Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 1. szám
Megint megbámulhatjuk azt a pezsgő ifjúságot, mellyel az angol lordok politikát csinálnak. S fölvethetjük a kérdést: honnan van ebben a gőgös, konzervatív, régi intézményeihez szenvedéllyel ragaszkodó úri osztályban ez a hihetetlenül könnyű és gyors elhatározó képesség, mely szinte huszonnégy óra alatt az urak házának mindenre kész őrállóit a mindenkori radikális javaslatok legszélsőségesebbjének: a referendumnak híveivé tette. Mi tüzeli, fűti, hajtja a lordokat és mi ad nékik erőt s képességet, hogy arisztokrata létükre ennyire vérükké lett könnyűséggel vetik magukat a választási hadjáratba, ilyen közvetlenül ágálnak a nép között, ennyire elfogódás nélkül, amit pedig rendesen érez az úri rendből való, ha társadalmilag alatta álló osztályhoz járul kérni?
A kontinensen csak a nagykereskedők s a tőzsdevezérek tudnak ily gyorsan határozni s cselekedni, s csak a néptribunok tudnak ily közvetlenül, ennyi népismerettel, a nép közé való ilyen leszállással verekedni és harcolni.
Ez a csodálatos fürgeség, ami radikális pártszempontból talán nem kívánatos, az ország szempontjából áldásos, mert innen van, hogy nehéz volna megmondani, hogy a mai Anglia szociális alkotásai, progresszív intézményei liberális vagy konzervatív alkotások-e? A gyári törvényhozás, a nő- és gyermekvédelem, a szociális biztosítás, a parlamenti választójogi reformok épületében ugyanannyi tory tégla van, mint whig, annyit hordott hozzá az egyik, mint a másik, igaz, nem vállvetve, hanem homlokszegezve, rivalitásból és uralomvágyból. De bármik is a motívumok (über Motive stimmt man nicht): a csodálatos éppen az, hogy ilyen motívumok ilyen eszközöket szülnek, hogy ilyen éles ésszel és gyorsasággal gondolják végig a javaslatok minden következését. Nem félnek a radikális eszméktől, hanem maguk is keresik ezeket, vagy olyan formájukat, vagy azt a legeslegszélsőbb határt, ameddig veszedelem nélkül elmehetnek ők is. Nem gyáváskodnak az új reformeszmék miatt s nem riasztják el magukat balsejtelmektől és kishitűségtől, sőt hajszolják és kergetik ezeket, hogy javasolhassanak maguk is, alkothassanak ők is, hogy fölülmúlhassák még radikális ellenfeleiket is Egy királyságot egy forradalmi eszméért, mit a lordok vállalhatnak és még sem árt a lordoknak.
Nem húzódoznak az új eszméktől, mert végig tudják ezeket gondolni és nem félnek a demokráciától, mert tele vannak önhittséggel, önbizalommal, tudással és energiával, ami hatalom önmagában is és nem szorul előjogokra. Tudnak ők is oly szenvedéllyel agitálni, dobogóra dobbantani, kívánatost javasolni, az alsó osztályok szenvedélyeit fölkelteni, mint akár H. Keir Hardie, akár Lloyd George. Nem állanak a nagy néptömegek elé azzal a bornírt bizalmatlansággal, mellyel a városba vetődött falusi hánykolódik a nagyvárosban, ki nem mer senkihez szólni vagy senkit megszólítani, mert fél, nem ismeri az embereket s nem tudván bánni velük, nincs más védekezése, mint az izolálódás és kikerülés.
Az angol arisztokrácia a legerősebb és leghatalmasabb arisztokrácia, nem dacára a sok radikális javaslatnak, melyet vállalni kényszerült, hanem éppen mert vállalni tudta, merte, sőt kezdeményezte. A demokráciában azé a vezető szerep, aki a legakcióképesebb, s ez meg az, aki legnagyobb javaslat-raktárral s a legnagyobb agilitással megy a választóközönség elé. Az angol lordokban mind a kettő megvan; ők oly tereken is sikerrel versenyezhetnek, melyek a szélső radikalizmusnak monopóliuma szoktak lenni. S kifejlettek soraikban a soit disant demagógok, a lelki sajátosságok, melyek a demokratikus vagy arra érett társadalomban való boldoguláshoz csak úgy szükségesek, mint a kereskedőszellem a szabad verseny társadalmában. E nélkül nem lehet hatalom reális s ezt örök időkre nem pótolhatják a alkotmányban írt előjogok. Az olyan arisztokráciát, amilyennek teszem a francia, a portugál, a török arisztokráciák, kiknek minden hatalma egyedül s kizárón a közhatalomban való előjogokon nyugodott: az az erő, mely e szervezetet megtörte, nemcsak megbuktatta, de a szó szoros értelmében megsemmisítette és kiölte a politikai életből. Ám az angol arisztokrácia, mely maga is átélte e válságokat, ma is erős és hatalmas, vezető és irányító, ismét: nem dacára a demokratikus intézményeknek, hanem éppen a demokratikus intézményekben, ez intézmények adta eszközökkel.
