Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 5. szám
A vágyakat magamtól elverem,
Már nem tünődöm, mik lehetnek messzi tájon,
Lemondásom végigsétál a nagyvilágon,
Miként a holdsugár a tengeren.
Fekete ernyőt nyitok csendesen
Szivem fölé, mint kényes úri dáma nyáron,
Szivem, gyenge szivem ne érje hő, ne fájjon,
Könnyűim én fukar, nem engedem.
Ablakom a zengő tavaszba ki nem tárom,
Nem ízlik rest ínyemnek életem,
Bágyadtan eltolom poharam, ifjuságom.
Magam is siralomházban képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom
S elgondolkozom, mi az hogy végtelen...