Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 24. szám · / · Figyelő · / · Bálint Aladár: Ceruzával két vendégről
Harmadéve jött el első ízben hozzánk a bécsiekkel.
Biztos kézzel, erős nagy nyugalommal hengergette a mesterdalnokok előjátékának monstruózus tömbjeit. És mikor letette a pálcát, a nagy építőmester dicséretével telt meg a koncert minden hallgatója. Ekkor még Strausz Rikárddal felezte a két este munkáját. Tavaly már egymaga végezte. Ezidén is egyedül jött közénk hadseregével.
Szögletes nagy homlokát, széles hátát ahogy megláttuk, egy pillanatra végigrezgett rajtunk tavalyi és harmadévi gyönyörűségünk emlékezése.
Reménykedve, ünnepváró örömmel hallgattuk a hangolás káoszát, ebből ülepedik le, ebből desztillálódik a dirigens intésére az eljövendő szépségek kristályköve.
Kezében meglendült a pálca és csodálatos egyérzéssel, tömörséggel énekelt, hörgött, bömbölt a százfejű óriás. Ahogy ő akarta.
Úgy állt a zenekara előtt, hogy minden embere, velünk együtt, hitte és vallotta, hogy az ő testében, az ő karjában, fejében, lábában fészkelnek a hangok és csak az ő mozdulásai nyomán jutnak el hozzánk.
Balkezének két ujját az első hegedűsök felé fordítja és nyájasan rövid szólamra invitálja őket. Csak tessék uraim!
Pálcája hegyét a rézkürtök felé böki. Rajta erősebben!
Majd az üstdobbal diskurál. Fejét félre fordítja és megkéri a gordonkásokat. Olvadó lágy ének.
Baltenyerével türelmetlenül a nagybőgősök felé csap. Elég volt a morgásból, mert mással vagyok elfoglalva, majd szólok, ha megint szükségem lesz rátok!
Fejét jobbra-balra hajtja, mintha ő is együtt nótázna a legényeivel.
Viharzik, tombol az orkeszter. A crescendo örvénye egy pillanat alatt halk pianissimóvá foszlik. Megbonthatatlan harmóniába kovácsolódnak a disszonanciák.
A pálca idegesen kering, majd karvaly módjára hirtelen lecsap, kihűl, meghal a sok instrumentum és az egésznek vége.