Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 4. szám · / · Hatvany Lajos: Egy kortárs Csokonairól
Haladta a' tiz esztendőt már, miolta eltemetve hevernek Debreczennek homokja között a' Csokonay hamvai: de az ő nem koporsóba való Lelke, nem csak feltördelte sirjának boltozatait: hanem uj erőt vévénn szintén a' földtől, mint a' Hercules egyszeri bajnok társa, maga a' halál által lett halhatatlanná. Hanem, midőn az ő Lelke, neve, 's versei győzedelmesen repkednek most is mindenfelé a' Magyar Ég' boltozati alatt; midőn az ő Lelkének meleg lehellete hevitgeti még ma is az általa megérzékenyült Hunnia fiainak 's leányinak ajakait 's mejjeit: más felől az ő formálódása, az ő környülállásai, az ő történeti 's az ő élete igen kevesektől esmértetnek, egy század mulva pedig talán senkitől se.
Ennek az esméretnek terjesztésére 's fenn maradására való a' darab munkátska. De mivel őtet egészen esmerni nem lehet, rész szerint mivel az ő lelke megmérhetetlen, rész szerint mivel az ő környülállásinak sok részei vagy egészen homályban vagynak, vagy csak tökélletlenül tudatnak, rész szerint mivel én is főképpen az ő vége felé vele csak három vagy negyedfél esztendeig barátságos öszveköttetésben lenni voltám szerencsés: tehát itt csak némelly darabok adatnak elő az ő környülállásainak, formálódásának, életének egésszéből, hogy mint midőn ma az Elővilágból, némelly többé nem találtatható Óriási állatoknak Mammutoknak 's 'a t. csontjait feltaláljuk: ezen darabokkal hozzá vethessünk, melly nagy volt az originál!
...Mindnyájan meg-megegyeznek Csokonay felől abban, hogy az ő elmébeli tehetségi szépek és nagy reménységgel biztatók voltak. Nevezetesen TT. Kovács József Ur, kinek szép Lelke már akkor ugyan azon nemü tüzzel égett, mellyel a' Csokonayé gyuladozni kezdett, 's ezen Tanitványával Poëtai Contactusba, illetődésbe jővén, a' két sympathiáy láng öszvecsapott, következésképpenn két tekintetben is competens Biró, azt irja ő rólla: "Néhai b. e. Csokonay Mihály kezem alá jött" nekem a Poësis tanulására 1785-k esztendőbenn Martius 17-n száz huszonötöd magával. Nekem volt hát első szerentsém, az ő Poësisre született nagy elméjét formálnom, és kitakarnom az abba lappangó tüzet, melly idővel olly gyönyörű illuminatiókat mutogatott a' Magyar szemeknek. A' leg első verseiből mellyeket irt, mindjárt észrevettem azt a' különös Geniet, melyet osztán egész esztendeig, mig tanitottam, mind inkább inkább betsültem és ditsértem. Az ő versei mindenkor könnyen folyók, és inkább természetiek, mint mesterségessek voltak."
Kezdettek ugyan is már ekkor bujálkodva bujni ki az ő Lelkének némelly szerencsés csiráji, mellyek nagy termékenységre mutattak; nevezessen a' képzelődés, vagy a' felvett tárgyra való rá feküvése az ő egész Lelkének, ugy elfoglalta őtet, hogy már Poësist tanuló, az az tizenkét esztendős korábann a' mint T. Kovács Jósef Ur irja felőle, kivált mikor personificálni (személyesíteni) kellett, el lévén merülve a' maga mélységes meláncholiájábann, sokszor ha megkérdeztetett is, nem hallotta. Ide tartozik az is, a' mit közönségessen beszéltek felőle a Kollégyumbann, hogy éjtszaka a' maga különös szobátskájában gondolkodván, a' képzelődés által maga elébe állitott dolgoktól, mint jelenlévőktől megijjedt, és azért, mintegy rettegve szalad a' Kollegyiomi strásákhoz, hogy prücskeit fejéből kiverhesse.
