Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 24. szám · / · Figyelő · / · Bálint Aladár: Ceruzával két vendégről
H. G. Wells, az okos fantaszta, ezen a címen egy igen józan és éles eszű s ezzel különösen izgató könyvet írt a szocializmusról, vagy mondjuk arról, amit ő szocializmusnak nevez. A tipikus angolnak szocializmusa ez; a régi utópista, az új tudományos s a legújabb erőhatalmi szocializmus mellett az ő szocializmusa mintegy igazgatási; ő, hogy úgy mondjam, s körülbelül maga is mondja: adminisztratív úton akar eljutni egy annyira amennyire kollektív tulajdoni rendhez és társadalmi élethez. Kautsky bizonyára igen lenézné ezt a fajta szocializmust -, s ha már a marxizmust is kezdik azzal a gyanúval illetni, hogy velejében nem is a munkási, hanem a kispolgári nyomorúság ideológiája, a Wells szocializmusáról, mint általában az angol fábiusi gondolatmenetelről meg egészen bizonyos, hogy a kapitalizmusból nőtt, de a kapitalizmus uralmától szenvedő polgári intellektualitásnak világjavítása. Ez azonban nem hogy baj volna, inkább: ez különösen alkalmassá teszi a propagandára olyan rétegekben, ahová szocializmus még nem igen ért, ahol tökéletesebb formáit fel nem érnék ésszel, de éppen, mert nem értenék, gyűlölnék vagy félnének tőle. Vámbéry Árminnak emlékszem egy figyelmeztetésére, hogy az egyenlítő vidéki négerek civilizálását nem ajánlatos éppen Herbert Spenceren kezdeni, sőt még a kereszténységen sem; a mohamedanizmus sokkal jobb kezdőforma. Azt hiszem, azzal a stupid praktikussággal szemben, mely az angolban a délibb és keletibb embert elképeszti, a Wells adminisztratív szocializmusa sokkal jobb kezdő formája a propagandának,mint a tiszta vizű marxizmus, vagy éppen a mindezekre fütyülő tiszteletlen szindikalizmus. Mentül tökéletlenebb vagy alacsonyabb rendű az ilyen, mondjuk, népszerű verzió tudomány dolgában, a kritikája viszont annál plauzibilisabb a közönséges polgár számára, s amily nyárspolgári egyszerűséggel Wells a mai élet rosszaságát föltárja: sokkal megrendítőbb a nagy tudósok gyilkos taglalásánál. Az intellektuálisok fájdalma szól ki különösen a következő megfigyeléséből, mely egyfelől szent igaz, másfelől megmutatja, hogy amily kultúrateremtő a kapitalizmus, annyira kultúrveszedelem is:
"Kétségtelen, hogy mai civilizációnk elbátortalanítja nagyon az ember veleszületett bestialitását; hogy hozzásegíti az embereket bizonyos életrendhez, tisztasághoz és kölcsönös türelemhez; hogy nagyon elnyomja a brutális erőszakot, a tárvénytelenség szellemét, a kegyetlenséget és az esztelen rombolási hajlamot. De másfelől akadályozza és megnyomorítja a nagylelkűséget és az őszinte igazságszeretetet, az önzetlen teremtő szenvedélyt, a szépség szeretetét, az igazság és kutatás szenvedélyét, és ösztökéli a fösvénységet, fukarságot, csalást, uzsorát, álnokságot és titkolódzást, minthogy a pénzszerzést teszi az érintkezés kritériumává.
Akár kedvünkre van, akár nincs, mi, akik ma itt élünk ezen a világon, azt látjuk, hogy vagy pénzszerzésre és gyűjtésre kell fordítanunk figyelmünk tekintélyes részét és tevékenységünket úgy kell idomítanunk - illetve, ha úgy tetszik, úgy kell idomtalanítanunk - hogy állandóan tekintettel legyünk erre a folyamatra, vagy be kell érnünk mindenféle haszontalansággal. Bárminő hatalmat óhajt valaki kifejteni, vagy bármilyen szolgálatot kíván teljesíteni, a legtöbb esetben mindennek az az előzetes feltétele, hogy az alkalmat úgy kell megragadnia, hogy vagy megvesz valamit, vagy elad valamit. Aki tehetségét nem tudja valami eladható dologgá átalakítani, vagy nem tud szert tenni módos patrónusra, az nem is érvényesítheti tehetségét. A pénzszerzés tehetsége a legfőbb tehetség - ez előtt hajbókol minden más.
Pedig ez nem olyasmi, ami természetszerűen következik az ember mivoltából: vak és bonyolult szociális fejlődésnek az eredménye ez, egy sor ellene dolgozó eszmének és egy sor ez eszméket módosító befolyásnak. A tulajdon eszméje elvadult és mindent fojtogató gyomé burjánzott el. Egészséges embernek nem az a természetes uralkodó szenvedélye, hogy állandóan tulajdonszerzésre törjön. A szocializmusról sokan úgy beszélnek, mint olyan álláspontról, amely "az emberi természet ellen való" és azt akarják elhitetni velünk, hogy ez a szorongással,fukarkodással és haszonleséssel telt élet, ez a pénzsóvár gondolatokkal és erőltetett munkával telt élet, amely mindannyiunknak része, az emberi lélek szociális lehetőségeinek teljes és végleges kifejezése. Pedig valójában csak teljesen abnormális emberek, szűk, korlátolt, egyoldalú intelligenciájú emberek, Rockefellerek, Morganok és más hozzájuk hasonlóak, emberek, akik sem nem nagyok, sem nem szépek, hanem csupán pénzügyi monomániákusok, azok, akik a nyerészkedésnek tudják szentelni magukat, s minden erejüket nyerészkedésre fordítják. A használható, jó emberi anyag többségére nézve az adásvétel, a takarékosság és befektetés, a biztosítás és a tulajdon kezelése nem egyéb, mint természetellenes, ésszerűtlen és fáradságos eljárások tömkelege, amely harcban áll az ösztön általános hajlamával és az élet finomabb érdekeivel.
A férfiak és a nők nagy tömege valóban oly természetellenesnek találja az egész folyamatot, hogy a szegénység minden nyomorúsága, a gazdasági hátránnyal járó minden szolgaság ellenére sem képesek rávetni magukat a világ lefőzésének erre az unalmas, ravasz játékára és szegények maradnak. A legtöbben, úgyszólván kétségbeesetten, nem is erőlködnek; sokan a véletlen, a játék útján való szerzés támolyga munkájához menekülnek; sokan elérnek annyit, hogy kétes és elégtelen birtokot gyűjtenek, nehány házat, jogigényt valami szántóföldre, nehány száz font befektetést, amely annyira kiszámíthatatlan, mint a papírsárkány a viharban; csak egy csekély kisebbség bír és szerez - jórészt vagy dús vagyon örökösei, vagy energikus emberek, akik valósággal tompák az élet jobb és nemesebb oldataival szemben, s így adhatják rá csak magukat majdnem teljesen a kincsszerzésre és felhalmozásra. Ezek azok, akiknek valamennyi közönséges ember, aki nem szocialista voltaképpen mintegy összebeszélve kiszolgáltatja a világot...
Az okos és lelkes könyvet most a Franklin-Társulat magyarul adta ki, a Mikes Lajos gondos fordításában; kár, hogy ilyen drágán; ha az intellektuálisoknak volna ilyen könyvre nyolc koronájuk, hiába izgatnák őket szocializmusra.