Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 24. szám
A Rákóczi-fölkelést közvetlenül megelőző időben.
Újév napjának havas reggelén vadászni megy Görgey, a szepesi alispán. A hirtelen haragú nagyúr szívén keserűség rágódik; rossz kedvvel indul neki a vadászatnak. Vesztére épp akkor vadásznak a lőcsei polgárok az ő birtokával szomszédos borsóföldjeiken. Görgey kutyája átszalad a lőcseiek földjére s a lőcsei bíró agyonlövi. Fellobban az alispánban a düh.
- Kutyáért kutyát! - hörgi és rálő a bíróra.
A bíró sebesülten esik össze. Talán nem halna bele, de vadásztársai a helyett, hogy bekötöznék a sebét, fogják a tetemét és sietve körülfutnak vele Görgey birtokának akkora darabján, amekkorán csak tudnak. A bíró kifolyó vére jelzi a hóban a kört, amelyet bejártak. Az utolsó csepp akkor folyik ki, mikor a kör végére értek. Értelme ennek az, hogy a lőcseieknek van valami középkori kiváltságlevelük, melynél fogva a bíró vérével így körülöntözött darab föld az övék lesz, az ő híres borsóföldjeiket szaporítja. Görgey minderről nem tud semmit. Kemény lépésekkel, zordonan megy vissza kastélyába. Évődéseit még a gyilkosság tudatával is tetézte.
Ugye különös jelenet? Van benne groteszk vonás, amely enyhíti komorságát. Van benne komikum; a lőcseiek ebben a helyzetben nevetséges figurák: fogalmuk sincs róla, hogy hallatlan gazságot csinálnak, hősöknek érzik magukat, akiknek városuk érdeke, avagyis a hazafias cél mindenek fölött való. (A hazafias cél ebben az esetben: egy-két hold borsóföld.) Van benne tragikai csira: mind a két fél megátalkodott, makacs, a haragot hidegen tartó; ebből a dologból nagy baj lesz.
A jelenet igazán mikszáthi: Mikszáth fantáziájának egész természetrajza benne van. A groteszk és komikai vonásoknak tragikaiakkal való keverése, bizonyos külső vonásokkal realisztikus színbe öltöztetett fantasztikummal -, ez Mikszáth humoros ábrázolásának alapja.
Mire idáig, a tulajdonképpeni történet kezdőpontjáig eljutunk, már tudjuk, hogy A fekete város igazi, tipikus Mikszáth-regény, megvannak benne mindazok az elemek, melyeket megtalálunk Mikszáth minden regényében, új elem pedig alig járul hozzájuk.
*
A lőcsei polgárok. Nagyzoló nyárspolgárok; a maguk világtól elzárt kicsi városát a világ középpontjának, hatalmas, szent, nagy valaminek látják. A velencei patríciusok gőgös öntudatával járnak. A való életben kicsinyes, számító üzletemberek, céhbeli mesterek, kereskedők. Amint a városukról van szó: fantaszták. Mindabból, ami embereket lelkesíteni szokott, nem ismernek semmit, csak a várost, gazdagságát, dicsőségét, kiváltságait. Tehát mindazt a rajongást, ami másoknál elaprózódik sokféle dolgok között: a város eszméjében egyesítik. A város becsülete! Ez a fixa ideájuk. (A rögeszme nagy szerepet játszik Mikszáthnál; itt egy egész város hódol egy rögeszmének.) A város becsületéért kell nekik addig gyászt viselni, férfiaknak, nőknek, amíg a bíró halála nincs expiálva, amíg Görgey alispán feje nem hull le Lőcse piacán a hóhér keze által. Ha lehet, egyenes módon, becsületesen, ha nem lehet, gyáván, orvul, árulással. De meg kell lenni. Erre a gondolatra fanatikus tűz lobban meg minden lőcsei szemben. Ez a fanatizmus valami nagy vonást ad így együtt ezeknek a nyárspolgároknak, akik egyenkint olyan nevetségesek. Kicsiny városuk szűk falai között összesűrűsödik a sok indulat, mint a vasgolyó belsejében a gáz s a feszítő ereje roppant nagy lesz. Szűk szívű és híg eszű önzésnek indul és a sok szűk szívű és híg eszű ember dolgából egy groteszk, de nagy lendületű dolog lesz. Egészen Mikszáth-féle gondolat; nála minden nagy dolog így alakul ki.