Hasonló nagy volt az ő emlékező tehetsége is T. T. Kovács Jósef Ur irja ismét felőlle, hogy egy Repetitiora, melly miden Szerdán, Szombaton esett, egy folytába száz verset is minden megakadás nélkül elmondott, Virgilból. Talám legkevesebb időt forditott tanuló társai között a' könyv nélkül való tanulásra, még is többnyire ő tudta legjobban a' kihagyott letzkét. Az ő könnyen tanulását, minden Tanitói ditsérték, 's minden baráti esmérték, melly könnyen tanulás résszerint az ő elméjének könnyen fogásából, résszerint pedig az ő tanulásra tudásra való erőszakos vonattatásából származott.
Tellyességgel el nem lehet hallgatni, továbbá mivel minden Tanitóinak 's másoknak is egész életébenn különössen szemébe tünt, az a' nagy elevenség, tüz 's Actori tehetség, mellyel ő már gyermek korábann, a beszéllő, 's tselekvő személlyeknek, minden indulatit, magok viselését, cselekedetét, 's egész módját, szokását a' bámulásig követni tudta, nagy korábann pedig, mikor valamit beszélt, vagy elő adott, az egész társaságnak szemét 's lelkét magára ragadta. Mikor ő tanuló korábann közönségessen beszélt (declamált) az egész, oskola füllé vált, és egy Examenben a' T. Fodor Ur szava szerént, egy nagy tekintetü Patronus azt az itéletet hozta Actiója felől, hogy már a Theatrumon is sok vólna. azt pedig emlitenem se szükség, hogy ez a' test által véghez menni szokott Actio, nem a' testnek; hanem a' Léleknek, kivált az elevenen 's Energiával érező Léleknek tulajdona.
...A közönséges Leczkék járásával nem sokat gondolván, összeállott néhány talentumos barátjával, hogy egymást köszörüljék, tökéletesitsék, mely igy esett meg.
Kiszabtak először mindeniknek magok közzül egy nyelvet, hogy azt tanulja meg. Neki esett az Olasz, mikor még se Németet, se Francziát nem tudott, és gyakran nagy részvétellel beszélte, melly nehezen tudott boldogulni, nem kapván ollyan Olasz Szó könyvet, melly az ő előtte egyedül esmeretes Deák nyelvenn magyarázná az Olasz szókat, mig végre az ő kérésére a' Venétziai Könyvnyomtató nem küldött. Megtanulván mindenik a' reá kimért nyelvet, Tudós Ujságot (Litteratur Zeitung) járattak. Ebben látván az Uj könyveket rostálgatni, 's azoknak foglalatját előadatni: a' jobbkat közönségesbe meghozatták, 's az olvasásra annak adták magok közzül, ki annak nyelvét értette. Igy szabták ki mindenre az olvasni valót. A' mikor osztán valamelyik a' maga könyvét elolvasta, 's kisummázta: öszevegyültek, 's ezt a' rövid summát egymás előtt elolvasták. Ezzel azt nyerték, hogy mikor közzülök mindenik csak egy könyvet olvasott is el, mind annyinak a' velejét tudta, a' hányan vóltak a' társaságban.
