Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Laczkó Géza: William Blackbirth lelke
Bihar i Lilal az ebédlő szőnyegén ült teljesen meztelenül, maga alá rakott lábbal s a köldökét nézte; gondolatai selyemléptekkel siettek agyában:
- A külső kör alakú föld-dudorodás hegyet alkot, lombbal zöldellőt s bezárja egészen a teret. A tér közepén szélesedve emelkedik a Meru-hegy s fölötte a menny emeletei. A legfelsőre kell jutnom, a bölcsekére.
Mary-Ann benyitott s halkan szólította:
- Bill!
A gyönyörű testű, élő bronzszobor halotti maszkhoz hasonló arca mozdulatlan maradt. Mary-Ann odasietett, melléje térdelt s átkarolva az izmos derekat, lázasan kérdezte:
- Mondd, hogyan fogunk találkozni? Bill! Bill! Az éjjel mért nem voltál itthon? Vártalak! Nagyon, igen nagyon, szerelmes, szerelmes Billem! Hogy fogunk, mondd?! Majd írsz? Én menjek Highegate-be? Te jössz ide? Egy címet adj, vagy egy szót, hogy majd tudjam, hogy te... Nézd, hát nézd, Bill, nem maradhatok soká, hát szólj! Ne váljunk el így! Ki tudja, mi lesz belőled vagy belőlem? Bill, hisz a feleséged... Bill, talán már... nem tudom... megkövetelhetem. Követelem! Követelem! Bill!!
Bihar i Lilal pedig ezt gondolta:
- Hrang, hring, Káli, Káli! Vérengző agyarú istennő! fald, öld, zúzd a gonoszt! tartsd magad! Ó imádat, Káli, Káli!
Közeledő léptek zajára Mary-Ann csukló zokogással menekült a másik ajtón. A belépő férfiak dühös álmélkodással álltak meg az ajtóban.
- Mennünk kell, mindegy! Próbáljuk meg! - szólt Phillpotts.
- Bill, mit csinálsz? - szólt Cecil jóságosan. - Ne röhögj, Charles.
- De, kérlek, ez az alak mutogatja magát.
- Add ide azt az inget onnan, Shirley! - és Phillpotts ráhúzta az ülő emberre az inget.
Mikor látták, hogy hagyja magát, se szól, se mozdul, úgy fektették, ültették, emelték, mintha holttest volna, míg minden ruháját rá nem adták.
Öltöztetés közben:
- Mondom, jó kis hely - szólt Phillpotts. - Majdnem a Highgate tetején van, nem messze a St. Joseph's Retreattől, de a domb déli lejtőjén... Egy egész kis villa.
- Hány szoba?
- Lent négy, az emeleten három. Szép a kilátás. Nem látni olyan messze, mint a Hampstead Heathról, de a déli kilátás szabad: sok háztető... aztán a Szent Pál kupolája, a Westminster tornyai... sőt még a surrey-i dombok zöldjén túlról a Kristálypalota is odacsillog. Ott magához fog jönni. Tiszta a levegő, nincs zaj...
- Ezóta a málhája is ott lehet, ugyebár?
- Hogyne, ha tegnap délelőtt már elküldtétek. Ezóta már ki is van rakva minden. A gazdaasszony már két napja ott van.
- Te, Frank, meg lehet bízni...?
- Legyetek nyugodtak, derék nő, jó bizonyítványai vannak, amiket csak diszkréció mellett mutat meg, igen nagy uraktól. Különben tudom is, hogy kipróbált ápoló.
- ...gazdaasszony, ugyebár, akarod mondani!
- ...persze, hogy gazdaasszony... - mosolygott Frank jóakaratú együgyűséggel.
- Hát akkor mehetünk.
A kocsiban jobbról Bill foglalt helyet, akit úgy kellett felrakni, mellette Cecil; szembe vele Frank és Cecillel szemben Shirley. Bill hangtalanul ült s a három férfi nyugodtan társalgott:
- És ha ez sem használ?
- Hm!
- Nem marad más hátra, mint az őrültekháza.
- Rettenetes lenne! - sóhajtott Shirley, aki leányára gondolt.
