Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Figyelő · / · Karinthy Frigyes: "A szegény kisgyermek panaszai"
(Nietzsche: A tragédia eredete. Fordította és bevezetéssel ellátta Fülep Lajos. Filozófiai írók tára XXIII.)
Ha nem Fülep Lajos írta volna ezt a könyvet - mert a bevezetésből valóságos kis könyv lett - nagy örömmel és megelégedéssel tettük volna le. Hiszen minden benne van, amit csak egy igazán jó bevezetéstől kívánni lehet: pontos, tárgyilagos, tájékoztató; emellett erősen tartózkodó és objektív: Nietzsche fejlődését akarja ismertetni, nem saját állásfoglalását Nietzschéhez. És a közbeszőtt Zarathustra-idézetek fordításai a legjobb és később beteljesedő várakozással töltenek el magával a fordítással szemben: hiszem, hogy ez az eddig legjobb Nietzsche-fordításunk.
És mégis - ha csak egy pillanatra is - csalódás ez a könyv. Csalódás, mert Fülep Lajos írta. Mert vagyunk egypáran, akiknek nehezen kimondott és nehezen kimondható reményei őhozzá kapcsolódnak. Most, hogy hosszú hallgatás után megszólalt, azt hittük, itt a teljesedés napja. Nem volt igazunk. Fülep Lajos ez után a könyve után is remények tárgya marad. Nem több és nem kevesebb. Azért csalódtunk, mert többet vártunk; és azért nem igazi csalódás ez, mert még mindig várhatunk és ugyanavval a bizalommal várhatunk, mint eddig.
Letesszük a könyvet és elgondolkodunk: igaza volt-e első érzésünknek? - Azt találjuk: nem volt. Fülep Lajos a legstílusosabb magyar írók közül való. Amit a végigelmenés ereje és bátorsága hiányának éreztünk, az lemondás volt: stílus. Fülep Lajos meg tudná írni, ma is meg tudná írni azt a könyvet Nietzschéről, amit a címlap után vártunk tőle. De nem akarja; itt nem akarja és így nem akarja. Nem, mert a stílus: adott feladatok adekvát megoldása. És az ő feladata itt: bevezetés Nietzsche oeuvre-jébe; nem állásfoglalás vele szemben. Nietzsche elleni polémia mélyen stílustalan lenne egy Nietzsche-fordítás előszavában. (Talán a kiadás akadémikus természete is hozzájárult a hang tompításához - ahogy a templomfal minden igazi művész számára tompítja a freskók színeit.)
Végtelenül előkelő így ennek az írásnak visszatartott polémiától halkan reszkető, szélesen elömlő hangja. Tele van a belülről való megértés legnagyobb szépségével: csak tükör akar lenni, amiben Nietzsche képe tisztán tükröződjék benne. És ha nem lehet - stílus okából - a nagy, a döntő csatát megvívnia ellene, nem szebb és méltóbb-e addig nem zavarni semmivel a tükrözés tisztaságát? És nem nehezebb-e és nem követel-e nemcsak nagyobb önfeláldozást és lemondást, hanem nagyobb lelki erőfeszítést s ez az objektivitás, mint az apró tusák könnyű győzelmeinek olcsó eredetiségei és feltűnései?
Csak az a kár akkor, hogy ez az objektivitás megvalósíthatatlan, mert egypár helyen mégis felüti fejét a polémia. És szép és mély helyeken. Teszem ott, ahol a művészetelméletek kiindulását bírálja (nagyon helyesen) vagy még szebben és még mélyebben, ahol az "Übermensch"-álmát állítja be a keresztény és buddhista részvétálmok és megváltásálmok sorába, amiket Nietzsche - talán éppen azért - annyira gyűlölt és megvetett. "A kiváló ember tragikumának megkorrigálására (nem megszüntetésére!) való, tehát részvétből fakad, minden vallás, mint a buddhizmus és a kereszténység. Csakhogy a buddhizmus a minden ember iránt, a kereszténység a kis ember iránt való részvétből fakad... az Übermensch-tannak a nagy ember iránt való részvét a forrása." Innen és még egypár ilyen helyből igazi Nietzsche-kritika indulhatna ki. Fülep nem akarta - és kár, hogy nem akarta. Mert egészen objektív tükre nem lehetett még így sem Nietzschének - és igazi Nietzsche-könyvét mégiscsak ezután kell majd megírnia.
Mindegy. Akár ok, akár ürügy a Fülep Lajos előkelő tartózkodása; akár stílusokokból történt, akár fejlődés-ökonómiaiakból, én olyan nagy és nyugodt erőt érzek ebben a hangban, hogy végleg eltűnt már belőlem az első pillanatok csalódásérzete. Milyen biztos és erős lehet valaki, aki - a mi gyorsan és izgatottan fejlődő országunkban, ahol a legjobbak kétségbe vannak esve, ha nem láthatják napról napra saját fejlődésüket - így ki tudja várni a maga fejlődésének természetes teljesüléseit. Talán átmenetnek kellett ez a hűvös tartózkodás az első esszék nyugtalan tüzei után, átmenetnek az igazi nagy dolgok felé (amiknek útjait talán tavalyi cikksorozata az új stílusról jelezte). Talán ezért kellett. De bizonyos: nincs jogunk türelmetleneknek lenni Fülep Lakossal szemben; türelmetlenebbeknek nála magánál.