Tsak holmi különösségei vóltak azok, mellyek többnyire mindenek előtt tudva vóltak, p. o. hogy ő rendesen éjszakánként nem aludt, hanem nappal; hogy ő valamelly tárgyon, melly őtet egyszer magához rántotta, felettébb soká tudott mélázni; hogy ő ottan ottan sirni szokott, hogy ő másokat igen elméssen rászedni tudott, hogy ő mások előtt meg lábolhatatlan szorultságibann, olly mesterségessenn segített magán, és másokat holmi ártatlan galibákba ugy belé ejtett, mellyen mindenek bámultak és nevettek, hogy ő ugy értett valaminek fainul való elcsenéséhez, hogy azt maga Merkur se könnyen követhette vólna; hogy ő a' furtsa Anecdotumival, mellyeket inkább maga tsinált, mint másoktól tanult; Historiácskáival, melyeket inkább ugy mondott el a' hogy illettek vólna megesni, mint a' hogy megestek; elmés találmányaival, gyermekeskedéseivel, játékok inditásával, ujjitásával, eleven elő adásával, melyért őtet Ormos Professzor Ur tanuló társai' tzimbalmának irja hogy mind ezzel olly elevenséget gerjesztett a' társaságbann, hogy szükségesebb vólt ő a' mulatságra, mint a' bor, és muzsika, és ő nálla nélkül jó kedv nem is lehetett.
Az ő czeremoniás törvényekkel nem sokat gondoló Lelke és tanitványival való nagy barátságoskodása már régen idegenkedésbe hozta vólt maga eránt az alsóbb oskolákra vigyázó Professort...
...Ebből a' lett, hogy Csokonay az Oskolai Szék eleibe czitáltatott, és az ő bünéinek hosszu laistroma szerént, - addig is, mig azoknak méltó büntetését elvehetné, Tanitóságától felfüggesztetett.
Önként elbutsuzott a' Kollegyiomtól a' mint oda fellyebb mondódott. Követte őtet ezen Kollegyiomi kimulása után minden Kollegyiomi Anathema 's Maranatha, a' midőn az öszvegyülekezett Ifjuság előtt nemcsak ő: hanem azok a' Baráti is, kik ő vele társalkodni, vagy az az ajtón-álló Deák, ki őtet bebocsátani merészlené, a' Kollegyiomból örökössenn kicsapottattnak kihirdettettek,
Ugy lévén mindazonáltal az oskolából való kijövetelének idején mint az a' régi rab, kinek békóhoz szokott lábairól m. u. a' vas levétetik is ugy jár mintha a' láb bilintseket most is hordozná, és a bagoly szemei az egyszeri világosságot ki nem álhattyák: ő is először sem az egyszerre rohanó világosságot ki nem álhatvánn, sem egészen magát függetlennek képzelni nem tudvánn, e' mellett jövendőbéli élete módjáról is gondolkodvánn; ismét Oskolai, de nem többé oly kemény fenyiték alá adta magát, és S Patakra kőltözvénn a' Magyar Törvény tanulásához fogott Apollónak nem kevés bosszuságára.
Somogy vólt a' Latium, hová az ő csónakját a' fatum igazgatta Komárom a' Carthagó, melynek révpartjánál kikötött, és ezenn Carthagóbann Lilla a' Dido, ki ezen üldöztetett (Csokonay) Vitéznek jó szállást adott. Ugyan is mindjárt a' Somogyság felé való utazásábann Komárombann kapott ő szerentsére, egy oly tsudálatos kettős erejü flastromot a' maga sebének, mely az ő régi sebét, egy más uj sebnek nyitása által gyógyitotta. Egy felől tehát oldalábann hordozván a' halálos, más felől szivébenn az élet-adó nyilat, a' Lilla nyilát, elvonta magát a' Somogyba, hol az ő érzékeny lelke másfél esztendeig való lakásábann szüntelen a' maga vett egy pár mély sebeinn tépelődvén, utoljára az idő, a' Reflexio, 's az ő jövendő környülállásinak ereje által, ezek oly eredeti 's fenék benyomásokat tsináltak az ő gyenge Lelkébenn, mellyek szerént az egészen formálódni kezdett.
T. i. Kollegyiomi méltatlanság által felingerlett érdem által való nemes bosszuállás' kivánsága, és e'miatt az Emberektől való néminemü iszonyodás, továbbá az az uj termékeny tüz, mely már egész erőbenn lángolt az ő mejjébenn Lilla eránt; eggyütt azzal a' legeredetibb tulajdonságával az ő Lelkének a' szabadság szeretetével; ezek oly három formáló erők voltak az ő Lelkébenn, mint az Embryokbann lévő eredeti erő az állatokban (nisus formativus) mely azoknak ez vagy amaz tökélletes állattá való formálódását, minden állati erőknek egész Systemáját regulázzák, meghatározzák, és az állatok ez vagy amaz specifikus állattá teszik.
