Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 3. szám · / · Figyelő
Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán urak a Petőfi Társaság megbízásából egy Petőfi-könyvtárt szerkesztenek. Harminc füzetet ígérnek a szerkesztők, harminc füzetben ismertetik és magyarázzák Petőfi Sándor életét és költészetét. Harminc ilyen kis könyv talán elég is lenne hozzá, hogy Magyarországnak végre tiszta, hibátlan képet rajzoljanak legnagyobb zsenijéről; de bizony hamar ellankad a reménységünk, hogy végre méltó munkát tehetünk könyvespolcunkra, ha végignézzük azoknak a névsorát, akik ezt a híres Petőfi-könyvtárt írták és írni fogják. A harminc füzet harminc szerzője között csak két-három szép komoly nevet találunk, velük szemben, mint túlerő, hivatatlan írók és középszerű tanárok és más koros egyének állanak. Megint csak ők foglalkoznak Petőfivel, megint ezek babrálják finomatlan ujjaikkal a Petőfi versek drágaköveit, s megint ezek csinálják a riportot Petőfi életéről, a forró és ragyogó tűzvészről. Megint kedves, jól-emésztő hangulatban anekdotáznak színészi nyomoráról, szerelmeiről, a Pilvaxról és a Kispipáról, megint méltatni fogják mint népszónokot, mint hazafit és mint félelmes vitéz honvédet, szegény beteges fiatal szerkesztőt.
A minap jelent meg a Petőfi-könyvtár huszonharmadik füzete: Petőfi Sándor levelei. Ezt a füzetet szerencsére maga Petőfi írta. Badics Ferenc szépen, ízléssel rendezte el a füzetben a költő megtalált privát- és az újságokban közölt nyílt leveleit. Fájdalom, Petőfi leveleinek alig a fele került meg, szüleihez, feleségéhez, Jókaihoz, Tompához írt levelei mind hiányoznak. Jókai és Tompa maguk égették el a gyönyörű leveleket, mikor a tiszteletlen ifjú poéta megszakította a velük való barátságot... Mérhetetlen szép kincs az a levéllomb is, amit a rossz szelek meghagytak. Leveleiben, mint a legkisebb nemes fémekben, benne van zsenijének jelzése, utolérhetetlenül közvetlenek és könnyedek a leveli, s bennük folyton jajgató szegénysége, heves barátkozó szíve, önérzet, örök sértődöttsége, részek lelkesülése a tehetségért, brutális dühe a tehetségtelenek s korának gyáva politikusai ellen, gőgős és fájdalmas fölénye kortársai s az egész irodalom fölött, vágya Párizs felé, fuldokló intelligenciája, tiszta okossága, műveltsége, lerészegedett szeretete egy-egy baráthoz, rajongásig túlzott hangulatai, mulatságos és szomorú pumpolásai, csodálatos stíluseleganciája, lovagiassága, provokatív vakmerősége, káromkodásai és elbűvölő gyöngédségei, elméssége, ragyogó tréfái, diákos viccelődése, naivitása, életének szüntelen kóros láza... s mondhatatlan tehetségének egész fantasztikus tartománya. Ó, huszonhat éves volt s meggyilkolták.
A megmaradt Petőfi-levelek közül a legtöbb Arany Jánoshoz szól. Végtelenül szerette Petőfi Aranyt, a költőt és az embert, határozott fölény és páratlan gyengédség van ezekben a levelekben. Jankónak, Dzsenkónak, marhának, szende bivalynak, imádott Jancsimnak, pincérek druszájának, egyetlen Aranyomnak, öcsikémnek, fajankónak, Kóficnak, Édes Aranyom: Barát Jánosnak, Aranyszájú szent Jánosnak szólongatja össze-vissza Aranyt. Folyton dicsőíti, tanítja, eljár minden dolgában, csalogatja Pestre, hívja az Életképek munkatársának ".mert ahhoz szegődtek a legjobb fejek - írja levelében -, mert annak szerkesztője egyik főtagja a fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyot-akarók, annak a fiatal Magyarországnak, mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől-talpig új ruhába akarja öltöztetni..."
Bem tábornokhoz, akit gyermeki rajongással szeretett, írja egy francia levelében, amelyben azon panaszkodik, hogy bánt el vele a hadvezetőség és a kormány: ..."ce sont les recompenses, que je reçois de ma patrie pour mes travaux de sept ans! et qui me les donnent? des parvenus miserables, qui n'étaient encore rien, quand déja je fus quelque chose, et qui ne seront déja rien, quand je serais encore quelque chose!... Soutenez la cause de ma patrie, et n'oubliez pas, oh mond Général, ce jeune homme, qui, par son estime profonde et son amour sacrč envers Vous s'ose appeler... Vous m'avez dit quelquefois: pauvre poéte. Pauvre poéte, vraiment... Adieu, mon general, adieu, mon pčre..."
A legértékesebb olvasmány a Petőfi most összegyűjtött összes levelei, se ajánlani, se kommentálni nem akarom Petőfi Sándor leveleit. Úgy foglalkozom velük, mintha egy képzelt templomban volnék, ájtatos ministránsgyerek, s egy oltár előtt hintálnám a füstölőt, rajongással és szomorúsággal szívemben.