Ha ez jellemzi a lordokat s ez adja politikai erejüket: nem tudok arisztokráciát, mely távolabb esnék tőlük, s kisebb javaslat-készlettel és kevesebb energiával állana a nagy néptömegek elé, mint a magyar. Nincs egyetlen egy se a reformeszmék között, sem az élők, sem a vajúdók között, mit a magyar úri rend kezdeményezni mert volna. Egyet sem vállalt és mindegyiktől félt; egyet sem gondolt végig, mert mindegyiket sötétbe való ugrásnak látta. A közteherviselés, a jobbágyfölszabadítás, az ősiség megszüntetése, kereskedelmi jog, a polgári házasságtól egészen a választójogi reformig, mind-mind a korona és a demokrácia javaslatai és munkája, melyek az arisztokrácia ellen vagy őrája erőltetve lettek vagy lesznek elevenné. Eddig egyik sem ártott az arisztokráciának, egyik sem veszélyeztette vezető helyét. Ma már talán az arisztokrácia is sejti, hogy bátran vállalhatta volna; annak idején még sem merte. Széchenyi István, ki mindenben angol tory-iskolát járt politikus volt, hasztalan hirdette a reformokat s hiába biztatta osztálytársait, hogy bízvást belemehetnek, hogy nem veszélyesek, sőt sokban nekik is hasznosak; az arisztokrácia mégis félt tőlük és valójában átengedte a megcsinálás nimbuszát ellenfeleinek s maga vállalta az ellenzés ódiumát.
Vagy megvan-e a magyar főúrban a lordok ágáló ereje? A magyar politikus-arisztokrata ma is még az a régi fajta politikus, ki ügyes és ötletes, míg a politikai élet hullámai át nem csapnak a kaszinókon, a folyosón s a kulisszákon. Kevés politikus volt, ki több tartalommal és emberismerettel tudott szenvedélyeket elcsitítani, ellenfeleket lábukról levenni, elejtett megjegyzésekkel barátokat egymásnak ugrasztani és szordinás ígérettel békíthetetlen ellenségeket álomba ringatni, a talán, a hátha mégis, a ki tudja álmaiba - mint a mai Andrássy Gyula gr., amíg a problémák, az emberek, a barátok s az ellenségek bent voltak és bejártak a parlamentbe s a klubokba. De mihelyt a kérdés kiszökött az utcára, végigsüvöltött az országon s a harctér a klubok helyett az utca, a piactér és a tribün lett, akkor a kis vidéki fiskálisok és helyi nagyságok, kiket Andrássy annyira lenézett s oly fölényesen dirigált, félelmetes félistenekké nőttek, kikkel szemben az arisztokrácia minden világlátottsága, emberismerete, beavatottsága ellenére is tehetetlen volt, mert hiányzott belőle a propagáló szívósság s a javasló bátorság. Ez a pszichológia magyarázata annak, hogy az imént még vezető párt miért esett szét nyom nélkül, mihelyt a politika szétvetette a kaszinót s a folyosót - igen-igen hasonlóan ahhoz, ahogy a francia, a portugál, a török arisztokrácia szóródott szét, mikor a politika szétvetette az alkotmányt.
Mert hogy egy politikai csoport a nagy tömegeket közvetlenül igazgathassa s demokratikus keretekben valóságos hatalma legyen, meg kell lenni benne annak a lelki diszpozíciónak is, mit a mai társadalom politikai versenye fejleszt ki és közös sajátossága mindazoknak, kik ez intézményekben élnek és ezek által érvényesülnek. A természetes kiválasztás ereje kiöli azokat, kik pszichével nem alkalmazkodnak a megváltozott miliőhöz. A politikai küzdelmek és gyűlölködések, az új szervezetektől való irtózás sokszor csak éppen lélektani eltérésnek következései. A nemesi földbirtoknak a szabad verseny ellen való küzdelmét nem mindig az motiválja, mintha a földbirtok a priori nem érvényesülhetne a szabad versenyben. Az ellentét egyebek között azért van, hogy két emberfajta, a kapitalizmushoz jobban és kevésbé alkalmazkodott psziché hadakoznak, az élelmesség meg a slemilség, melyben az utóbbi előjogokkal s korlátozó beavatkozással iparkodik megóvni régi helyzetét s maga magát a megváltozás és az alkalmazkodás kényelmetlenségeitől. A kapitalizmus megköveteli ezt a lelket attól, ki benne élni s boldogulni akar, megköveteli a ravaszságot, a tettben s gondolkozásban való gyorsaságot s az átlátást. S el kell buknia annak, aki a régi élet, a nemesi és falusi világ egyszerűségeihez alkalmazkodott karakterrel akar megküzdeni ezzel a tökéletesebb emberfajtával.
Ilyen tökéletesebb, a megváltozott viszonyokhoz jobban alkalmazkodott emberfajta az új politikus típus, amelytől való féltében búvik előjogai mögé a kontinentális arisztokrácia. S ez arisztokrácián egyebek között éppen a lelki diszpozíciója erejével is győzedelmeskedik az új típus ott, ahol éppen az előjogok miatt nem fejlődött ki az arisztokráciában az új psziché.
A gyors, agilis, temperamentumos, nagyszájú, a legkisebb szituációváltozásra hevesen reagáló s tigris szökésű politikus egy jellegzetes produktuma a mai életnek, s ilyenné kell lennie mindenkinek, aki ma élni s parancsolni akar.
Ha ez nincsen meg a kontinentális arisztokráciában, az éppen az előjogai miatt van; mert a demokrácia vezéreiben s az angol lordokban éppen a demokrácia, a hosszú évtizedek óta fennálló általános választójog fejlesztette ki. Lords Landsdowne minden energiájával és fölöttességével éppen úgy a demokrácia egy produktuma és csak a demokráciában lehetséges embertípus, mint Keir Hardie és Lloyd George.