Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám · / · Figyelő
Áhítattal és várakozással veszek a kezembe minden verses könyvet, mert olyat ígér, ami mindennél jobban érdekel: emberi érzéseket. Új érzéseket, amiket én nem ismerek, nem ismerhetek, mert hisz egy más ember érezte őket. Nincs két falevél, mely egyforma volna, hogy volna hát egyforma két lelkiállapot.
Milliószor millióféle az emberi érzés és hangulat - e két szó voltaképp egyet jelent - és e nyelvnek alig pár szava van rá, melyek csak nagyjából és lazán jeleznek - általánosságokat. Ami e szavak közt van, a tényleges érzés, az egyed, az teljesen ismeretlen volna előttünk a költészet nélkül, amely képekkel, gondolatokkal, a vers zenéjével és még sok más eszközzel szuggerálja belénk a költő érzéseit, amelyet a nyelv maga velünk közölni nem tud: kimondja a kimondhatatlant. Mennél differenciáltabb az érzés és mennél nagyobb a kifejezésének szuggesztív ereje, annál nagyobb a költő.
Elolvastam a fugákat és elolvastam a többi verseket és nem találtam benne olyan érzéseket, vagy ha tetszik, hangulatokat, melyeket egy vagy két szóval ki ne lehetne mondani, így: szomorú vagyok, vagy: szeretem az embereket, stb. A szerzőnek nincsenek differenciált érzései; vagy igazabban, én nem tudom, a versek elolvasása után sem, hogy vannak-e ily érzései. Nem tudott szuggerálni. A képei nem víziók és így nem kényszerítenek az elképzelésre ("A haja tündöklő ima"), a gondolatai nem újak, nem izgatják a fantáziámat (sic! Mert a versben a gondolat is a fantáziához szól. Ha nem, akkor írjunk belőle értekezést.) és ami a vers zenéjét illeti, hát az egyszerűen nincs:
"De egyszerre ime felém jön,
Egy fiatal pár szerelmesen,
A kéz a kézben, a szív a szívben,
Tündökölve boldogan, ketten."
De hogy lehet azt elmondani, hogy mi minden hiányzik valamiből?
Aztán rengeteg banalitás, aztán idegen hatás ("Temetkezés"; Ady: Breton parton sújt majd az átok...) aztán lehetetlen ikerjelzők ("Boldogbusan. Gyötrően-átkozott. Átlátszó-szendén. Meleg-sűrű. Sugaras-boldogok") stb.
Van néhány csinos helye is. ("Robajló patak." A "Lu" két első strófája.) Kevés. Sőt még kevesebb: nem elég.