Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 21. szám · / · Babits Mihály: Mese a Decameronból
Volt tehát, nyájas hölgyeim, Imolában egy romlott életű és rossz erkölcsű ember, Berto della Massa a neve, akinek a viselt dolgait annyira ismerték már Imolában, hogy nem a hazugságot, hanem az igazat is alig akadt, aki elhiggye neki. Azért is, mintegy kétségbeesve, Velencébe, minden romlottság székhelyére költözött és mintegy marva a lelkiismeret furdalásaitól azokért, amiket annak előtte tett volt, a legfőbb alázatosságba öltözködve és mindeneknél inkább katolikusnak mutatva magát, fogta, beállt barátnak és nevezteté magát frate Alberto da Imola néven. És ilyen köntösben látszatra szigorú életet kezdett élni és ajánlani nagyon a böjtöt és penitenciatartást és ő sem evett húst és nem ivott bort, amikor nem volt kedvére való. Így bizony az történt, hogy a hétvárosra szóló huncut gazemberből nagy szent prédikátor lett, anélkül persze, hogy a bűneit elhagyta volna, amikor ugyan titokban művelhette azokat. És hogy már pap lett, mise közben az oltár előtt, ha sokan látták, olyanokat könnyezett az Üdvözítő kínszenvedésén, mint akinek a könnyek kevésbe kerülnek, ha akarja. És szónoklataival és könnyeivel rövid idő alatt úgy megtetszett a velenceieknek, hogy kezdtek az emberek hozzá járni és mintegy ő lett a legtöbb testamentumoknak kommisszáriusa és depozitáriusa és sokak dénárainak őrizője és tanácsadója és gyóntatója az embereknek és kivált a hölgyeknek, akik mindig szeretik, ha csinos fiatal papnak mondhatják el legtitkosabb bűneiket.