Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 19. szám · / · Figyelő · / · Shaw Bernát: "The doctor's dilemma"
Így persze nem lehet vitatkozni. Ha Dubedat művész úr a maga igazát úgy védelmezi szemben orvos uramékkal, hogy kiviszi az egész társaságot az utcára és felmutat a saját drámájának színlapjára, mondván: tessék megnézni, engem Shaw Bernát írt, az pedig nagy ember és vállalja világfelfogásomért a felelősséget - arra igazán nem felelhet mást épeszű ember: na ja, az más. Ez már aztán roppant egyszerű. Én mindjárt megmagyarázom nektek, hogy miért igaz amit mondok (magyaráz Shaw Bernát), hát figyeljetek: azért igaz, mert én mondom. Én nagyon súlyos ember vagyok; egyszer ráültem a tenyeremre és megmértem magam. Azóta így definiálok: a dráma, az egy olyan dráma, ami akkor jó, ha én írom. Az orvostudomány pedig egy olyan orvostudomány, ami nem jó, mert nem én írtam. Mindezt pedig egy csolnakban gondolom most, amit belülről hajtok, úgy, hogy egy spárgát kötök hátra az orrára és azt húzom előre.
Ilyetén megnyugtatás után nem aggodalmaskodhatunk tovább. Shaw Bernátnak ezen az estén nem imponál a tudomány: Shaw Bernátnak ezen az estén a művészetnek tetszik imponálni; - megveregeti a vállát: jól van, fiatal, hektikás ember, majd teszünk valamit önért. Ön beül ide a székbe, mond egypár elmésséget attól a Shaw-tól (ez is elmésség, tudniillik én vagyok a Shaw) a doktorok lesznek olyan ostobák, amilyeneknek ön akarja. Azt az Ehrlich Antalt például beállítjuk egy olyan tréfás kis öregnek, tudja, a szalonkabátja alatt egy 606-al teli szódásüveget szorongat és mindenkit lespriccel, ez elég jó. Azt a Pasteurt egy másik kis öregnek, pofaszakállal, ez mindig ugatni fog, esetleg négykézláb. Ön aztán betegségtől remegő hangon, de mélységes fölénnyel, s igaz és nemes gúnnyal elmondja a művészet hitvallását, mely alkalommal ön direkte a színpadon tüdővész következte gyanánt elhuny, mely alkalommal a közönség szíve szorongatva lesz: - de csak egy pillanatig. A következő percben megint egyedül maradnak doktor urak és amint egymásra néznek, ez olyan, de olyan ostoba, hogy mi mindnyájan nevetünk. Végeredményben azon vesszük észre magunkat, hogy egész este hahotáztunk, ellenben odakünn a színház előtt csodálkozva jövünk rá, hogy tragédiát néztünk végig - két egymásba rohanó világfelfogás katasztrófáját, ha úgy tetszik. De hiszen mindegy. A szatír arcán egy izom se rándult, mialatt belőlünk harsogva tört ki a kacagás, vagy torkunkba buggyant föl a szívünk. Nevettek, vagy sírtak azon, amit én mondok, egészen mellékes. Egyik se volt célom: én csak meg akartam mutatni nektek, mi az igazság, hogy okuljatok belőle. Nevettek. vagy sírtok: attól függ, újság-e nektek mindez, amit én már régen tudok. Tulajdonképpen nem is szeretem ezt az ideges nevetést; zavar a gondolatmenetem felépítésében.
Ez a póz, amiben Shaw Bernát elénk áll, a fölény póza - Shaw Bernátnak nincs humora és szatírája sincs - Shaw Bernátnak csak fölénye van. Fölülkerekedni minden szuggeszciónak, éberen és ruganyosan: nem módszer ez nála, hanem cél. Ne higgyetek neki, ha moralizál s úgy tetszik, mintha tanulságot keresne - csak Wilde Oscart akarja lefőzni, aki bevallottan próbált léha lenni s "l'art pour l'art" fölényeskedett. A morál mindig ugyanaz: én Shaw Bernát tanítványa vagyok (így Dubedat) és Shaw Bernát a fölény. Őt nem lelki kényszerűség, látnoki ösztön viszi előre az eszme lépcsőjén, hanem a jókedvű vérbeli sportember bátor jókedvével magától előrelép s csak azután néz körül: milyen konzekvenciákkal jár a forradalmi gondolat. Először jön a dogma, majd aztán csinálunk hozzá elméletet. Fő az, hogy lépjünk: mozgatni a lábakat.
Ez a kitűnő és virgonc sportember nem veszi észre, hogy a fölénynek ez a kíméletlen hajszolása, ami legnagyobb ereje és legerősebb nagysága - egyúttal egyetlen sebezhető pontja az ő szuverenitásának? Nagyon világos a módszer: el lehet tanulni. Ha az egész ügy tisztán csak sport és arról van szó, hogy gépiesen mászhatunk korhadt felfogások és tisztes írók fejére -, nem látom, milyen kegyelet tart majd vissza bárkit egy elkövetkező, virgonc és jókedvű angolt, nehogy Shaw Bernát elméleteinek visszafeleseljen: tisztán azért, mert feleselni lehet. Ön Shaw Bernát tanítványa? Hát én meg Karinthy Frigyes tanítványa vagyok és Ehrlich Antalról direkte kedvező véleményt formáltam. És nékem az a festő ne haljon meg a színpadon s legalább ne emlékeztessen folyton a kitünő Heinére, mert akkor én nem fogok hinni néki. Jó, jó, hiszen nem komolyan mondom, egyelőre még én is Dubedat urat tüntetem ki szimpátiámmal. Csak jelezni akarom, hogy e szimpátia nem kötelez - és gyöngédségem nem gyöngeség. E fenntartással úri fölényem vidáman szemlélheti tovább ama játékos igazságokat, melyek fürgén ugranak fejükre mindenkor - kelj fel Jancsi! - valahányszor talpra állítja őket a józan és mértékletes megfontolás.
*
Gombaszögi Frida szép és nemes. Sebestyén Gézát így képzelte a szerző. Góth rutinja impozáns. Molnár, Réthey, Z. Molnár, Doby együtt és külön minden várakozást stb. Törzs Jenő érdekes, fiatalos, ambiciózus, nem akar hasonlítani senkihez. Márkus László rendezése egy önálló és egyenrangú művészet lehetőségéről ejt gondolkodóba.