Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 21. szám · / · Babits Mihály: Mese a Decameronból

Babits Mihály: Mese a Decameronból
5.

Messer Giovanni Boccacci elbeszéli még, hogyan kérte meg a szent szerzetes az asszonyt, engedné meg, hogy az angyal az ő testében jöjjön; mert akkor az angyal kibocsátaná az ő lelkét a testéből és a paradicsomba bocsátaná, s amíg az angyal volna a testében, addig a lelke a paradicsomban lenne.

- Jól tudom - mondá - hogy te, madonna, mint erényes nő, az angyalt férjed testében látnád legszívesebben; de férjed messze van, sok tengeren túl s idősebb is már, hogysem az angyal nagy lelkének súlya (mert a lelkeknek is súlyuk vagyon) meg ne viselné testét. Azért merlek kérni, tedd meg nekem ezt a szívességet. És hagyd nyitva az ajtót a csatorna felől, hogy az angyal, testtel, be tudjon rajta jönni.

*

Madonna Lisetta dobogó boldogságban és szent félelemben töltötte az egész napját. Ez a fiatal és erényes asszonyka, akinek kopasz és folyton utazó férjében vajmi csekély gyönyörűsége tellett és aki ostoba ájtatosságában más lovagokra ránézni sem mert: voltaképpen mélyen szerelmes lehetett, önmagába és önnön nevezhetetlen és öntudatlan vágyaiba. Szerelmes lehetett a mennyországba, Krisztusba és az angyalokba, szent Sebestyén vérrózsás testébe és mindenbe, ami nem sejtett, földöntúli kínszenvedések és gyönyörök képzeletét keltette fel tudatlan és szomjazó lelkében. Ez az, amiről messer Boccacci nem beszél. Ez a tudatlan, társnőitől is kigúnyolt és elvonult asszony úgy érezhette már serdülő korától, hogy őt a menny magas érzésekre és túlvilági gyönyörökre szemelte ki. Senkinek sem mondta, talán magának sem: de benne éghetett valami, mint titkos lidérc a rejtett barlangokban; s tudatlansága csak táplálta lelkének tüzét. Mikor kielégíthetetlen és megfoghatatlan vágyak kínozták a testét, azt képzelte, hogy senkinek másnak nincsenek ilyen vágyai és hogy ez a mennyország vágya és nem is földi eredetű. Mikor tükörben látta rejtve lobogó testét, úgy tekintette magát, mint a bibliai nőket, akikről a papok beszélnek, emberek lányait, akikhez angyalok jártak szeretkezni. És szent Márk padjain, vastag pillérek tövén, nagy gömbölyű arany és barna bolthajtások alatt gyötrelmes és félelmes annunciációkat képzelt ki a lelke.

És nekem úgy tűnik fel, hogy e kinevetett asszonyka történetében a legmagasabb és legmerészebb, a legnevezhetetlenebb és legszentebb asszonyi vágyaknak véghetetlen tragédiáját kell érezni. Képzeljük el őt úgy, ahogyan messer Giovanni nem képzelte el, azon az estén, ott ülve a kis palazzo erkélyén, ahonnan belátni a messze csatornát, és várva az angyalt, Gábor angyalt. Arany holdvilágban fürdik a zöld lagúna, s arany hold fürdik a zöld lagúnában. Messze sejtett dalok kóvályognak a rebegő levegőben és csodálatosan fekete gondolák pihegnek a vízen. Messze pihegnek a gondolák, míg szemközt tarka palazzók idegesen libegő tarka, nagy árnyfüggönyöket bocsátanak a vízbe, keleti függő szőnyegek gyanánt. A márványok tarka pompája lassan alszik el a sötétségben. A lóheríves ablakok szeszélyes márványcsipkéit hófehérre mossa a holdvilág és kikékíti titkos kékítővel. Ezüst sugarak, kék árnyékok; s vizek zöld selyme szellőtlen suhog. S harang, harang, esteli harang; levegősfejű karcsú tornyokból langy esti imádság. Imádságok és vágyak és messze vízen pihegő fekete gondolák.

És a tudatlan asszony ott ül a lóheríves ablakok mögött mennyei vágyakkal és várja a mennyei angyalt, aki őt szereti. Rettenetes sejtelmek és félelmek futkosnak testében és az arca kék, mint a csipkés ablakívek falakon elfekvő holdvilágos kékséges árnyai; mert nincs igazi vágy félelemtelen. Hófehér ruhát öltött madonna Lisetta és a hófehér ruhát megkékíti titokzatos kékítőjével a hold. És amint minden cifra ívnek megvan a falon árnya, minden messze fénynek megvan az árnya az asszony lelkében és olyan e lélek is, mint a ca Quirino, mint egy titokzatos kis palazzo, amelybe cifra íveken át hull be a hazug hold ezüstzáporával. És félelemben remegve gyötrődő gyönyörrel dobog az asszony vágya messze fények és túlvilági gyönyörök felé. Mennyei angyalok felé, akik leszállnak a föld kiválasztott szépségű leányaihoz, hogy mintegy megszentelt edényekbe beléjük rejtsék szerelmüknek mennyei italát. Leszállnak a menny lovagjai, mennyei méhek, mennyei mézzel és üdvözlik a föld megvetett, tudatlan leányát.

- Üdvözlégy! - mondják. - Áldott vagy te az asszonyok között.