Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · Bródy Sándor: Az árva Mariska napjai

Kaffka Margit: Herczeg Ferenc: A fehér páva

Gyerekes dolog volna ma komoly képpel újságolni sorra az író kitűnő kvalitásait; mesélő biztosságát dicsérni, fegyelmezettségét, mesterségtudását, pengeéles intelligenciáját, ízlését. Mindezeken túl vagyunk. Herczeg Ferenc is, mint kívüle még egynéhányan a maiak közül - már akarva - akaratlan benne van mindnyájunknak, moderneknek és reakciósoknak (ha alig észrevehető árnyalatokban is) a rutinjában; egy-egy radikális és könnyed összefogásban, néha egy átható, eleven, rövid hasonlatban, egy megoldásbeli nehézség retusírozásában, szóval: (de nem beljebb) a tollunk hegyében. Nem csekély dolog mindez és percre sem felejtendő, ha róla van szó. Az általános és erős hatás alul, melyet a közönségre mindenha tett, az írók s az irodalom sem vonhatta ki magát

Legújabb regénye, a "Fehér páva" - vidéki, kispolgári történet, ahogyan vannak neki bácskai, budapesti, lipótvárosi vagy levantei történetei. Ez új levegőben, mint előrelátható - egy hajszállal sem csökkent a régi, biztos mozogni tudása, éleslátása, fölénye, szellemessége, gúnya, humora, kedvessége és mérséklete. Valóban - ezt örömmel lehet megállapítani -, ha vidéki boltosok a hősei, azokkal épp olyan udvariasan és kedvesen bánik, mint bánt dzsentrikkel, mágnásokkal, nagyzsidókkal és főhivatalnokokkal. Mint a jó és előkelő orvos, nem tesz különbséget a sokféle rangú páciens között, egyformán foglalkozik mindjükben azzal, amiről hiszi, hogy rája tartozik; ám tovább hajszállal sem megy és önmagától hűvös és gőgös úri jómodorral távoltartja valamennyit. - Ami e kisemberekben a miliő bélyege, félszegségük, korlátoltságuk, mindennapos létük egyhangúsága és nehézkessége, briliáns módon van megfigyelve és megláttatva itt. Nemes, mély, megríkató humorral az egészen apró dolgok. Milyen görcsösen, sírnivalón kacagtató például az a hímzett kályhaellenző a zöld tüllel bevont csillárú és vászonhuzatos vidéki szalonban, aminek hárfás mignonja fejére egy sivársorsú, bekerített életű asszony "natúrapplikáció" nevű eljárással "stikkelte" rá a fiatalkori haja kihullott, fekete szálait. Vagy a kakas, amelynek tollai igazi tollak, szeme fekete gyöngy, taraja piros posztó, csak csőre és sárga lábszárai vannak keresztöltéssel hímezve. Istenem - egy ilyen kakas! S a befőttek a sifon tetején, glédában - a kerti virágkarók hegyén színes üveggolyók, a kereskedőmajális pezsgőző ifjai s a kültelki követválasztó mesterlegények -, majd megint házisapkák, papucsok, tortás uzsonnák, repeső botránypletykák és tartós családi haragok. Sírósan mosolyogva olvasunk róluk, mert volt szerencsénk hozzájuk valahol, valamikor és el sem felejtjük soha. Csakhogy most már kívülről nézzük, felülről, idegenül. Koncentrált, felszínes és fölényes képzetek élnek ma már bennünk a régi, messze, vidéki világunk felől; s az író is így, ilyenül eleveníti fel őket. Hálás és okos dolog.

A selymes és gőgös fehér páva a rőfösüzlet cégtábláján - s a buksi, erős és közönséges fekete elefánt a demokratikus fűszeresbolt fölött! - E kettő harca - az ősi, szolid és nemesen megfinomult jobbpolgári tradíciók -, s a vasúthozta új mozgalom, kijózanodás, sivárabb, de elevenebb új életformák csatája a regény háttere. A második győz, mert erősebb és élnivalóbb; aki pedig igazán magasabbrendű életre méltó, kivergődi magát mindegyikből és messzebbre, föléjük kerül. Pontos, mértékes, logikus igazságosztás történik itt.

A hősnő szép, bátor, határozott, eszes és születlen-előkelő: a Herczeg szokott lányalakjai fajtájából. Az ő kis drámája, ha erősködve összefogjuk, alapjában a legfinomabb és legigazabb pszichológiai megindokolhatósággal megy végbe Első, forró álmai egy félidegen mágnás alakja felé hullámzanak, ki a nős ember tehetetlen és meg-megriadó, óvatos, alkuvó és fáradtan lelkies kívánkozásával kerteli körül. Ám a csókokat learatja a vőlegény, a fekete elefánt mérnök fia; durván, brutálisan, tisztátalanul, de lenyűgöző merészséggel és komisz erővel. - - - És akkor jön egy tespedt nyár: ősz, anyagi bajok, veszteglő házassági terv; tél, halálesetek a családban, fásultság, temetés - végre a nagy örökség. a már-már elillant vőlegény előkerül s a kis társadalom naiv rendérzéke, az apa korlátolt könnyenhívése kiszolgáltatja a leányt: de az megszökik az esküvő elől - - a régi báróval, ki végszóra, mint a parancsolat, egyszeriben és véletlenül ott terem. Ám közben egy nyár volt s egy hosszú tél. A leány lépése már csak kiút a hínárból, csak bátor és hazárdos menekülés, nem szenvedély; s ennek megfelelően metsződik át útja és térül új, bár érzékeny szívek számára kissé hűvös és alig kielégítő irányba.