*
A falusi nemes, aki mindig egyedül van, külső dolog sem aprózza el a gondolatát, tehát tétlen évődésben tölti életét. Ha nincs évődni valója, csinál magának. Kicsi lánykáját, hogy az anyja meghalt, odaadta az öccse házához, ahol már volt egy szopós kis lány, aki azonban meghalt. Most tehát azon évődik, hogy hátha gyöngédségből, kíméletből be akarják csapni, hátha az ő lánya az, aki meghalt s az öccséé, aki él. Íme, a bogár Görgey fejében. Az ilyen bogaras emberek a Mikszáth kedvencei. Velük szeret legjobban játszani, apróra vizsgálgatja bogaraikat, hol elcsitítja, hol erősebben dongatja, soha egészen el nem ereszti. A bogarasságnak egész skáláját találni meg csak ebben az egy regényében is. Ezek a bogarak csak játszani valók az írónak, csak arra jók, hogy a kedvét, az alakjaival való foglalkozás élvezetét fokozzák. A dolog lényegére, a történet fejlődésére nagyon kevés befolyásuk van. A fekete város története sem a lány-csere nyomán megy tovább, ez csak színezi. A történet a lőcseikkel való harc fonalára fűződik fel.
*
Erre a fonálra, amely látszólag el-eltérve, nagyokat kanyarogva, de mindig biztosan gombolyodik a végkifejlés felé, egy sereg bohó ötlet van felaggatva. Az alispán nem mehet be a vármegyeházára, mert az Lőcsén van s ő a fejével játszik, ha lábát beteszi a városba. Tehát a vármegye jön hozzá Görgőre gyűlésezni. A lőcsei milliomos, aki egy szatócs módszereivel, de a nagy pénzember számításával milliós üzleteket köt s amint nemességet kap, egyszerre a nemesekkel kezd tartani lőcsei polgártársai ellen s a maga pénzén új megyeházat akar építtetni Görgőn. Ugyanez a Quendeli megveszi egy elköltözött török basától az egész erdei háremét s basának öltözve jár bele az odaliszkokkal mulatozni. Egész sereg ilyen ötlet; jókedvében pattantak ki a legötletesebb írók egyikének agyából. Némelyik ember nem is egyéb, mint egyetlen ötlet, mint az a nyegle lőcsei gavallér, aki ha szép nő megy el mellette, felsóhajt:
- Csinos, nagyon csinos, de...nem győzöm, nem győzöm.
Egyebet nem is tudunk meg róla, ez az egy ötlet adja meg a létjogát. De vajon nincsenek-e ilyen emberek? Általában: az ötlet csakugyan olyan alacsonyrendű dolog az életben és az irodalomban, mint amilyennek némelyek tartják? Ész, megfigyelés, fantázia -, érzés is -, hirtelen lobban egyet, nagy feszítő erővel, nagyot lendülve. Csak nagy feszültségű áramból tudnak ilyen pompás szikrák kipattanni. Mikszáth talán éppen ötleteiben ér legközelebb a genialitáshoz.