Ere az ő Ideál Világának kapta formájára vólt ütve különössen az ő szobátskája Debreczenbenn. Az ő Annyának vóltak több szóbái: de néki nem esett jól ezekben lakni; mert ezekben nem látta a' maga lelkének constructióit, Symmetriáját. Hanem épitett ő ugy szólván a maga tulajdon kezeivel, 's lelkével egy szobátskát, vagy is inkább tsak épiteni kezdett. Ebben képzelte ő reálizálódi a' maga világát, itt vólt ő egészen a' maga Elementumábann. Mitsoda megelégedéssel beszélnek a' felfelé óhajtozó Lelkek, vagy a' jelenéseket látott Sz. János amaz örök hajlékokról, hogy irja el azoknak minden köveit, részeit; igy beszélt ő arról miképen lessz, az az öt lépésnyi Poëtai ház elrendelve? mitsodás eszközök lesznek abbann? mitsodás könyvek? mitsodás Thecábann? milyen lesz az ajtó? a' kandalló? hogy pipázunk az előtt? mi fellyül irás lessz azokon? hol fog állani a Lilla képe? hogy dolgozik ő abban? kik lessznek ezen Tempelbe bebocsátandó Felkentek? mitsoda kert lesz annak ablaka alatt? és mitsoda virágok ebbenn? Minden uj minden szokatlan vólt e' körül. Még alig vólt félig meddig készen, már hármónknak, négyőnknek tractát adott benne, hogy előre való izlést csináljon a' következendőkhöz, és az Olympusi ebéd, nem lett vólna oly izü az ő szájának mint ez!
Az ő szavai, kifejezései is egészen méltók az ő gondolatihoz. Némelyek könnyük mint a' Zefir, mások a' teher miatt nehezen hömpölygők, mint áma paraditsomi első Sententia, némelyek a' szivet átlövellik mint a' sebes villám; mások lágyak, szelídek mint a' Májusi alkonyodás, némellyek erőssen megrezzentenek bennünket mint a' mellettünk lecsapott menykő, mások édessen csevegnek, szenderitnek, mint a' pázsiti patak zörgése, átaljábann pedig ezek a' ruhák, ugy a' gondolatok testéhez vagynak szabva, mintha onnan nőttek vólna ki. Vett elő olykor olykor szokatlan szókat is: de az ő külömben mérész 's uj Ideákkal termékeny Lelke uj szókat tsináni nem mert, tudván, hogy az Ideák az övéi, mellyekben szabadon gázolhat, a' nyelv pedig a' Nemzet tulajdona, mellyet kénye szerént gyomrozni, vagy rajta erőszakot tenni nem szabad.
Az előtte lévő tárgynak semmi része, portzikája nem maradt, a' mit ő külön-külön vévénn meg nem rázogatott, meg nem rostálgatott vólna, 's néha egy ollyan kitsinységen, mellyet más meg se látott, felakadván, sokáig mélázván, utoljára a' költő tehettség is hozzá járulván, egész Anecdotum 's Román let belőle. Illyen észrevételekből kerekedett az egész Dorottya; Innen vólt az is, hogy ő a' Füvész Tudománybann, Természeti Historiábann, 's Mathematicábann felettébb gyönyörködött: innen volt az ő fáin Psychologiája vagyis az emberi léleknék mély esmérése, mellyet az ő Verseiből láthatni, mert az a' legigazabb Psychologus, a' ki maga beszédével a' vesékig hat, ugy hogy vagy akarom vagy nem, a' Lelkemnek magát meg kell adni, meg kell indulnom.