Eltűnődhetünk rajta, hogy ez a történet milyen gyönyörűen, megdöbbentően mély és gyökeréig eleven, igaz - lehetne. Pl. az, ami a közbejött, hosszú nyáron át e leányban és vele történik! Csakhogy az írótól hiába akarnánk erről megtudni valamit; vannak dolgok, amik fölött úri tartózkodással, diszkréten, fölényesen, hidegen és kényelmesen siklik el. A dolgok történnek robogva - hangos, ötletes, társalgásos szavak röpködnek, aztán hirtelen csend. "Alighogy kivirágzott az akác, itt volt megint az ősz!" - Csak a kézzelfogható dolgokat engedi érintenünk, a többihez, úgymond, semmi közünk. Az élet itt számunkra csak eseményekben jelenül meg. Az emberek egyszer csak - - "így szólnak" egymáshoz, s mert előkészület vagy benső okláncolat nélkül, az olvasót néha éppúgy frappírozzák, mint egymást a regényben. Igen elmések. Mindent valami bájosan rögtönös és úrian önkényes ötletből látszanak tenni vagy elhatározni. S ha nem megy minden ilyen simán akkor ott terem segítségül az író maga és kijelent valamit felőlük. Váratlanul, radikálisan, röviden és szuggerálón, hogy mukkanni se merünk. Így kell lenni, mert ő mondja; - és mindig okosan, fordulatosan, könnyedén és választékosan. Valóban, Dosztojevszkij példának okáért sokkal kevésbé üdítő, átjátszó és jóleső olvasmány! De bármit beszéljünk, nagy dolog az és szerencse, hogy a "mívelt olvasók" nagy tömegét éppen egy Herczeg Ferenc, egy ilyen teljesen fölöttünk álló, s a velük bánást, érettük fáradást mégsem sajnáló - író hódítja és emeli magához, mondjuk a Marlitt-érából; mint ahogyan emez Nic-Cartertől váltja meg a varróiskolát; viszont Nic-Carter félredobatja a cselédszobákban "Az elcserélt grófleány kincsé"-t. Ennek már ez a sora.

Ámulva és elismerőn, sokszor benső élvezettel, de egyszer-egyszer riadt sértődéssel olvassák a könyvet. "Top! - - hiszen ez nem igaz!" A lányszöktető báró legénylakásán hajnalig sakkozik a szép zsákmánnyal, ki még kalapját sem teszi le, kesztyűjét sem gombolja meg nála. - Nincs igazunk Mindnyájan jól tudjuk, mennyire nincs, mennyire nem előírásos az élet, s mily külön-arcú mindenik perc. Egy-egy briliáns bevilágítás itt közéjük mutat néha. Mikor a leány fásult és hűvös engedékenységében azt mondja magának, hogy már hiába, már mindegy: - az ilyen dolgoknak megvan a maguk etikettje. - - De mikor beljebb, mélyebb-mélyekre, elevenre esnék az író látásának reflektorfénye, akkor jónevelésűn elfordul, akkor hidegvízbe mártja a tollát, akkor megjelenik az ajtóban esernyővel és köcsögkalappal Manilusz úr, az üzletvezető. Igen, így gyorsabban, változatosabban pörög le minden, - és így sokkal rövidebb a könyv.

Fejcsóválva szomorodnak el néhol, mikor ez a talpig disztingvált és biztos érzékű író mégis csak ízlésbeli koncessziókra ragadtatja magát a Nic-Cartertől Marlitton átmentett publikummal szemben. Az ébenfaszekrény titkos fiókja ilyen - vagy a Nietzsche-könyv szerepe a szerelmesek ismerkedésében. Látnivalón olyan olvasóknak dobták ezt oda, akikről feltehető, hogy most először hallanak Nietzsche-ről. Bántó az ilyesmi, mert érezzük mögötte a gúnymosolyt. És összecsapottan hanyag a váratlan befejezés, hogy a hősnő feminista szereplésekbe veti bele azontúl életét. Ilyesmivel, ha már hozzányúlunk - másképp, komolyabban is érdemes volna foglalkozni. Ámde a regény rövidebb terjedelmű könyv; és egészen bizonyos, hogy szándékosan épp ilyen terjedelműnek készült. Mert ez az író mégis megdöbbentőn, irigylésre méltón, elkeserítően azt csinálja mindig, amit akar.