Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 1. szám
(Mariska vidéki rokonaitól, kik nem szívesen látják maguknál a kis árvalányt, Pestre kerül. Itt kezdődik igazán a kálváriája. A város utánaveti magát; lakásadónője, egy kerítőnő abban mesterkedik, hogy egy öreg ember karjaiba juttassa. Mariska ellenáll; szeretettel csügg távollevő szerelmesén. Hogy valahogy eltarthassa magát, egy tejcsarnokba szegődik kiszolgálónőnek.)
Midőn látta, hogy nem megy vele semmire, elment az ágyamtól és mérgesen mormogott sokáig, aztán ismét odajött és kért, hogy ne menjek el és jöjjek haza az üzletből, sokkal jobb idehaza, mint az üzletben. Én tisztességesen akarom megkeresni a mindennapi kenyeremet és másképp nem tudok megélni, ha nem megyek az üzletbe. Kért, hogy mennyire fog ő szeretni engem, ha nem megyek az üzletbe. Én most már nem jöhetek haza, mert egy hónapig, mondtam, ott maradok. Belenyugodott, hogy egy hónap múlva végképp haza fogok jönni, aztán elaludtam és másnap reggel elmentem az üzletbe. Már jobban éreztem magam, mert ki voltam aludva.
Alig voltam egy hétig ott, már akkor annyi sok vendég jött oda, az összes elöljárósági hivatalnokok mind odajöttek és nagyon jól ment a kis tejcsarnok. Esténként odahozattak sört és ott itták. Egyik virágcsokor a másikat érte, de engem ez mind elszomorított, mert az jutott eszembe, hogy milyen rossz asszony a B.-né, nekem akkor még nem volt könyvem és ezt követelték. Kaptam egy munkakönyvet, mikor ezt megkaptam, nagyon örültem, hogy most már van könyvem is, és most már egész bátran elmehetek üzletbe. Augusztus 18-án hazamentem, hát ki várt reám, mint az öreg úr. Hozott nekem egy selyem aljra valót és megmutatta, hogy ha fogom őt szeretni, nekem adja a kis ujjáról a brilliáns gyűrűt. Nekem ne tessék adni semmit, nem kell nekem senkié, van én nekem mindenem, ami kell egy szegény üzletes leánynak, és nem fogadhatom el a ruhára valót sem. A B.-né nagyon haragudott és be akarta csukni az ajtót, és én felugrottam az ablakba, hogy kiugrok az utcára, ha ki nem engednek. Ekkor a B.-né az öreg előtt kezdett engem szidni, hogy én szeretem az öreget, csak nem akarom megmondani az öregnek, hogy még többet hozzon nekem. Az öreg kérdezte, hogy mondjam meg, hogy mit akarok, és ő mindent megtesz, amit csak kívánok, én nem akarok semmit és hagyjon engem békében, ne bántson engem és ne jöjjön ide, hogy én maga miatt ilyen csúnya szavakat hallgassak. Az öreg meg akart csókolni és én úgy megtaszítottam, mikor felém hajlott, hogy a díványra esett. Én odafutottam az ajtó felé és sírtam, hogy engedjenek ki. Az öreg nem szégyellte magát, még kijött a konyhába és keresett engem, hogy megszelídítsen. Én ezalatt kimentem a kisudvarba és ott sírtam, hogy mit akarnak velem tenni, és féltem borzasztóan, hogy bizonyára azt akarnak velem tenni, amit a Béla tett, asszonyos dolgot.
Az öreg elment, nem beszélhetett velem, aztán a nagymama hozta a selyemruhára valót elébem, hogy miért nem szeretem ezt az öreg urat, sokkal kedvesebb, mint Béla és ki tudja, hogy kicsoda az a Béla. Így akarta még az öreg asszony is a fejemet telebeszélni, hogy szeressem az öreg urat. De én csak sírtam s mindég arra kértem a jó Istent, hogy szabadítson meg engem ettől a háztól. El akartam menni ismét, de az mondta a nagymama, hogy a pénzemet elköltötték és nincs miből megadni, hogy ha pedig elmegyek, akkor nem kötelesek megadni, nem látta senki, hogy adtam-e neki pénzt. Aztán nekem jött a fiatal asszony, hogy miért voltam az öreggel oly goromba, mikor úgy szeret engemet és milyen szép ajándékot hozott, és meg sem köszöntem, olyan neveletlen vagyok. Más leány örülne, ha ilyen nagy úr beszélgetne vele, maga meg elbújik tőle és kineveti, pedig majd meg fogja egyszer bánni, vagy azt hiszi, hogy csak a fiatal ember tud szeretni, ne bízza el magát, hanem hallgasson a jó szóra és ne legyen olyan gyerekes, mert ha így fél mindenkitől, akkor nem fogja magát senki sem szeretni, mindenki meg fogja magát vetni a csúnya természetéért. Én nem bánom, ha senki sem fog szeretni soha, de én nem szeretek senkit, meg tudok én lenni úgyis, ha senkit sem szeretek, mint más szegény leányok. Aztán elment B.-né aludni, egyedül maradtam, imádkozni kezdtem, féltem, hogy ha holnap hazajövök, ismét itt lesz az öreg úr, és megint össze fog szidni B.-né, ha nem teszem azt, amit ő akar.