Már maga a' természet Csokonayt (mivel ezt külömbenn is semmi Aesthetica nem adhattya) rendkivül érzékennyé formálta, ő néki sovány, gyenge delicat, fain szálátskáju, 's csak nem csupa érzékenységből álló testet adván, mely az ingerléseknek elfogadására legalkalmatosab: az ő életének környül állási pedig őtet annyira elérzékenyitették, hogy az ő egy pár szerencsétlen 's szerelmes fatua, az ő betegeskedése, boszantatása, üldöztetése, lassu tüzénél utoljára csupa érzéssé sublimáltatott.
Mindenkor elevenen lessz előttem az a' szivható megjelenés, midőn ő a' palástos Minervától vég butsut akarván venni, a' Debreczeni Kollegyiombann, egy a' maga nagyságát, 's megsértettetését mélyen érző Lélekkel, egy az elválás miatt vérhedző szivvel állott fel több mint ötödfél száz tanuló Társai között, hogy tőllök örökre butsut vegyen. A legfelsőbb potentiára emeltetett az ő meggyult Lelke, és valahány szikrát bocsátott ki magából, mind az az ő szájának, szemének, tagjainak mozdulatai által sokszorozódván, electromi batteriás villám gyanánt lővödött keresztül az ötöd fél száz ifjun és az egész Auditorium egy néma rángatódzásba jött. Én még igazánn tüzes és rettenetes actiot a' Theatrumon kivül csak ezt az egyet láttam. Szemével, szájával, haja szálaival, karjainak, 's tagjainak minden mozdulatival beszélt, inditott 's ontott ki a' meggyültt érzést. Hasonlót lehet mondani a' Gróf Rhédey Lajosné felett véghez Actiüjáról is.
Mig a' Kollegyiomi eset őtet nem érte, a' legtársaságosabb állat vólt; gyanu nélkül repkedett az ő lelke mindenfelé, hol magához hasonló teremtéseket, embereket, pajtásokat, örömöt, társaságot látott. De az ő Kollegyiomi szerentsétlensége hirtelen más, sőt némelly tekintetekbenn csuda természetüvé tette őtet. Az emberek gynausak, gyülölségesek kezdtek lenni előtte, kikkel azt tartotta legjobb bánás módjának, ha az ember legjobban kerüli őket. A' hideg látogatást, emberkedést, udvarlást, aufführolást, audientiát, az esmeretlenekkel való öszvejövésbenn, gyanus, üres, 's tsak az unalom üzésére való discursust ki nem állhatta. A' különös alkalmatosságokon, vagy akármely összve gyülekezés hellyén való megjelenést kerülte, és ha történetből a' Társaságokba bele került, ott unalmas, kedvetlen, halgató volt, semmit sem mozditott, ha csak valaki sodrából ki nem hozta, és könnyen azt lehetett rólla mondani, amit a' Párisiak a' hozzájok érkezett Huméról, kinek látására először, mint a' Görög az Oraculumhoz egymást törve futottak, Ce Monseur Hume n'est qu' une Béte: Ez a' Hume Ur tsupa barom.
Lemondván az emberekről, a' nap világáról, egyedül a' komor magánosságot, a' puszta természetet, a' barlangok éjjelét kereste, a' hol ember nem vólt, 's a' maga setét elmélkedésivel hizott.
Nappal többnyire veszteglett, vagy aludtt, 's mikor a' nappallal eggyütt a' Világ meghólt, ő akkor éledt fel, akkor élt, akkor repkedett, a' setétség fiaival, a' baglyokkal, akkor teremtette semmiből a' maga világait. Ezen emberektől való idegenkedés, és a' kénszerités ki nem álhatása volt az oka annak is, hogy ő semmi hivatalt nem vállalt, sem semmi óllyas álásokat el nem fogadott, mellyek őtet szabadságától megfosztották, vagy az emberek társaságába belé huzták vólna.