- Föl kellene hagynom az üzlettel - mondta Cecil. - Én már elnehezedtem. Úgy reméltem, hogy Bill, aki olyan józan és szorgalmas kereskedőnek mutatkozott...
- Sokat is reméltünk... Igaz, Frank, köszönöm az utánjárást, a villa kibérlését. Éppen ideje volt, ugyebár?
- Hol vannak azok a...? - kérdezte Cecil.
- Az íróasztalomban, becsukva.
- Ha ez az ember még egy-két napig szabadon jár... - sóhajtotta Cecil.
- Rettenetes szerencsétlenség történhetett volna, ránk is kompromittáló. De hogy jutott abba a környezetbe?
- Miről van szó? - kérdezte Phillpotts.
Shirley odahajolt Frank füléhez és nagyobb biztonság okáért franciául is mondta, meg súgta is:
- Indiai összeesküvők közé kerülhetett valahol, mert egy fekete golyót, egy browningot és az indiai államtitkár arcképét találtuk nála.
A kemény Phillpotts belesápadt a hallottakba s önkéntelenül Bill keze után nyúlt. De Bihar i Lilal mintha fölébredt volna, visszahúzta a kezét s udvarias tartózkodással szólt:
- Ma nem érinthettem kezed, európai barátom; az ünnep készül, s áldozatot fogok a Nagy Úr elé vinni. Nem hallod a tam-tam kongását?
Mialatt a három férfi tekintete összevillant, Bihar i Lilal villámgyorsan leugrott a kocsiról, amely a Whitechapel Roadon egy torlódásban megállt. A három férfi utána. A lassan haladó Bihart Phillpotts hamar elérte s vállára tevén kezét halkan megszólította. Bihar i Lila kiegyenesedve fordult vissza s fölordított:
- Ki mer ma engem szentségtelen kézzel érinteni? Borulj térdre, ökörfaló, rosszabb a páriánál, s mondd: Bráhmana máma dévata!
A járókelők odanéztek, pár ember megállt. Shirley idegesen húzta el a nem tágító Phillpottsot:
- Kérlek, ugyebár, csak botrányt ne! Ha ez az újságokba kerül, mindnyájan kivándorolhatunk!
Bihar i Lilal visszanyerte hidegvérét s nyugodtan sétált a zsidó negyed felé tovább, de letért a Fenchurch utcára. A feltűnés elmúlt, a bámészok tovább haladtak.
- Mit tegyünk?
- Én még egyszer megpróbálom megszólítani.
- Ne, ne!
- De igen! Különben próbáld meg te - szólt Shirley-hez Frank.
- Én nem!
- Ha egy rendőrnek szólnánk!
- Istenem, Frank, kihallgatnak, jegyzőkönyvet vesznek föl az esetről, ki tudódhatik ez az egész... és szegény Mary-Ann... és az üzlet... és a katedrám... nem lehet. Ha ezt így simán nem tudjuk elintézni, végünk van. Rajtunk keresné Bill egészségét a családja... az indiai összeesküvők bosszújától is félhetünk... nem, nem, ez az egész olyan kínos, bonyolult és homályos ügy, hogy jobb, ha más nem tudja... Gyerünk csak utána!
A három férfi Bihar i Lilal nyomába eredt.
- Gondold csak meg - folytatta Shirley. - Bill furcsaságaiban sokan láttak ez azt, az amazt... ezt mind összerakják; pellengérre kerül a nevem, Mary-Anné is; Cecil üzleti jó hírneve szenvedne csorbát, az én tanári állásom... és még egy! Cecil! én még remélek; nekem még remélnem kell... Frank, nézz rám, ne szólj senkinek... Billnek élni kell, és egészségesnek kell lennie Mary-Ann miatt, aki... a felesége. Mary-Ann-nel sokáig beszéltem az éjjel... gyónt nekem... volt mit... ez, ez! ... volt mit! Ezért kell, kell, meg kell mentenünk Billt. Gyertek!
És Shirley zokogását visszafojtva belekapaszkodott társaiba s vitte őket Bihar i Lilal nyomán, aki már a Cannon Streeten haladt a Szent Pál templom felé.
