Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 18. szám · / · Figyelő
Tessék valakinek, aki előttünk ül, a szája mind a két füle felé szétnyílik, a torkából dísztelen és jellegzetes csuklások öklödnek és a szeme csúnyán összehúzódik: - tessék hátulról udvariasan megérinteni a karját és figyelmesen és okosan megmagyarázni neki, hogy ő téved, amikor ezeket a csuklásokat míveli, mert amit azok ott csinálnak, az nem is humor és neki nincsen oka nevetni.
Szépen nincs, mondaná Mérey Adolf, aki a "Tais-toi, mon couer"-t igen ügyesen fordította. A színpadon folyton egymásnak mennek az emberek, kopp, összeverik a fejüket, hihi, az egyik mindjárt hasra vágódik a meglepetéstől. A másikat folyton becsapják, hihi, azt mondják neki: engem Schwarcznak hívnak, pedig őt Weisznek hívják. Meg kell pukkadni. Végre mindenki levetkőzik, pedig nyílt színpadon vannak, hihi. Ha még ez sem volna elég, Weber és Hennequin úr szívesen lejönnek a színpadról és megcsiklandozzák Önnek a hónalját.
Én pedig elszontyolodva és nagyon kellemetlenül feszengek és szégyellem magam. A színpadon egy fiatalemberről van szó, akinek az a gyönyörűsége, hogy elbukott és szerencsétlen nőket felemel, támogat. jó akar lenni hozzájuk. Ezt a fiatalembert Weber és Hennequin a színpad egyik végétől a másikig pofozzák, beleröhögnek a gallérjába, megfricskázzák az orrát, még a súgólyukból is kiköpnek a cipőjére, végre a fején keresztül belerúgják egy nőnek a karjaiba. Engem pedig, a zavaros és ostoba hahotán keresztül, mint valami fogfájás, gyötör a bukdácsoló gondolat és mint a kicsúfolt gyerek lebiggyesztett szájszéllel gyanakodva fordulok vissza a sötét nézőtér felé: avagy nem az egész altruisztikus világnézeten és minden eszmei tartalmon hahotáztok itt a hitem mögött? De a szétfeszült és kipárnázott, fényesre dörzsölt arcokból megnyugtató válasz vigasztal: ugyan hagyjon békünkbe. Tudjuk is mi, mi az, hogy eszmei tartalom. Ezt a fiatalembert mindenki becsapja és erre ő ostoba képeket csinál - azoknak van igazuk, akik becsapták. Mi az, hogy világfelfogás? Ha a fiatalember tőrt ragadna és rettenetes szavakkal ledöfné a hűtlen nőt: elálló lélegzettel és sírva néznénk rá és egyszerre megértenők, hogy ez tragédia. Mi kérem, hazulról jöttünk, ahol a feleségünk megcsalt és erre mi rettenetes és emberfölötti fájdalommal szívünkben leszúrtuk a feleségünk vagy megöltük magunkat -, de Hennequin úr most egy felszarvazott férjet mutat és azt mondja: nevessetek, és mi hahotázunk. Ez a világfelfogás.
És az a világfelfogás, hogy ha szürke az ég, akkor rosszkedvűek vagyunk és ha kiderül, akkor jókedvűek vagyunk. És ha valaki nevető szájjal azt mondja nekünk: a kutya ugat - akkor mi is nevetünk. És ha valaki elénk tesz egy pohár krétaporos vizet és azt mondja: igyál jó tejet, akkor megisszuk a jó tejet. És ha valaki azt mondja: ez humoros, hát akkor az humoros. Ezt úgy hívják, hogy: szuggesztibilitás. Ilyen szegények vagyunk mindnyájan, mi is, te is és Weber úr is és Hennequin úr is, ha ez téged vigasztal.
De Weber úr és Hennequin úr a jobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle.