Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 24. szám · / · Lengyel Menyhért: Egy csöndes hónap
Majdnem 4 oldalt írtam a harmadik felvonásból. Érzem, tudom és látom mit és hogyan kell csinálni - szinte talán nagyon is tudom. Megfeledkezések kellenének és hirtelenségek, hogy úgy robbanjon elő, a lélek mélyéről egy-egy szó, mint ahogy a tűzhányó hegyből a forró láva. Olyan tikkasztónak és vadnak és perzselőnek kellene lenni a belső történetnek, mint amilyen maga az a vad sziget ott az óceánon - ki tudom-e ezt így hozni? - Megpróbáljuk.
De a munkához való nagy odaadást s a fantáziámnak teljes koncentrációját már lépten-nyomon gyöngíti s eltéríti, valami - persze -, a nő. Már nyugtalankodom - már nézem őket, már sok bort ittam a vacsorához s megint ez a bódulat, amelynek a kádében nagy és. szent dolognak tűnik fel előttem minden, ami hozzájuk tartozik -, ők az élet meleg hévforrásai, szép kutak, melyekben az élet habjai csobognak Szent adomány, mikor személyesen és közvetlenül saját magukat nyújtják át -, ezt sohasem volna szabad kevésre becsülni. Most komikusnak tűnik fel előttem. hogy tavasszal a Semmeringen milyen örömem volt, mikor végre megszabadultam J.-től, aki folyton a nyakamon lógott s akitől nem tudtam dolgozni. Most persze! - óh szent és szép női test -, óh kis kerek mellek, formás csípők, ostoba édes kis fejek, rózsás és szép hús -, az egész másik nem - a drága - a csók - s a sok emlék, amely feltámad, kínoz és éget. Bódultan megyek haza, felszakadt sebekkel -, sírni szeretnék.