Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Figyelő · / · Karinthy Frigyes: "A szegény kisgyermek panaszai"

Ady Endre: Ki lesz Mikszáth?

Ötvenre becsülöm nagyon alacsonyan a Mikszáth-jelöltek számát s csodálkozom, hogy kevesen veszik észre ezt a bolondos versenyt. Nem azon csodálkozom, hogy sokan kívánják maguknak az élő Mikszáth szerencséjét, mert, Pál apostol szerint, aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván. De a breton paraszt jóval okosabb, mint a magyar Mikszáth-jelöltek s már régen tudja, hogy kettőt nem tud az Isten sem teremteni: öreg, terebélyes fát és "gentilhomme"-ot. Tehát: kész, nagy, egyéni életet és művész, aki Mikszáth volt s aki csak Magyarországon és a maga idejében lehetett.

Nem a Mikszáth-jelöltek a hibásak legelsősorban, de a halott Mikszáth, aki megvető bölcsességgel tűrte, hogy benne az éretlen magyar fórum a modern Tinódi Sebőt lássa. Aki gőgös, igazi és szemérmes művész volt, de jól élni szerető, kényelmes magyar is, magához való ésszel. Udvari költőnk hála istennek nincsen még, csak udvari cigányzenészünk, de diétai költő kell még a legbirtokosabb politikus uraknak is. Eszembe jut néhány vidéki magyar úr, kik Dankó Pistán és Fráter Lóránton túl semmiféle muzsikához nem sejtettek, de évi összeggel támogattak egy fiatal muzsikust, hogy az Debussyket és Strauss Richárdokat tanuljon.

Szóval bizonyos, hogy úri kötelesség az nálunk: legyen egy Mikszáth a háznál s a Háznál, ha be is csap bennünket. Mikszáth ezt tette, mert avval dobta magasra magát, amit semmire se becsült s olyan művész volt, hogy úri gyámolítói ma se hinnék. És most ötven úton ötven Mikszáth-jelölt indult el, szent Kleofás, micsoda gyülevész-had. Abban egyeznek meg csak, hogy Mikszáthnak lenni nem rossz állapot, de a módszere mindegyiknek más. Van köztük nem egy - tanult, finom, progresszív urak -, akik tudományosan megállapították, hogy a változott viszonyok változott Mikszáthot igényelnek. Van olyan, aki legelsősorban a nagyon nem is kínált mandátumot szerezte meg, hogy majd megjön a többi Mikszáthság is. Van, aki a rangsorban bízik, hogy automatice lép elő Mikszáthnak, hiszen híre van, sokat írt s ha kell, a pipázásra is rászokik. Kettőt-hármat, sőt többet látok, akik egyenesen kiveszik a Mikszáth-könyvekből a Mikszáth-embereket s történeteket s azt mondják: történjünk tovább, mintha mi se történt volna. Mulatságosak a politika kis krónikásai, akik különben is magukban egy-egy író-zsenit rejtegetnek s most hajrá: Mikszáth is így kezdte. Csak olyat nem látok az ötven között, aki mint egy Burns-Goethe-Lamartine magyaros, parasztos, nagy eggyé foglalója - Mikszáth lenne. Ezt teóriával nem lehet megcsinálni, politikával sem, zsurnalisztikával sem, nagyurak kegyével sem, pipával sem. Valakinek gyomra legyen a magyar politikához, marka a vagyonszerzéshez, bölcsessége a lekomáztatáshoz s olyan tiszta művész-zsenije, mint Mikszáthnak, aligha akad mostanában. Akadhatni akadhatna különb Mikszáth is Mikszáthnál, de az már igazán csoda, volna, azonban Mikszáth nem akad. Azért a Mikszáth-jelöltek ne essenek kétségbe: az állás be lesz töltve éppenúgy, mint a számvevőszéki elnöké s egyikük csak hozzájut.