Augusztus 22-én reggel elmentem az üzletbe s egész nap szomorú voltam, Keizer vigasztalt, mert azt mondtam neki, hogy azért vagyok ilyen szomorú, mert rosszat álmodtam, féltem az estétől, a hideg borzongatott, ha rágondoltam, hogy estére megint ott lesz az öreg úr. Már kilenc óra volt és még mindég nem mertem hazamenni, elmentünk a cseléddel. És nem mertem bemenni, hanem elmentünk a promonádra és ott ültünk tíz óráig, és ekkor én egyedül hazamentem. Már nem volt ott az öreg úr, a B.-né mindjárt elébem szaladt és azt mondta, hogy itt volt az öreg úr 8 órától egészen háromnegyed tízig, miért nem siettem haza, elhozta, amit ígért és holnap este eljön és azt mondta, hogy legyek idehaza. Vígan beszélte el B.-né, mert én nem szóltam egy szót sem, de nem is tudtam volna, ha akartam volna is valamit mondani, annyira megijedtem, mikor hallottam, hogy holnap este ismét eljön. Nagyon szépen beszélt velem B.-né és még megígérte, hogy ha holnap nem jövök korán haza, akkor elküldi az Otilt értem, én nem szóltam egy szót sem, hanem másnap este siettem haza és leültem a lépcsőházba a lépcső alá, láttam, mikor elküldték az Otilt értem, nemsokára vissza is jött, hogy már hazamentem. Ekkor a B.-né megijedt, hogy talán elbújtam valahol az utcán s nem merek hazajönni, mivel tudom, hogy jön az öreg úr. Ezt beszélték a lépcsőházban, aztán megtanította az Otilt, hogy mit mondjon az öreg úrnak, hogy beszélt velem és én azt mondtam, hogy ma nem jöhetek, de holnap minden bizonnyal, mert ha azt mondjuk, hogy nem mert hazajönni, akkor azt hiszi, hogy én rosszul bánok vele és ezért nem akarja őt szeretni, és nem kapjuk meg a pénzünket, pedig szép kis összeget ígért az öreg, ha meg tudom neki szerezni a Mariskát. Ekkor félbeszakították a beszédet, mert jött valaki, én meg reszkettem, hogy mindent végighallgattam és tudtam, hogy miben spekulál a B.-né, hogy engem el akar adni pénzért, és ki tudja, hogy mit akarnak még mást velem tenni. Reszkettem félelmemben, hogy mit tegyek, most hol aludjak, hisz ha bemegyek, össze-vissza ver a B.-né. Nemsokára elment az öreg úr és még a lépcsőházban megmondta, hogy holnap minden bizonnyal jönni fog, és hogy vigasztaljon addig B.-né, hogy ne féljek tőle, aztán elment. Ekkor kimentek az utcára az Otillal, hogy megnézzék, nem állok-e egy kapu alatt. Midőn ők elmentek, én meg bementem, az öreg asszony elkezdett beszélni, hogy hol jártam 8 óra óta, itt volt az öreg úr, sokáig várt rám, és az Otilt is elküldték értem, de már akkor nem voltam az üzletben, vagy talán megérkezett a Béla és nem akar többé idejönni és másutt találkozok vele? Én nem találkozok senkivel, csak nem mertem hazajönni, mert tudtam, hogy itt van az öreg úr, és énnekem nem kell senki, én nem akarok senkivel ismeretséget kötni, én félek mindenkitől. Ekkor az öregasszony nagyon mérges lett és azt mondta, hogy ne féljen, nem is kell maga már annak az öreg úrnak, van annak különb, mint maga. Én nem is akarom, hogy kelljek valakinek. Ekkor jött a B.-né és reám rivallt, hogy kivel csavarogtam az utcán, ő látta, midőn megcsókolt egy kopott pincér, vagy egy bolti szolga volt? Itt sétált vele az ablak alatt! Én nem sétáltam senkivel, csak nem mertem hazajönni. Majd hazajönne még, csak hívná valaki, de nem lesz senki olyan bolond, hogy ilyen csavargó leányba szeressen, többé nem fog jönni az öreg úr, mert megharagudott, hogy ilyen későn jár haza, de csak ne jöjjön haza a rendes időben, majd beviszik magát a rendőrségre! Most beszéltem eggyel, hogyha látja magát az utcán egyedül menni későn, akkor fogja meg és vigye be! Én elhittem, hogy ez tényleg igaz, féltem nagyon, ha egy rendőrt láttam, bebújtam a kapuba, míg elment.