Annyira ragaszkodott más felöl az ő egynehány Barátihoz, kik az ő vége felé leginkább Kis Imre Saletrom inspector, Fazekas Hadnagy, és Nagy Gábor Urak vóltak Debreczenbenn. Ezen társaságbann határozódott az ő világa. Ezen kis zártt társaságokbann lehetett még egyedül feltalálni a régi Csokonayt, kit a' nagy társaságokban hijjában kerestünk. Itt ő vidám, eleven, kiereszkedő, gyermekeskedő vólt; itt ő jádzott, mulattatott, anecdotizált, enyelgett, másokat követett, historizáltt, ujjitott, gunyóltt, rostált-okoskodott, politizált, 's a' maga egész lelkét megmezitelenitette, kiöntötte, itt szüntelen a tréfa, az elmésség, a' bonmot, a' szurás, nevetség, a' szó válogatás repkedett szájról szájra, és az egymás környülállásibann való szives részvétel uralkodott. Tsak ez a' kis zugoly hagyattatott vólt még néki a' reális Világból, a' hol ő olykor olykor mulatott, külömbenn mindég a' maga Világábann lakott.
Semmit se tselekdett ő imigy amugy, immel ámmal, lágy melegenn, hanem erővel, rész vétellel, melegséggel, érzéssel. Ő semmiben sem volt fél, hanem mindenbenn vagy egész vagy semmi se. Egész vólt ő az Ideák formálásábann, egész a' képzelődésbenn, egész vólt a' Sympathiában, egész az Antipáthiábann, egész a Szerelembenn, a' jó kedvbenn, a' Mulatságbann, a' Komorságbann, egész a' Munkálkodásbann, egész a' Henyélésbenn, a' Társalkodásbann, a' Magánosságbann, egész minden tselekedetibenn, egész az Életben is. - Néha leszállott köztünk a' legpajkosabb gyermekeskedésig, mellyekre most is mindenkor nevetnem kell, máskor semmivel se lehetett ki verni a' maga valódiságából: néha egész Honapokon által, éjjel és nappal dolgozott, máskor egész Hónapokon által aludt és korhelkedett, barátihoz vagy a' mezőn barangolt, vagy a' mint maga szokta mondani, tsak nézett mint a' harangozó a' toronyból, a' nélkül, hogy tsak egy gondolat is ment vólna fejébe.
Az is igaz, hogy ha ő magát mérsékelni tudta vólna ebben is, másban is, tovább élt vólna, de az ő mindenkor nagyokkal 's egésszel foglalatoskodni szokott lelke a' kitsinységekkel bepetsélődni nem tudott, és az ő szabadsága a' megköttetést, a' korlátokat ki nem álhatta. Sokszor boszankodva beszélte: Nékem eggyik Doctor azt mondja: Ne éjtszakázzon az Ur annyit; másik ne pipázzon annyit, 3-ik ne dolgozzon annyit; 4-ik mérsékelje az Ur magát az ételben. 5-dik mérsékelje az italban. 6-dik mérsékelje a' benn ülésben, a' kinn járásban. 7-dik Éljen szorossan az orvoságokkal. Ezt az oskolai szoros fenyitéseket, pontosságot, én ki nem állhatom, és jobb szeretek kedvem szerént szabadon három nap élni, mint ennyi megköttetések közt háromszáz esztendeig kinlódni.