*
A falusi nemességet a városi polgárságtól egy világ választja el, amelyben nincs érintkezési pont. De egy mégis van. A polgárságnak van pénze, néha nagyon sok pénze, de nincs rangja. Mert a polgár csak addig büszke a polgár voltára, amíg kénytelen vele; a legkisebb nemesi levél előtt menten lekapja a kalapját. Ez így volt a Rákóczi-korban, így van ma is Magyarországban és így van a nagy, híres demokrata Amerikában. Mert ilyen a polgár. A nemesnek viszont van rangja, néha a kelleténél több is, de nincs pénze, többnyire a kelleténél jobban nincs. A polgárnak lánya van, a nemesnek fia. Tehát a polgár lányát elveszi a nemes úr fia. Akkor együtt lesz a pénz is, a rang is. Ezt jól tudja Klöster Matild lőcsei öreg kisasszony, tehát egzisztenciát alapít rá. Leánynevelő intézetet nyit, ahol a gazdag polgárok lányait kineveli nagyúri kisasszonyokká, könyvet vezet a hozományukról és összeboronálja őket pénz-kereső nemes úrfiakkal. Ez is ötlet s a regényben arravaló, hogy bele lehessen hozni a nőalakot, Mikszáth egyetlen nőalakját, akivel szeret foglalkozni, akinek megérzi feje minden biccenését, szoknyája minden mozdulatát, kicsi keble minden rendülését. Ismerjük Szent Péter esernyőjéből, ott Veronka volt a neve, a Noszty fiúból, ahol Tóth Marinak hívták, ismerjük a novellákból. Úgy vagyunk vele, mint a kedves ismerőssel: nemigen mond már nekünk újat, de szívesen találkozunk vele újra meg újra, mert kedves, kellemes, bájos, ha egy kicsit modoros is. Jól esik ránézni, a hangját hallani. Ezúttal Görgey alispán lánya, Rozália. Klöster kisasszony intézetébe álnéven került; az apja ott tudta őt legnagyobb biztonságban, az ő fejének nagy bizonytalansága és a háborús idők veszedelmei közt. Odautaztában a lány összeakad a fiatal Fabriciussal, a leendő lőcsei bíróval, akire az előbbi bíró megbosszulása hárul s aki ezt a feladatot az ideges ember makacs fanatizmusával élete egyetlen feladatává teszi. Rozál és Fabricius összeszerelmesednek, heves, nagy, makacs szerelemmel. Íme, Mikszáth, a romantikus. A romantikus fantázia hozza így össze szerelembe azokat, akiknek éppenséggel nem volna szabad összekerülniök. Amint szerelemről van szó, Mikszáth, a par excellence megfigyelő, egyszerre romantikussá lesz. S a romantikájában van valami kegyetlen; amennyire kedve telik az ifjú szerelmesekben, kivált a lány-félében, amennyire élvezni tudja üde, friss bájosságukat, rózsabimbó fesledezésüket, olyan kíméletlen véget ad nekik. Veronka még megmenekül, egy kis csalódás árán megkapja a legényt; Tóth Mari már pórul jár, egyszerre, siváran, teljesen ki kell ábrándulnia szerelméből -, Rozál apró lábai egy sötét tragédia krátere fölött járnak, anélkül, hogy tudna róla. Alig váltott egy pár csókot Fabriciusával, már fejére robog a végzet.
*
Görgey bízva a purgerek megjuhászodásáról szóló hírekben, az egész vármegyei nemesség élén be akar vonulni Lőcsére. Őt magát beeresztik, a többi nemeseket kirekesztik. A fiatal bíró, Fabricius mondja ki rá a halálos ítéletet s feje lehull Lőcse vörös piacán a hóhér kosarába. Ekkor tudja meg Fabricius, hogy a Rozál apját ölette meg. Eszméletlenül rogy össze. Mi lesz Rozállal? Nem tudni. Eltűnt szemünk elől, köd előtte, köd utána. A regény - mondaná egy igen kitűnő magyar kritikus - nincs befejezve. Nem érezzük ezt a hiányt. Ami a történetben érdekes, szép, fontos volt, azt megkaptuk hiány nélkül. Mikszáth szelleme utolsót, de fényeset lobbant ebben a regényben, amely egészen, a maga minden tulajdonságának teljességében adja az írót. Belőle magából meg lehetne alkotni Mikszáth képét úgy, ahogy pályája utolsó húsz esztendejében újra meg újra elénk tárta magát.
*
Új vonásokat Mikszáth jellemrajzához nem ad a regény. Írásakor Mikszáth már teljes érettségében ki volt fejlődve, önmagában befejezett egész volt, már nem fért hozzá semmi újság. Ha pályáját hirtelen el nem vágja a halál, alkotott volna még új műveket, talán nagyszerűket is, de a lelki képmása már aligha bővült volna egy vonással is.