában az egészet. Fogta a halottat, bepakolta a lepedőbe, ügyesen, rátermett kézzel, szinte egy mozdulattal betette a kosárba és ketten a pavilonszolgával együtt vitték aztán az ő birodalmába.

Mihamar megtanult mindent, amit csak tudnia kellett. Jobban végezte már a dolgát, mint a másik szolga, aki pedig már évek óta bánt a hullákkal. Pompásan átfűrészelte a koponyát és vigyázott rá, hogy a fűrész össze ne tépje az arcot; megnyitotta a mellkast; keze alá dolgozott a boncoló orvosnak, akinek aztán nem volt más dolga, mint hogy egyet vágott az agyvelőn, esetleg megnézte a szívet, tífusznál a hasi részeket. Ilyenkor, ha nők hulláin dolgoztak, odanézett a szolga az orvos kése alá. Egy percre ott felejtette tekintetét. Hol röhögött, hol elbámult rajta. De aztán, hogy az orvos másikhoz fogott, vette a varrótűjét és szépen végigvarrta a hullát a fejétől a hasáig nagy öltésekkel, úgy hogy olyan volt az egész, mint egy dróttal foldozott teknő háta. Ezzel még nem végezte dolgát. Fel kellett öltöztetni a hullát. Feladta rá ruháját, és ha valamennyit, akiket aznap temettek, ravatalra helyezett, akkor mehetett dolgára.

Öreg estig is eltartott, mert ezen a nyáron, hogy odakerült Császi, rettenetesen pusztított a járvány és nap-nap után sok volt a hulla. Császinak mindegy volt. Ő tele volt egészséggel és sohase gondolt rá, hogy voltaképpen hol élt. Csak olyat gondolt, amit mindjárt ki is mondott, és hogy kimondta, már nem is foglalkozott vele.

Az volt a szokása, hogy estefelé, ha elvégezte a dolgát, ténferegve járt a kórház sok holdnyi, zöld, buja kertjében. Aztán pipára gyújtott és úgy elálldogált a pavilonszolgákkal, mint odahaza a Nagy utca sarkán. Hegyeseket köpött, isten volt minden szava. Ha egy ápolónő jött arra, kegyetlen gorombaságot mondott és úgy látszott, nem hiába, mert nagyon jártak utána. Kikötött velük, aztán otthagyta őket. Kiröhögte, lepiszkolta, lenézte valamennyit, és utóbb csak azokkal foglalkozott, akik fizettek neki.

Boldognak érezte magát, nem volt semmi kívánsága. Ha éppen kedve jött és ágyban feküdt már, csak azért, hogy az asszonyt egye a fene meg azért, hogy a maga hatalmában gyönyörködhessék, egyet füttyentett a boncszolga feleségének. Jött az akkor, ha az ura mellől kellett elszökni.

A paraszt, a széles egészséges nyugodtságával úgy elhelyezkedett itt a kórházban, úgy kifeküdte magának a helyét, mint ahogy a kutya kikeresi a testével a maga helyét a vackon.