E' vólt éppen a' baja, hogy mértéket semmibe tartani nem tudott. Vagy egész, vagy semmi se, azt tartván, hogy fél munka, fél embert illet, vagy is inkább annak annak érzésében a' miben vólt, ugy elmerülvén, arra ugy rá adván magát, hogy a' mérték eszébe se jutott. Éppen azért mondtam oda fellyebb, hogy az Életben is egész vólt, az az, az élettel való élésben. Ha hozzá fogott az éjtszakázáshoz, a' munkához, eszébe nem jutott, hogy le kellene feküdni mig a' feljövő nap szemébe nem sütött; ha pipázáshoz kezdett, mig dohányában tartott, ha mulatságba eredtt, mig tsak vólt mulató, ha képzelődésbe, mig tsak abból erőszakkal ki nem verődött. Ezért ijedt meg néha a' maga eleven képzelődésitől, mint a' hir mondja, azért nem értette, ha szólottak is hozzá, a' mint T. Kovács Ur irja, mikor melancholizálni kezdett. Igen ide tartozik egy furtsa története, mellyel őtet sokszor nevették. T. i. falun lévén egyszer egy jó barátjánál, vatsora előtt kevéssel gazdájával eggyütt lementek a' pintzébe ketten borért. Azomba mélázások közben addig berhelik a' külömben is rosz tsapot, hogy azt a' hordóból egészen kiverhelték vagy bele törték. Ekkor nem lévén más csapjok, a' gazda Csokonayt a' szomszédba szalasztja tsapért, maga pedig ujjával vagy tenyerével bedugja a' csap jukát. Csokonay elszalad a szomszédba csapért; de ott mulatság lévén 's mulatóktól megragadtatván, elfelejtkezett a' csapról, 's a' csap lyukát tenyerével kutzorogva tartó gazdájáról, mig egyszer nagy sokára azt nem kérdik tőlle: Ugyan hogy esett illyen későn ez a különös szerentsénk? Ekkor jutott miért küldte őtet oda, az ő csap jukánál már a' görnyedezésbenn, a' kiabálásbann, és boszankodásbann egészen eltikkadtt gazdája.
Egyszóval az ő legnagyobb ereje az érzésben, 's érzés módjábann állott, ugy hogy ha az eddig mondottak szerént már most a' Csokonay Lelkének és talentominak ezen feltrantserozása után egy megesmertető charactert kellene neki adni, melly az ő egész Sajátságát (Individualitássát) legjobban magába foglalná, és az ő minden talentominak 's minémüségének többnyire fundamentoma lenne: ugy tetszik ez legfőképpen az ő eredeti fain érzésében lehetne helyeztetni, melly érzést azután az ő életének környülállásai modifcálták 's fáinitották.
Ez a' nagy érzékenység vólt az, a' mi őtet éltette, ez a' nagy érzékenység vólt az is, a' mi őtet oly ideje korán meg ölte.
A' nyelvek tudásábann is ritka készületü ember vala ő. A' Sidó és Arabiai nyelvnek néminemü esmeretsége, és a' Persára való nagy törekedése mellett, a' Görög, Deák, Olasz, Frantzia, Német nyelveket töbnyire Mester nélkül annyira vitte, hogy rajtok könyveket folytába olvashatott, Anglusul inkább tsak igyekezett tudni mint tudott. De semmi Tudománybann sem vólt ő járatlan. Sokszor ugy hozván az alkalmatosság magával, bámultunk rajta, hogy szedi elő most a' gazdagságból, majd a' Technologiábul, sőt a' Módiból, Vargaságból, Csizmadiaságból, a' maga gyüjtött esmeretségeit. Egy illyen készületü 's pallérozotságu ifiu mitsoda tudomány Oriást jövendöl vén korábann a' maga Nemzetének!
Ugy tartom pedig, hogy minekutánna az ő porainak régenn való meghidegedése utánn is, az ő kedves, és eleven emlékezetét vadon zöld frisseségben a' két Hazábann repkedni, és mind az ideálig kifainult 's érzékenyült Hunnia Leányinak, mind pedig az Asiai nyers vaskosságbann megmaradt véres száju Magyaroknak, 's Magyarnéknak szájjait egyformánn a' Csokonay' énekivel mindenfelé hangzani, 's a' hangokra felhevülni, neki keseredni, sirni 's felvidulni látjuk; az ő munkáit a' szalmás kunyhóktól fogva fel a' Magyar Mágnások palotájáig mindenütt olvastatni, és annyi kiadások utánn azokat széllyel ragadtatni szemléljük: ez bizonyos jele annak, hogy a' mint Bessenyei szóll, miólta még a' Maggyar nyelv Emberek szájábann forog, azonn oly közönséges kedvességü, és talán ollyan derék Poëta is mint ő nem volt.
