Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 5. szám · / · Figyelő
A Jung-Ungarn egy vastag és szép német szemle, mely Berlinben jelenik meg a tekintélyes Cassirer-cégnél, Vészi Józsefnek s szépirodalmi részében Hatvany Lajosnak szerkesztésében, és - ezt már második száma után s minden hazafias és baráti elfogultság nélkül meg lehet állapítani - nem a német, de a legjobb angol szemlékkel vetekszik eleven érdekességre, sokoldalúságra s amellett komolyságra. Olvasmány, mely a magyart azért érdekli, mert magyar tárgyakról szól, az idegent azért, mert eddig idegen és nem sejtett dolgokat visz közel érdeklődéséhez - a németnek szívbeli érdeklődéséhez is, mert külön ujjheggyel tapintja ki az évszázados, igazában évezredes magyar-német összefüggés szálait. Ennek megfelelő a figyelem is, mely nemcsak itthon fordul az új szemle felé, de Berlinben is.
E gyors sikerből s az új folyóirat értékes voltából bizonyára sokat megmagyaráz a Vészi sajátos egyénisége, melyben polihisztori műveltség teljesíti ki az újságírónak minden iránt s menten személyes izgalommal éber érzékét. Alig van publicistánk, aki többet próbált és dolgozott volna, s túláradó tehetsége szolgálatában személyesebb emlékek adalékformájában állhatna az utóbbi emberöltő minden terű magyar története. Hatvany is impetuózus tehetség, máris munka áll mögötte, a németek egy csomó magyar értéket benne becsülnek s rajta keresztül ismernek, az ő esztétább érdeklődését is cselekvésbe tudja vinni a hatodik érzék: a közönség iránt való. Tudják, mit csinálnak, és tudnak mit csinálni. De van is miből. Nem lehetne semmiféle hivatottsággal egy új Magyarország képét vetni a világ elé, ha ez az új Magyarország meg nem volna.
De megvan. Meghatóan megvan. S úgy van meg, hogy nemcsak lehet, de kell is a nagy világ elé tárni. Kell biztatásul és bizonyítékul. Mert nemzetek sem lehetnek el közönség nélkül. Az öntudat szép dolog, de mástól kapom. Egyes is, nemzet is. Hinnem mindvégig csak akkor tudok magamban, ha tudom magamat. S ezt a közönség adja. A siker akkor teljes, ha észreveszik. S kivált nálunk, ahol magunkban is meghasonulva, az újat, ami jelentkezik, nemzetrontó értéktelenségnek érzik azok, akik a régiből élnek, s a réginek még értékeit is akadálynak érzik azok, akik újjal akarnak felülküszködni: nálunk kell idegen szem, mely mindezeket már megpróbált nemzeteknek tapasztalt nézésével bíránk tud lenni - érdeklődő, de érdektelen. Amely megismer és elismer bennünket. S melynek megismerése és elismerése aztán kényszerítés arra, hogy itthon, magunk is, megismerjük és elismerjük egymást.
S kell a világ elé való tárakozás egyébért is. Fallal amúgy sem vagyunk elzárva; sok minden kiszivárog tőlünk. Sok mindenki belát hozzánk - s néha nem a nagyobb érték, csak a nagyobb élelmesség az, ami megtalálja kifelé az utat, s nem a legnagyobb munka, csak a legrikítóbb visszásság az, ami kívülre is ellátszik. Foglalkozni mindenesetre foglalkoznak velünk, tudni mindenképpen tudnak rólunk - de ahogy addig foglalkoztak, az megalázó volt, s amit eddig tudtak, az bántó volt. Fogyatékos értesüléseiben híve a leggonoszabb indulat is jóhiszemmel ádázódhatott ellenünk. Életérdekünk - mert bizony függ sorsunk a világ ítéletétől -, hogy bárkinek, aki a magyar kérdést hántorgatja, ne legyen joga keveset tudni rólunk. Ha van mód arra, hogy mindent tudjon, akkor nincs joga kinyitni a száját, amíg mindent nem tud.
Nem frázis hát, hogy a Jung-Ungarnnak küldetése van. Politikai küldetése is - s éppen a magyar és a német új nemzedék között, melyet egymáshoz közelebb akar juttatni. Mert a magyarnak s a németnek műveltségi, gazdasági és politikai együvé rendeltsége még mindig csak valóságokban fejeződik ki, melyeket divat vagy észre nem venni vagy felpanaszolni, s hivatalos politikában, melyet a német társadalomban az alldeutsch kacérkodás deszavuál, társadalomban pedig a német hatással való elégedetlenkedés. Az új német s az új magyar nemzedékben meggyőződés, hajlandóság, lelki divat formájában fog a társadalmi együttérzés alája építkezni a politikai kényszerűségnek s a gazdasági valóságnak. S ehhez az kell, hogy ismerjük egymást, azaz hogy ebben az esetben a németek ismerjenek bennünket, mert mi: ismerjük őket. Egyfelől: kultúránk feltárásával meg kell mutatnunk, hogy van erőnk s van egyéniségünk, tehát van értelme annak, hogy vagyunk. Másfelől politikánk belső rugóinak kifejtésével meg kell mutatnunk, hogy e politika nem puszta szeszély vagy csakis hatalmi versengések külső kiütközése. (Mint ahogy a katonai törekvésekről szóló második számbeli cikkében mutatja ki Vészi.) Egy kitűnő újságnak, amely egyben komoly könyv, nagy rendeltetése és, ha ennek megfelel, mérhetetlen haszna lehet e mérhetetlen fontos ügyünkben. S a Jung-Ungarn a könyvnek s az újságnak, a magyar becsvágynak s a német értékmérésnek minden kitűnőségével gazdag.