Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám
Boldog vagyok, hogy megismerhetem,
Nem láttam eddig még soha s csupán
- Mint mondanák -, híréből ismerem.
Azaz, mégis, emlékszem, láttam Önt
Egyszer, régen -, egy kisgyerek szemében...
Hogy Önt tegezni szokták, jól tudom,
Nékem azonban kissé idegen,
Hisz most beszélek legelőször Önnel
S különben is tartózkodó vagyok.
De Ön valóban szeretetreméltó.
Mily bájos ötlet: alig ismerem még
S már méla, zengő húrjait szivemnek
Szép tubarózsaszállal pengeti
És ibolyákkal hinti meg hajam.
A kedvessége könyet csal szemembe
S felbátorít, hogy kérjek valamit:
Legyen szives, és látogassa gyakran
Szülőimet, bátyáim s hugomat,
Fessen derüt az arcaikra sokszor
Mint engem felvidított most az egyszer.
Mert magamnak nem kérek semmi mást,
Csak azt, hogy költözzék az ő szivébe,
Annak szivébe, ki köztünk harmadik,
Ki nékem Önt most itten bemutatta.
Maradjon hű barátja néki mindig
Kisérje, ójja drága lépteit.
Oh Boldogság, ne hagyja el soha
A kedvesem szivét. Ezt kérem Öntől.
De most már elbúcsúzom. Jó napot!