Méltó végzere megelmitenem még azt is, hogy a' mivel még kevés Magyar Poëta ditsekedhetik őtet a' Külföldiek is ösmérték. Az ő versei nem egyszer emlitettnek a' tudós Német Ujságokban, és dagad a' Nemzete betsületét szerető Magyar' szive az örömtől, midőn látja, hogy ezek a' Tudóság' Jupiterei nem tsak recensiókra 's kedvező itéletekre méltóztatják ezt a nádlepte fedél alatt danolgató Bárdust: hanem hogy az ő lelke Német ruhába öltözvén zengedezteti az Albis és Rajna; Magyarbann pedig a' Sainénak Szittya hangra elbámult partjait. Az ő Verseinek nagyobb része leforditatott Németre, és Párisbann vólt gyönyörűségem 1807-benn a' Seina patján a' Hóld világánál némely ott lakó felvidult Magyaroktul, sőtt a' Magyar Dallba szeretett Francziáktól danolni hallani Csokonaynak a' Csikó bőrös Kulatshoz irtt Énekét, a' mi azólta többször is megesett.
Meghólt Csokonay 1805-dikben Debreczenben az Édes Anya Házánál tsendeséggel vidámsággal, sőtt mint a' félig el bujt napnak lankadt sugári néminémü jádzást tsinálni láttatnak az alkonyodási láthatáronn: igy ő is halála előtt három órával egy szeretett jó akarójától meglátogattatván, ez előtt elnehezedett száját egy ártatlan tréfával zárta be utoljára, mellyet soha többé fel se nyitott.
Akkor Kollégiumi Hivatalom, barátságom, és az Édes Anya kérésére arra birvánn: én adtam meg neki az Emberiség eránt tartozó utolsó kötelességet, az eltemettetést, minden Esmerőinek kivált az őtet tisztelő 's szerető Kollégiumi Ifjuságnak nagy részvétele, 's megindulása között, kik gyanitván előre, hogy Csokonaynak nem fog megadattatni az az ott szokásbann lévő legtisztességesebb halotti pompa, hogy neki az egész ifjuságot tiszteség' tenni kirendelyék, seregenként jöttek hozzám az eránt hogy az ő tiszteség tévő megjelenhetéseket tsináljam ki, a' mi félig meddig meg is lett.
Arra a' száraz fára, mellnyek fatális nagy rendeltetése az, hogy azon szép Magyar Lélek takarója' a' Csokonay teste' hol fekvését, a' Hatvan utzai Temető homokjábann mutassa, ez a' Felülirás melyet akkor zavarodott fővel készitettem, vagyon felmetszve. (Következik a latin felírás).
Ki vót az a' bóldognak mondatott Asszonyi állat, a' ki Csokonay halhatatlan szava által halhatatlanitattni szerentsés volt? Ki vólt Lilla? Ezt bizonyoson kérdeni fogja jövendőbenn minden a' ki azt fogja kérdeni: ki vólt Csokonay? Lilla tehát vólt egy betsülletes Komáromi Kereskedő Vajda Péter Urnak Leánya; most pedig Komárom mellett egy betsületes Almási Kereskedő Lévai - Urnak hitvese. Az a' Lilla tette Csokonayt nagyobb részént Poetává: Csokonay pedig Lillát halhatatlanná. Nekem vólt szerentsém 1806-ban és 1808-ban nálla lenni. Ő derék termetü, kinyilt homlokú 's szivü kellemetes interessáló ábrázatu, szőke, 's meglehetős magas: de már ekkor azon grátziáiból, mellyekkel Csokonayt megigézni hatalmas vólt, sokat vesztett.