Bihar i Lilal gondolkozott:
- Vándorlásom vége felé haladt, a mennyeknek legfelső tagozata vár. Megtisztultam, lelkem vándorlásának vége, Bráhmá keblébe térek... De nem hallom a jelt! Az ünnep még nem kezdődik? A reggel hisz már délre fordul... Homályosodnak szemeim. A bráhmánok fehér ruhája testük barnája, asszonyaik színes ruhái nagy szürkeségbe folynak össze előttem. Meggyöngültek a menny felé fordult szemeim. Mért nem látom a szent elefántok palástos sorát? Hol vannak az aranyos szarvú szent tehenek? Ez a gomolygó tömeg utálatos, ez nem ünnepelni jött.
Arcára emelve kezét haladt el a Fleet Streeten a Themple mellett. Balról egy utcán a Temzére esett tekintete:
- A tó! - kiáltott föl lelkesülten belső izgalom ívlámpái remegtették szeme mélyén sötét, vallásos gerjedelmét.
- A tó! Az arany liliom tava! A bárkát csókos habocskák ugrálják körül, a sima fára felugranak, a sima testről leperegnek a csókos hullámfiókák... Szent Síva és a nagy Párvati, csobbanó hullám ringasson el, lebbenő szellő bódítson el, tam-tamok hangja kábítson el, ezerek karja ragadjon el! Körbe csak, körbe, arany liliom, húzzad csak, húzzad, feszítsd kötelét, így jut majd elébb, himbálja, rengje tó szent vize, hullámos habja csak hadd vigye.
- Bihar i Lilal - mint a jámbor zarándok, ha a templom lépcsőihez ér, a két dülledt szemű, ülő szörnyeteg közé foglalt első fokhoz, eldobta, amit lehetett, kalapját, kabátját s megkönnyebbülten futott a Temze felé. Az alsó partra vezető lépcsőkön majd fölbukott. A három férfi is szaladásba fogott, de a kövér Cecil elmaradt.
Bihar i Lilal leért a partra. A lombos fák alatt ihlete megkétszereződött:
- Szent pálmák árnyéka, szent szívek üszke, mind tied, a tied, Párvati, büszke!
A folyón egy fehér testű hajó mozdult odább a Victoria Embankment partjáról. Bihar i Lilal csalódva állt meg öt lépésre egy előtte fénylő sínpártól:
- Elmentél nélkülem, karom nem segített, erőmet nem vetted, izmos két karomat, Istenem, Nagy Uram, Síva, Síva! Káli, Káli!
Messze csilingelt valami. Bihar i Lilal arra fordult és felujjongott:
- Az isten szekere sietve jő!
Egy pillanatra lehajtotta fejét, elgondolkozott:
- Ezer kar lendíti, millió, millió izom húzza, rohan már, rohan már nagy Síva szekere, csattog a, berreg a kereke, kereke... komoly elefántok hosszú sora jön majd, énekelő nőknek hosszú sora támad, Bihar i Lilalnak, üdvözült lelkének összeroncsolt teste sarkuk alá bágyad, cafatokban lóg majd kerékről, tengelyről, vért iszik a homok, vért, én piros vérem. Istenem, Asszonyom, Síva, véres Káli! szeretlek, imádlak.
Bihar i Lilal fölegyenesedett magasra, büszkén. Két karját az ég felé tartva s dörgő hangon ordítva a gajátri imát, egy hatalmas szökéssel a villamos elé vetette magát. A... "pradsódeiat" még ideget rázva zúgott a levegőben, amikor a kocsi nyekkenve haladást lassított s csakhamar meg is állt. Az utasok kiugráltak, csak egy béna öregasszony maradt hadonászva s undorodva a helyén.
- A feje nincs meg!...
- Ott, a keréken, látja azt a cafatot...
Shirley odaérve felhördült és Frank karjába fordult.
- Kocsit, hé, kocsit! - kiáltott Frank. - Egy ember rosszul lett.
- Rendőr! rendőr!
- Siessünk innen!
- Mit tudsz rajta nézni!?
- Jaj! Iszonyatos, iszonyatos - zúgott, morajlott összevissza a kis tömeg.
- Iszonyatos, iszonyatos! - hörögte Shirley tajtékos szájjal, a gyorsan távolodó kocsi párnájára roskadva... - Mary-Ann! iszonyatos...
(Vége)