Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 15. szám · / · Figyelő
Kedves, derűs, üde és kellemes olvasmány; erről a könyvről például nehéz volna akár egy betűvel is ennél többet írni, ha az ember csak azt írná meg, ami a műre vonatkozik, s nem azt, ami olvasás közben eszébe jutott - ám ami esetleg sem méltánylás sem pedig kritika. Herczeg Ferenc stílusát szokás előkelőnek és elegánsnak nevezni: - értelmezzük lelkiismeretesen a "stílus" szót (s nem azoknak felületes szemléletével, akik stílust és modort szívesen összetévesztenek) és mondjuk tehát, hogy Herczeg Ferenc világfelfogása előkeló és elegáns. Lehet-e már most ilyen világfelfogást elképzelni és értékes s nagyobb színvonalat jelent-e vajon e felfogás, ha elképzelhető?
Szegény, nyomorúságos lelkemmel, melybe szenvedések, szorongások filozófiát és költészetet színültig gyömöszöltek; valahogy úgy próbálom elgondolni ezt a szemléletet, mintha parton állnék s távoli yachtok siklását figyelném. Schopenhauer szerint minden filozófia oka és alapja a halálfélelem: - s akkor talán minden költészet (szubjektív filozófia) a halál hírnökének: a gyötrelemnek terméke volna. De az előkelőség fehér yachtokon, boldog és vidám szigetek mellett suhan el s izzó, tengeri napfényben barnára edzi sima bőrét. Ez a felfogás szükségképpen nem ismeri a szenvedést! - s így nem értheti meg n költészetet sem: - legkevésbé pedig annak legmagasabb s legintenzívebb fokát: a természetimádást és természetmegértést. Aki csak úri bőrét akarja felfrissíteni a tenger vízében: annak az óceán fürdőkád s a fölébe boruló csillagos ég legföljebb ízléses dekoráció, ebben a szép, nagy fürdő szobában, amit a jóízlésű istenke nekünk előkelőknek berendezett. Így mindent vissza lehet vonatkoztatni a magunk testi életére és inkább a külső világot hasonlítjuk a magunk kis dolgaihoz, mintsem hogy avval bajlódjunk, hogy a természetben ön magunkat keressük. Nos tehát, éppen ez az előkelő világfelfogás.
Herczeg Ferenc könyvében tiszta és szuggesztív képet kapunk mindenről - csak arról nem, amiről a könyv beszél: az Adriáról. Megismerjük a yachtot és vidám lakóit s örömmel érezzük, mily jó lehet, ha boldog és derűs ebéd után gondolattalanul ringatnak a vizek. Látjuk a sürgő embereket s frissen követjük a jóízű kalandok barázdáját, amint végigszántanak a beállított kép sima tükrén. De nem érezzük azt, ami körül keli vegye s át kell ölelje az egészet: a mozdulatlan természetet. Az Adria s a kék boltozatok: - mindez csak aláfestés és valótlan kulissza Herczegnél, - melynek mélyéből csak a tárgyak és mozgó emberek emelkednek ki plasztikus domborodással. Az az Adria, amelyben a "Sirály" úszik: kék vattából lehetne s a hegyek papírmaséból - s nem vennénk észre változást. A panoráma üveglencséjén keresztül szemléljük az elvonuló tájrészleteket: szinte látni véljük a kép aljába illesztett papírszeletkét, melyen a táj címe olvasható: Cattaró, Kék Barlang, Raguza, Alkonyat a Quarnerón. Herczeg Ferenc a természetet nem maga foglalja be képbe: hanem már kész képnek látja és leírja. Merőben költőietlen ez a világfelfogás és éppen ez az, amit előkelőnek nevezünk: az írót, ki csak a körülzárt embert figyeli. A másikat, a kifelé vetítő, a költői szemléletet primitívnek tudjuk. Ez a szemlélet a kedves leány szemeit az éghez hasonlítja: - a rutinos író mosolyogva nézi az eget s "szerencsés fordulattal" úgy jellemzi, hogy olyan szép kék, mint egy leány szemei.
De mindez természetes s jól van így. Mozdulatlanságot csak poéta fog meg: az író mozdulást ábrázol. Herczeg Ferenc csak író: ellentéte mindannak, ami poézis. Ez teszi őt előkelővé s tollát alkalmassá arra, hogy mulattasson: a mozdulatlan természetről azonban hírt hozni soha nem fog nekünk. S e pár szóval csak jelezni akartam, mekkora tévedést, s mily üresen kongó frázist ír le az "Új idők" kritikusa, amikor azt mondja: az Adriát, melynek eddig nem volt költője: Herczeg Ferenc meg tudta szólaltatni.