Ekkor éjjel nem tudtam aludni a nagy félelemtől, reggel elmentem hazulról és nagyon ki voltam sírva, mindenki kérdezte, hogy miért sírtam. Én titkoltam, hogy nem sírtam semmiért sem, csak nem aludtam jól s azért olyan vörösek a szemeim. Ebéd után a Keizer elküldte a feleségét aludni és ekkor csak ketten voltunk az üzletben, és elmondta, hogy ő csak azt sajnálja, hogy miért nem ösmert ő engem ezelőtt három hónappal, most én lennék az ő felesége, mert ő engem nagyon szeret, és ha én is fogom őt szeretni, akkor ő el fog válni a feleségétől és engem vesz feleségül. Én azt mondtam, hogy én nem fogok soha férjhez menni és nem is tudnék senkit szeretni. Ekkor megkapott és megcsókolta a nyakamat. Én sírni kezdtem és avval fenyegettem, hogy meg fogom mondani a feleségének, hogy nem szereti őt. Azt mondta, hogy ő nem bánja, ha meg is mondom, csak szeressem őt. Nem mertem a szegény asszonynak egy szót sem szólni, mivel láttam, hogy nagyon szereti a férjét. Hallgattam sokáig, mert tudtam, hogy ha szólok, akkor az asszonyt teszem nyugtalanná. Arra gondoltam, hogy elmegyek tőlük, nehogy énmiattam veszekedjen a feleségével, csak attól féltem, hogy hazamegyek, akkor meg az öregnek leszek útjába. Eljött az este és ismét hazamentem, sikerült bebújni ismét a lépcsőházba, hogy senki nem látott. Alig voltam 5 percig elbújva, midőn hallom, hogy valaki csönget. A B.-né nyitott ajtót, igen kedvesen fogadta az öreget és mondta, hogy majd jövök nemsokára. Most féltem csak nagyon, mert ott volt a szemétláda a lépcső alatt és az öregasszony hozott ki szemetet, és csak bedobta, úgy hogy szemem-szám tele lett piszokkal és majd megfúltam, mert vissza akartam tartani a köhögést, hogy meg ne hallják, mert akkor bevisznek és végem van. Még jobban bebújtam a sarokba, ha kijönnek, meg ne lássanak. Imámba találtam vigaszomat, sírásommal meg enyhítettem fájdalmamat és félelmemet. Remegtem, hogy most mi történik velem, ha véletlenül mégis megtudják, hogy itt vagyok a lépcső alatt. Ki-bejártak, várták, hogy mikor jövök már haza, az Otildot elküldték elémbe és ráparancsolt a B.-né, hogy ne szóljon semmit nekem az öregről, mert akkor meg fog ijedni és nem jön haza. Én végighallgattam mindent, amit beszéltek rólam, aztán elment értem az Otild, de nemsokára visszajött, hogy már rég hazajöttem. Ekkor a B.-né még egyszer elküldte az Otildot, hogy nézzen meg a promonádon, nem ott ülök-e, vagy valamelyik kapu alá bújtam félelmemben be. Nagyon kétségbeesett a B.-né, hogy most hazugságban éri az öreg. Tanakodni kezdtek a lépcsőházban az öregasszonnyal, hogy ha nem talál az Otil, akkor mit mondanak az öregúrnak. Közben bement a B.-né a szobába, aztán megjött az Otil, hogy nem talál sehol, az öreg asszony majd szétpukkadt mérgében, hogy most már hányadszor mondták az úrnak, hogy hazajövök és soha. Mindenfélével lehordtak az Otil előtt, hogy én sem vagyok jobb, mint a pesti lányok, bizonyára elmentem valami csirkefogóval, mert az jobban tetszik nekem, mint az öreg úr. Kijött a B.-né is nagy ijedten, hogy nem talált az Otild sehol, ekkor hallottam csak szép neveket, hogy mi vagyok én, minden, ami csak csúnya a világon, az voltam előttük. Mind a hárman szidtak és el nem tudták gondolni, hogy most mit mondjanak az öreg úrnak, mert ha megmondják az igazat, akkor ők nem kapják meg a pénzüket, amit ígért az öreg úr nekik. Aztán bementek mindnyájan s én egyedül maradtam a lépcső alatt, aztán jött a házmester eloltani, sötét lett minden, nem láttam semmit. Már kezdtem fázni, mert hűvös volt és nagyon hideg volt a kő, már lehetett 11 óra, mikor elment az öreg úr. De ekkor nem értettem semmit, mert németül beszéltek. Aztán elment, én meg féltem bemenni és ott maradtam a lépcső alatt, nagyon soká sírtam, míg el tudtam aludni.