Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 4. szám · / · Figyelő · / · Pór Bertalan kiállítása a "Könyves Kálmán"-ban
Érdekes így mozgóképen látni valamely küzdelmet. Ezer és ezer ember lesi a mérkőzést, remegő kíváncsisággal, mi látjuk őket és látjuk a küzdőket, hogy: óvatosak, kétkednek is, bizakodnak is - és mi már előre tudjuk a küzdelem eredményét. Rendkívül érdekes dolog ez, új dolog, melyet a mozgókép hozott nekünk.
Johnson és Jeffries boksz-mérkőzését mutatja a kép. A mérkőzés előtt néhány idetartozó jelenet. Például Jeffries családi körében, szórakozva, nyugodt derűben. És én már tudom előre, hogy elhagyja dicsőséges nyugalmát (nagy és dicső dolog bármiféle pozitív értékben elsőnek lenni a világon) és még egyszer kiáll a pódiumra és veszíteni fog, csúfosan el fog bukni - mindezt tudom előre, mert a valóságban mindez már meg is történt. Nézem a nyugodt, büszke, mit sem sejtő arcot és vágyakozom: bár még meggondolná, bár maradna nyugton: jóleső tudnom egy diadallal befejezett pályát. Ez az érzés írással soha föl nem kelthető, amikor megtörtént dolgokat - mint tényleg megtörténteket - mondunk el, bármily megelevenítően is.
Látjuk a tréninget. Jeffries egy rövid kötélen lógó hatalmas vastömböt öklöz óriási erővel, gyors mozdulatokkal. A látvány pompás és biztató, mert friss az erő és kitűnően működnek az izmok. De én, mialatt szemlélem Jeffries kitűnő munkáját, látom a csapásoktól veszettül ingó vastömböt, folyamatosan érzem, hogy mindez hiábavaló - hiszen Johnson már győzött, Jeffries már elbukott. Látok egy iparkodást s az érzésemnek mintegy érthetetlen az iparkodás, melynek sikertelenség az eredménye. És ebben a pillanatban ismét elcsudálkoztam az életen, az életnek éppen most látott jelenségén; - milyen csodálatos is az, hogy az emberek nem tudják előre minden ténykedésük eredményét. Milyen csodálatos is az élet: a tökéletes bizonytalanság.
Megkezdődött a küzdelem. Kiáll a két mérkőző a bekerített emelvényre. Hatalmas termetű, óriási erejű emberek. Lehetetlen nem csodálni őket. Mind a kettő nehezebb száz kilogrammnál - ezt tudom. És ez fontos, mert más dolog látni egy vézna embert, ahogy néhány ütéstől elesik, és más látni egy óriást, amint ökölcsapások miatt ájultan bukik el. Ez sokkal súlyosabb dolog, ez megrendítő.
Folyik a küzdelem. Meglepő, hogy igazi feszült érdeklődéssel tudjuk látni, mintha az igazi mérkőzést látnók - pedig mondom, ez már nem küzdelem, hiszen minden jelentős fázisát előre tudjuk és tudjuk előre az eredményt. De érdekes az érdeklődésünk is. Hogy úgy mondjam, oknyomozó. Ezért talán sokkal jobban látja, aki e képet látja, hogy miért állott be ez az eredmény: Johnson győzött, Jeffries vesztett.
De mégis nagyon csökkenti az élmény intenzitását a természetes színek és a hang hiánya. Nem hallani a csapásokat, az ütések zuhanó hangját, a lábak dobogását, a lihegést, a küzdők felordítását. Nem látjuk a pírt, az elsápadást. - Mindez nagyban lefokozza a küzdelem fő jellemző tulajdonságát, azt, hogy iszonyatos.
Erről az "iszonyatos"-ról azonban elmélkednünk kell. És hogy valami tárgyilagos eredményre jussunk, nem szabad megfeledkeznünk az optikai csalódásról, amelytől legtöbbször nem mentesek a szemléleteink. Mert optikai csalódásban leledzünk például, amikor a született vak embert meglátjuk; mert az érzésnek, amely keresztülfut rajtunk, gondolati alkotó eleme ez: ha én is ilyen vak lennék. - Az ilyen kényszerű önmagunkhoz viszonyítások a tárgyilagos ítéletnek teljes megakasztói. Nők vagy zsenge testű férfiak, akik erősebb sporttal soha nem foglalkoztak, valamely könnyű görög-római birkózás láttán is iszonyodnak. Nők sajnálkoznak, mikor az egyik birkózó egy Nelson-fogással feszíti az alullevő nyakát, holott semmi fájdalom nem esik, az egész küzdés - ha körülbelül egyenlő erejűek közt folyik - a küzdőknek edző, üdítő és kellemes. A néző itt a kemény fogásokat a saját érzékeny fizikumához viszonyítja, és ezért a dolgot, amelyet lát, helytelenül ítéli meg.
Nem szándékozom persze a boksz-versenyt ezzel teljesen megvédeni. Mert mégis... megrendítő a vége. Jeffries már alig liheg, alig áll a lábán s egy, az arcába zuhanó csapástól elesik. Két karjával a korlátkötélbe kapaszkodva fekszik, a feje hátra lehanyatlott. De megmozdul, összeszedi magát és föltápászkodik. Előtte áll az ellenfele, szinte közönyös "pihenj"-állásban és várja, hogy fölkeljen. Amint fölállt, villámgyors csapással ismét az arcába sújt. Jeffries újra elbukik. Az előbbi föltápászkodás, várakozó lesés megismétlődik. Most még öt-hat ütést kap Jeffries az arcába, villámgyorsan, jobbról-balról, megint fölbukik és többé nem tud a záros időn belül fölkelni. - Ez már rettenetesen kegyetlen látvány. Ez ellen már minden érzésem tiltakozik. És ekkor már gyűlölöm a tömeget, amely végignézi azt az egész őrült viaskodást, és nagy, gonosz bűnben marasztalom el valamennyi tagját.
És már csak holmi eszményi védőbeszédet tartok az elítéltekért, amikor távozóban még elmélkedem a látottakról és igyekszem megérteni őket, a részvevésüket s érveket kutatok az érdekükben.
Talán a leghatásosabb argumentum az, hogy a testi erőnek mindig szerepe lesz, a küzdelem ember és ember közt, mindenféle fajtában, így a testi küzdelem is örök. Az ember küzd az élettel, a meleggel, a hideggel, a széllel, a tárgyakkal; emelni, feszíteni, tolni, húzni - ezek örök dolgok; örök dolog embernek a másik emberrel testileg küzdeni. Tehát a bokszolás is praktikus és szükséges lehet az egyénnek. - Így keletkezik azután a bokszoló sport, tovább a bokszoló verseny.
Tény, hogy a bokszverseny fölött nem lehet lenge kézlegyintéssel napirendre térni azzal, hogy barbárság, antikulturális valami. Sőt egy ilyen nagyszabású bokszmérkőzés, mint ez a Johnson-Jeffries-féle, határozottan a kultúra produktuma. Ezer okból. Egy az ezer közül: a barbárok nem tudtak ily differenciált testi ügyességgel küzdeni.