Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 20. szám · / ·
Hogy október hatodika a történet egyik legnagyobb gonosztette volt, azt ma már az osztrákok is átlátják. De hogy nem egyik, hanem mindenesetre legnagyobb ostobasága is volt a világtörténelemnek, azt még magunk se látjuk eléggé. A politika nem válogathat eszközeiben, s embertelenségeit is szentesítheti a cél, ha van céljuk. De ok és szükség nélkül kegyetlennek lenni: ez a legnagyobb ostobaság. Mire volt jó azoknak a szegény generálisoknak lemészárlása? Az egész forradalmat nem a magyarok csinálták, hanem maguk az osztrákok. Beleűzték, belecsalták, belekergették a szerencsétlen magyarságot, mely védekezett e kényszerűség ellen, amíg tehette, s mikor már nem tehette, akkor is csak mintegy fél kézzel lázadt fel gyötrői ellen. El lehet mondani, hogy egész Magyarországon egy igazi forradalmár nem volt -, legkevésbé azok a derék katonák, akik a harcait megvítták. S mikor vége volt a forradalomnak, akkor igazán vége volt. Az ország kimerülten, megtizedelve, semmit sem akarva hevert a győzők lábánál. Eleve sem akart sokat, s most még kevesebbel is beérte volna. Leghívebb politikus fiai, a Kemény Zsigmondok, az Eötvös Józsefek, olyan autonómiáról álmodtak, aminőnél a mai galíciai nem kisebb. Hogy ilyenkor mit kell tenni, azt megmutatták az angolok a búr háború leveretése után. Elvitték a legyőzött hőst, Botha generálist, Londonba, hintón vitték körül a Cityben, a király mellé ültették ebédre, s megtették hazájában miniszterelnöknek. Így cselekszik egy okos és valóban hódításra született nép, s megnyeri vele a levert nép szívét s kibékíti a féltékenykedő világot. Ha Ausztriának esze van: Világos után Kossuth-kormányt alakít, s Görgeit megteszi hadügyminiszternek. De Ausztria ostoba volt s nem így tett. Vér kellett neki. Miután az egész forradalmat az ő részükről való esküszegések kényszerítették ki, a magyar generálisoktól vette rossz néven, hogy megszegték neki tett tiszti esküjüket. Mily bárgyúság volt! Mily oktalanság! Mert erre a vérre senki és semmi ellen nem volt szükség. Sem példaadásul, sem elriasztásul. Ha 1849-ben csak felét teszik meg mindannak, amit 1867-ben meg kellett tenniök: egy kielégített Magyarországra támaszkodva a felét megelőzhették volna mindannak, mindannak a vereségnek és veszteségnek, aminek következtében aztán a hatvanhetet meg kellett adniok. Senki különben erre az egész októberi politikára a szégyennek oly megszégyenítő bélyegét sem nyomta rá, mint az a fejedelem, akinek gyermekalakja mögé bújva elkövették volt. Az egész hatvanhét s az in effigie felakasztott Andrássynak miniszterelnökké való tétele mind csupa kimondott és tüntető elitélése, megvetése, megalázása október hatodikának - éppúgy, mint ahogy ez az október hatodika a legszentebb igazolása és megdicsőítése volt még annak a kevés oktalanságnak vagy ügyetlenségnek vagy könnyelműségnek is, mely a forradalom körül a mi számlánkat terhelte. Ezt sose felejtsék el az osztrákok, s mindig vizsgálják meg magukat, hogy nem készülnek-e valami hallatlan ostobaságra, mikor nekidurálják magukat, hogy hallatlanul energikusak lesznek.