Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám
Szobám sötét, bársonylik a homály,
S melegen néz rám, mint mély szemek tükre,
Mint a Magáé. Ó, ha jönne most,
Ha jönne most, ha jönne, lelkem üdve,
S szólnék: "Az est ma barna bársony, látja,
S nézze, mi szép magános gyertyám lángja,
Nézd, nézd, aranytőr a homályba ütve!"
És mondanám: "A lég kint tiszta kék,
Kék kristály kint az alkony, lelkem üdve..."
Szobám sötét, s a szivem is sötét,
S most másra gondol, s úgy ül szemlesütve.
És nem jön el. De ég szivemnek vágya,
Sötétben ég, magányos gyertya lángja,
Szép vert aranytőr a homályba ütve.