Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 5. szám · / · Figyelő
Tündérjáték öt felvonásban és tíz képben. - Fordította Adorján Andor. - Nyugat könyvtár 16-17. sz.
A felvonásokra osztottság valószínűleg csak a tradíciók, a közönség kedvéért, a színészek könnyebb eligazodása s főképp a rendezés súlyos technikai feladatainak megkönnyítése végett - utólag keletkezett. A darab belső szerves egységei a képek. - A lazán egymás mellé illesztett képek, melyek közül a két első és a két utolsó még magukon viselik a szerves összetartozás jeleit, ám a darab öt legsikerültebb képét csak a közös tónus egységesíti némileg: a kék madárról visszaverődő villogás egyenletessége.
Aki kíváncsi a darab genezisére, az az utolsó képben kap némi magyarázatot. Ebben derül ki, hogy Tyltyl és Mytyl, a kék madarat kereső gyermekek Berlingot nevű szomszédasszonya külsőleg Bérylune tündérmása; hogy Berlingot asszonynak csakúgy van egy kékmadár-áhító beteg leánya, mint a tündérnek, csakhogy míg a tündér leánya az abszolút boldogság csodálatos kékségű madara után kívánkozik, addig a szomszéd leánya egy relatív boldogság szimbólumaképp a Tyltyl fakókék madarával is megelégednék.
Ez a kifejtés azután valószínűvé teszi, hogy az előző kilenc kép, szóval az egész darab álom, ami elég sablonos befejezést adna, ha nem olyan nagy művész élt volna a befejezésnek ezzel a szokásos eszközével, mint éppen Maeterlinck. Aki, azon felül, hogy egy hozzá teljesen méltó, finom ötlettel - két gyermek álmodik kongruens álmokat - színt és értéket tudott adni ennek a kopott fordulatnak, volt olyan ízlése, hogy azt csaknem teljesen elejtette.
-
A kék madár legsikerültebb képei - az Emlékezés országa, az Éjszaka palotája, az Erdő, a Temető és a Jövendő országa - tulajdonképpen epizódok, de bennük van a darab súlypontja.
Pazar ragyogású kék köntösökben ez az öt kép reprezentálja leghívebben az írót és az ő páratlanul nagy művészetét. Ez az öt kép furakodik ellenállhatatlan erővel agyvelőd rostjai közé, hogy méltó helyet keressen magának legszebb élményeid között és ez az öt kép roskadozik előtted egy dúsgazdag fantázia minden ékességével megrakottan.
Rá kell jönnöd, hogy itt nem is a kék madár a fontos, ez a képek valamelyik csücskébe lazán odabiggyesztett kék madár, hogy itt csak nagyon kevés történik a kék madár kedvéért, vagy előre megcsinált esemény véghezvitele végett, hogy Maeterlinck csak az egy l'art pour l'art törvényt ismeri el - de ennek aztán bármikor áldozatul hoz olyan csekélységet, mint következetesség és témaragaszkodás. Rá kell jönnöd, hogy itt az egész értéke a részletekben van; hogy a részletek nem olvadnak fel az egészben, nem integrálódnak, hanem abban az egymásmellettiségben maradnak meg, amelyben létrejöttek. Hogy nem tesznek engedményeket az egésznek, de zárkózottak, gőgösek és arisztokraták.
Csak vissza kell gondolnod az Emlékezés elhunytjaira; idéznek az Éjszakát az ő Rémeivel és Rejtelmeivel; látnod az Erdő fellázadt fáit, az állatokat vérben forgó szemeikkel; a halottalan Temetőt, a kék gőzökbe burkolt Azúr palotát és a születésükre váró gyermekeket - hogy igazat adj nekem!
-
És hogy felsóhajts velem és utánam mondd:
- Ó, ti isteni szépségű képek!
- Ó, Maeterlinck!
- Ó, csodálatosan gazdag, bőségesen szép művészet: szimbolizmus!